2025. június 2-án, hétfőn adták át a Romániai Írószövetség díjait Bukarestben, a I.L. Caragiale Nemzeti Színházban. A gála házigazdája Varujan Vosganian, a RomániaiÍrószövetség elnöke volt.
Zsidó Ferenc író, a Romániai Írószövetség Marosvásárhelyi Fiókjának tagja, a kisebbségi magyar irodalmi díjat kapta, a csíkszeredai Gutenberg Kiadónál 2024-ben megjelent (A fák magukhoz húzzák az esőt) regényéért, Tankó Andrea pedig a magyar irodalmi debütdíjat vehette át a nagyváradi Holnap Kiadónál 2024-ben megjelent (A ránc gyermekei ) novellás kötetéért.
A kisebbségi irodalmat elbíráló zsűri tagjai: Markó Béla (a zsűri elnöke), Ana Carolina Dovaly, Octavia Nedelcu, Karácsonyi Zsolt, Mihai Traista.
Zsidó Ferencet Markó Béla és Tankó Andreát pedig Karácsonyi Zsolt laudálta.
Életmű Díjat kapott Nicolae Prelipceanu író, a Kulturális Minisztérium igazgatóját, a Romániai Írószövetség tagját. A díjazottat Varujan Vosganian laudálta.
Az eseményen fellépett Ada Milea és Bobo Burlăcianu zeneszerző, énekes.
Gratulálunk a díjazottaknak!
Az alábbiakban a díjazottak laudációit olvashatják.
Zsidó Ferenc laudációja:
A kilencvenes évek feszültségei után sokat változtak az etnikumköziviszonyok Romániában, de az a benyomásom, hogy Székelyföldről még mindig hamis kép él mind a románokban, mind a régión kívül élő magyarok maimitológiájában. A románok többnyire különös szépségű régiónak tekintik a székely megyéket, de szerintük egy zárt és konzervatív közösség él ott, amely könnyebben megbékül a medvékkel, mint a máshonnan jött emberekkel. A magyarok látszólag jobban megértik a székelyeket, hiszen ők is magyarok, viszont nekik is valamiféle romantikus elképzelésük van ezekről a tájakról. Olykor egy tragikus esemény, mint a mostani parajdi katasztrófa, ráébreszt minket a valóságra, és rendkívüli szolidaritásra késztet, de egymás megismerésével továbbra is adósak maradunk.
Zsidó Ferenc jelentős irodalomkritikus és prózaíró, a csíkszeredaiSzékelyföld folyóirat főszerkesztője, Székelykeresztúron él. Új regénye, A fákmagukhoz húzzák az esőt igazi élmény volt számomra. Egy olyan világban, amely egyre gyorsabban rohan saját pusztulásába, az író mesteri módon ötvözi a falusi élet aprólékos leírását az idő lassulásának már-már szürrelista víziójával. A főhős egy kisvárosi fiatalember, aki egyik napról a másikra eldönti, hogy falura költözik, és feléleszti nagyszülei elhagyott gazdaságát. Manapság, a civilizáció kiszámíthatatlan változásaitól menekülve, sokan próbálkoznak egy hasonló időutazással. Míg végigkíséri hősének vállalkozását, az író mindenképpen hiteles tükrét adja a székelyföldi vidéki életnek. Zsidó Ferenc maga is székely, és ennek az izgalmas kísérletnek a tükrében nagy szeretettel meg empátiával írja le sorsosainak életét, de nem pátyolgatja őket, nem használ könnyfakasztó eufemizmusokat. Született mesélő, nem engedi az olvasónak sem, hogy letegye a könyvet, mielőtt a végkifejlethez érne.
Remek szépprózát művel, amelynek nagy esztétikai értéke van. De ezen az értéken túl, ajánlom mindazoknak, akik tényleg meg akarják ismerni a székelyeket vagy általában az erdélyi magyarokat, hogy ilyen könyveket olvassanak róluk, nem pedig olcsó politikai nyilatkozatokat. Érdemes lenne románra is lefordítani ezt a regényt. Gratulálok Zsidó Ferencnek.
MARKÓ BÉLA