Eredmény(ek) 514 mutatása

Fodor Sándor Emlékkonferencia Kolozsváron

Fodor Sándor halálának ötödik évfordulója alkalmából emlékkonferenciát szervez Kolozsváron az Erdélyi Magyar Írók Ligája. A konferencia, illetve az azt követő kerekasztal-beszélgetés a József Attila-díjas írónak-műfordítónak, az erdélyi magyar irodalmi élet jeles képviselőjének, az Erdélyi Magyar Írók Ligája első elnökének állít emléket, egyúttal pedig a szerző munkásságának újraértékelését, az életmű súlypontjainak úrjagondolását kísérli meg, közölték a …

Borsodi L. László Kolozsváron

2017. márci­us 10-én, pénte­ken 18 órától kerül sor Ko­lozsváron a Györkös Mányi Al­bert Emlékházban (Re­pub­li­cii u. 5. sz.) Bor­so­di L. László Fel­jegyzések a földről (2012), a Par­ton (2013) és az Utolér, szem­bejön (2016) című próza­versköte­te­i­nek be­mu­tatójára. A csíksze­re­dai Pal­las-Akadémia Könyv­ki­adó gon­dozásában meg­je­lent köny­ve­ket Bodó Márta szer­kesztő mu­tat­ja be a szerző je­lenlétében.

Harminc év, harminc vers

Az elmúlt har­minc év terméséből válo­gatták ki iro­da­lom­kri­ti­ku­sok a 30 leg­szebb kortárs ma­gyar ver­set a pécsi Je­len­kor folyóirat kez­deményézésére. A Je­len­kor 22 kri­ti­kust kért fel, hogy sza­vaz­za­nak, köztük Balázs Imre József ko­lozsvári iro­da­lom­kri­ti­kust, iro­da­lomtörténészt, költőt, a Ko­runk folyóirat főszer­kesztő-he­lyet­tesét. Balázs Imre József a Krónika meg­ke­resésére ki­fej­tet­te, az 1986 és 2016 közötti ma­gyar iro­da­lom termését rendkívül …

Elhunyt Mózes Attila

Mély fájdalommal tudatjuk, hogy január 31-én, 64 évesen tragikus hirtelenséggel elhunyt Mózes Attila, Márai Sándor-díjas prózaíró, irodalomkritikus, szerkesztő, a Helikon egykori munkatársa. Mózes Attila 1952. április 8-án született Marosvásárhelyen, a kolozsvári BBTE magyar-francia szakán végzett 1976-ban. 1976-79 között Székelyhidason francia-testnevelés szakos tanár, majd 1979-től a kolozsvári Utunk, később, 1990-től 2015-ig a Helikon prózarovatának szerkesztője. Kötetei: Átmenetek (elbeszélések, 1978); Egyidejűségek (regény, 1980); Fény, …

Lepkecsontváz és cukorspárga

Január 26-án a kézdivásárhelyi Vigadó nagytermi stúdiójában a szerző jelenlétében mutatták be Markó Bélának a Székely Könyvtár sorozatban megjelent Válogatott versek című kötetét. A találkozón ekörül zajlott a felolvasásokkal és zenei betétekkel gazdagított eszmecsere. Közreműködött Csutak István, a Garabonciás együttes vezetője, aki a Kézdivásárhelyen született költő több versét is megzenésítette. Lövétei Lázár László, a Székelyföld kulturális …

Mitől székely az író?

A Székely Könyvtár sorozat félszáz könyvét és az ötvenedik kiadott kötetet, Markó Béla „Válogatott versek” című könyvét mutatják be november 9-én, szerdán 16 órától a Marosvásárhelyi Művészeti egyetem Stúdió termének előcsarnokában. A rendezvényen a Székelyföld folyóirat szerkesztői, Fekete Vince és Lövétei Lázár László az ötvenedik kötet szerzőjével, Markó Bélával beszélgetnek. Bevezetőt mond és moderál Elek …

Átadták a Székelyföld díjait

  Tizenkilencedik alkalommal adták át a Székelyföld folyóirat elismeréseit Csíkszeredában. A Hargita Megyei Tanács, a Hargita Kiadóhivatal, valamint a kulturális havilap szerkesztősége Székelyföld-díjjal jutalmazta Garda Dezső gyergyói történészt és Király Zoltán kolozsvári költőt a folyóiratban 2016-ban megjelent írásaikért, Oravecz Imre Székely bicska elismerést, Vajda Anna Noémi Szabó Gyula-emlékdíjat kapott. „Min­den nép számára fon­tos a történel­mi …

Molnár Vilmos Kolozsváron

Október 27-én, csütörtökön este 6 órától, az Áll­junk meg egy szóra! beszélgetésso­ro­zat követ­kező állomásán Molnár Vil­mos író, a Székelyföld folyóirat szer­kesztője lesz László Noémi vendége. A beszélgetésre Ko­lozsváron, a Bul­ga­kov kultúrbisztróban (I. M. Klein 17.)kerül sor.  eirodalom.ro

Tolnai Ottó, a formátlan formák költője

Palicsról érkezett Nagyváradra Tolnai Ottó Kossuth-díjas író, költő, műfordító, a Törzsasztal beszélgetéssorozat októberi vendége, akivel Körőssi P. József beszélgetett, miután Szűcs László, a Várad irodalmi és kulturális folyóirat főszerkesztője a közönség figyelmébe ajánlotta a lap legújabb számát. „Én egy jugoszláviai magyar költő vagyok” – fogalmazott Tolnai Ottó, aki Magyarkanizsán született, Zentán járt iskolába, élt Újvidéken, …

A legkisebb lépés a Kultúrpalotában

A Kós Károly Akadémia és a Látó szépirodalom folyóirat szervezésében kerül sor október 25-én, kedden 17 órától a marosvásárhelyi Kultúrpalota kistermében A legkisebb lépés – Szlovákok és magyarok a huszonegyedik században című beszélgetésre, amelyen Markó Béla Szigeti Lászlót kérdezi. Ugyanitt a Mai szlovák irodalom című beszélgetést Láng Zsolt vezeti. Résztvevők: Eva Andrejcakova, Deák Renáta, Demény …