Június 11-én kihirdették az idén a görögországi Platamonason tartott Költészeti Versengés győzteseit. A Romániai Írószövetség XV. alkalommal szervezte eseményen két, egyaránt hat tagú “csapat” vett részt: a Maros, illetve a Konstanca-Galac megyei fiókok. A “csapatmérkőzést” a Maros megyeiek nyerték, összetételük: André Ferenc, Demény Péter, Lövétei Lázár László, Papp Attila Zsolt (habár személyesen nem tudott részt venni, de elküldött verseit felolvasták), Eugeniu Nistor, Szonda Szabolcs. Egyéniben André Ferenc, illetve Amelia Stănescu nyert – e díj neve “Babérkoszorú Díj” – , a hét tagú zsűri különdíját Amelia Simona Constantin, illetve Demény Péter kapta.
A zsűriben Varujan Vosganian, a Romániai Írószövetség elnöke, Angelo Mitchievici, a szövetség alelnöke, Gabriel Chifu, a szövetség főtitkára, Horia Gârbea, a bukaresti költészeti fiók elnöke, Nicolae Prelipceanu, a Viața Românească folyóirat főszerkesztője (elnök), Vasile Spiridon és Adrian Alui Gheorghe költő, a Conta folyóirat igazgatója foglalt helyet.


