Eredmény(ek) 436 mutatása

Artisjus Irodalmi Díjak

A vak remény című verseskötetéért Takács Zsuzsa nyerte el idén az Artisjus Irodalmi Nagydíjat, mellette Markó Béla, Száz Pál, Thomka Beáta és Bán Zoltán András részesül elismerésben a február 18-i díjátadó ünnepségen. Az Artisjus Egyesület 2006-ban hozta létre az Artisjus Irodalmi Díjakat. Az irodalmi nagydíj célja az előző év egy kiemelkedő, különösen értékes alkotásának jutalmazása, …

Száz év kaland Nagyváradon Láng Gusztávval

Láng Gusztáv irodalomtörténész jelenlétében mutatták be a Kántor Lajossal közösen jegyzett Száz év kaland – Erdély magyar irodalmáról című kötetet Nagyváradon, a Szigligeti Stúdió fehér termében. Az irodalom mellett erdélyiségről, a fogalom átértelmeződéséről, erdélyi magyar és magyar irodalomról is beszélt a Bookart kiadó gondozásában, 2017-ben megjelent kötet kapcsán Láng Gusztáv irodalomtörténész, valamint a művet méltató …

Hetvenedik születésnap­ja al­kalmából ünne­pi versdélutánnal köszöntötte Bal­la Zsófia költőt a Kós Károly Akadémia és a Látó szépiro­dal­mi folyóirat január 30-án, szerdán, a ma­rosvásárhe­lyi Bernády Házban. A teltházas, közel kétórás rendezvény alatt az esemény házigazdái, Markó Béla és Kovács András Ferenc nemcsak irodalmi munkásságáról, hanem egész életútjáról, gyermekkoráról, a költői szárnybontogatásának időszakáról, életének fontosabb helyszíneiről is …

A Látó Ady-számának bemutatója a magyar kultúra napján

AdyLátó – ugyan nem ez a hivatalos címe, de ekképpen is nevezhetnénk a Látó szépirodalmi folyóirat legutóbbi számát. A marosvásárhelyi lap ezúttal az egy évszázaddal ezelőtt elhunyt Ady Endrére emlékezik, az Ady100 alcímmel ellátott lapszámot pedig január 22-én, a magyar kultúra napján, a 96. Látó Irodalmi Játékok keretében mutatták be a G. Caféban. Az esemény …

Hazatalálás – Balla Zsófia versdélutánja

Január 30-án, szerdán délután 5 órától a marosvásárhelyi Bernády Házban (Horea utca 6 szám) kerül sor Balla Zsófia “Hazatalálás” című versdélutánjára. A Kós Károly Akadémia Alapítvány és a Látó szépirodalmi folyóirat által közösen szervezett eseményen a költővel Kovács András Ferenc és Markó Béla beszélget. Verset mond Bíró József színművész.

Évvégi, újévi Eirodalom

Az Eirodalom.ro ezúttal is jelentkezik lassan hagyományossá váló évvégi összefoglalójával/újévi esélylatolgatásával. A három „szolgálatos“ szerkesztő: Bálint Tamás, Borsodi László, Zsidó Ferenc megpróbálja körüljárni, melyek voltak (számukra) a 2018-as év legjelentősebb erdélyi irodalmi történései és könyvei, illetve, hogy mit várnak ilyen szempontból 2019-től. Bálint Tamás: Hepe (hupa nélkül) A 2018-as év min­den szem­pontból egy fo­lya­ma­to­san emel­kedő „hepe” volt számom­ra, …

Elhunyt Grendel Lajos Kossuth-díjas író

Súlyos betegség után kedden este elhunyt Grendel Lajos Kossuth-díjas író, a szlovákiai magyar irodalom egyik legjelentősebb képviselője, írja az Új Szó. Grendel idén áprilisban ünnepelte 70. születésnapját, ennek kapcsán a lap szlovákiai magyar irodalmárokat kérdezett az író munkásságáról. Grendel Lajos 1948-ban született Léván, a pozsonyi Comenius Egyetem bölcsészkarán szerzett angol–magyar szakos tanári oklevelet. 1973–1990 között …

A LÁTÓ nívódíjai 2018-ban

2018-ban huszonhetedik alkalommal osztja ki a Látó szépirodalmi folyóirat szerkesztősége a lapban publikált szerzők közül válogatva évzáró nívódíjait. Huszonhat év alatt több, mint 50 alkotó vehette át a vers, próza, esszé és debüt kategóriában az elismerést. 2018-ban Codău Annamária, Márton László, Ozsváth Zsuzsa és Závada Péter veheti át a díjjal járó pénzjutalmat. Díjátadó 2018. december …

Román-magyar irodalmi interferenciák – Irodalmi szimpózium Marosvásárhelyen

A marosvásárhelyi Kultúrpalota Tükörterme adott otthont vasárnap a Romániai Írók Szövetsége Marosvásárhelyi Fiókja és a „Societatea Scriitorilor Mureşeni – Ardealul Könyvkiadó” által szervezett „Román-magyar irodalmi interferenciák” elnevezésű szimpózium első kiadására. A Marosvásárhelyi Írói Egyesület megalakulásának 50. évfordulója alkalmából szervezett eseményen a Marosvásárhelyi Fiók román és magyar tagjai értekeztek a román és a magyar irodalom kölcsönhatásáról, …

Markó Béla könyvbemutatója a Könyvvásáron

Markó Béla „Bocsáss meg, Ginsberg” című verseskötetét mutatják be november 17-én szombaton 16 órakor a Marosvásárhelyi Nemzeti Színház előcsarnokában tartandó Marosvásárhelyi Nemzetközi Könyvvásáron. A Kalligram Kiadó és a Kós Károly Akadémia Alapítvány által szervezett rendezvényen a szerzővel Mészáros Sándor, a Kalligram Kiadó vezetője beszélget.