Versünnep születésnapokkal, lájkokkal és vitával

Vinceolvas_foto_TOMAKI_web

Szombaton ünnepelte avilág magyarsága a költészet napját, 1964 óta ugyanis április 11-ét, József Attila születésnapját tartják a magyar versek, költők és költészetet kedvelők közös ünnepének. A jeles napot jónéhány éve már Erdélyben is kiemelten kezelik kulturális intézmények és fórumok, idén például a legtöbb magyar színház különleges, költészethez kapcsolódó programmal várta közönségét. Kolozsváron valóságos programözön árasztotta el az ortodox nagyszombat miatt lecsendesedett város magyar lakóit, és sajnos a legtöbb azonos időpontban zajlott, így mindenki kénytelen volt kiválasztani egyet az egyébként nagyon nívós programok kínálatából. Jómagam a Bulgakovban zajló Álljunk meg egy szóra! irodalmi beszélgetősorozat ünnepi kiadását választottam, amelyen László Noémi, a sorozat háziasszonya ezúttal az 50. születésnapját ünneplő Fekete Vincével beszélgetett.  Előtte azonban nem mulasztottam el, hogy a Posztolj verset az utcára! mozgalomhoz csatlakozva én is kinyomtassak egy verset és „posztoljam” (vagyis kiragasszam) egy közterületen: A gittegylet.com kezdeményezését idén Kolozsváron a KMDSZ közvetítette, és a húsvéti vakáció ellenére sokan voltak rá vevők.

Bár sajnáltam, hogy lemaradok Laczkó Vass Róbert és Szép András Maszek balladáiról, meg Bertóti Johanna zenés-verses előadásáról, jó volt „megállni egy szóra” Fekete Vincével és László Noémivel.

Az április 7-én ötvenedik évét betöltött Fekete Vince a rendszerváltás utáni erdélyi magyar irodalmat meghatározó „transzközép” generáció tagja, egyike annak a hat költőnek (Sántha Attila, László Noémi, Orbán János Dénes, Kelemen Hunor, Benő Attila mellett), akik 1995-ben elsőkötetes fiatal szerzőkként egy „nagy dobással” alaposan felkavarták az irodalmi állóvizet. A két transzközépes felidézte a Bretter-körök hőskorát is, amikor még a zoknikból készült falloszok és megjátszott verekedések is hozzátartoztak az irodalmi eszmecseréhez.

A beszélgetésen elkerülhetetlen volt, hogy szót ejtsenek a szintén szombaton lezárult Versversenyről is. Mint arról itt írtunk, a Román Közszolgálati Televízió kolozsvári magyar szerkesztősége idén is versenyt hirdetett, amelynek során 11 költő 11 színész által előadott versére kellett szavazni. A bökkenő csak az, hogy a szavazás a facebookon zajlott, a verseny tehát eleve eldőlt azok javára, akiknek több ismerősük, kedvelőjük van a közösségi oldalon. Az erről szóló vitát még élesebbé tette a Bulgakovban, hogy az egyik versenyző éppen Fekete Vince költeménye volt, amelyet a születésnapi rendezvényen „élőben” is előadott Albert Csilla színésznő.   Fekete Vince csak annyit fűzött hozzá a lájkverseny-vitához, hogy a szerkesztők helyében ő maga biztos beválogatta volna Markó Béla, Kovács András Ferenc és Visky András legalább egy-egy, tavaly született, „nagyon erős” versét. A Versverseny eredményeit itt lehet megtalálni.

A költő mesélt franciatanáráról, („aki nem is volt tanárom, mert én oroszos voltam, mégis rengeteget tanultam tőle”), mesélt irodalmi barátságokról és irodalmi ellenségeskedésekről, Kézdivásárhely udvartereiről és arról, hogy a vers „szent ahhoz, hogy politikai vélemény kifejezésére használjuk” – a próza viszont már nem az. „A tárcanovellákat úri passzióból írtam” – jegyezte meg a költő, majd felolvasta Lóra, magyar! című írását, amelynek valós történet, valós újsághír és az a háromszéki közélet az alapja, amelyet a szerző nap mind nap megtapasztal.

Ötvenedik születésnapjára pedig költő- és szerkesztőtársa, Karácsonyi Zsolt köszöntötte, ezekkel a szavakkal: „Nem siet, nem lassít. Tudja, mit tud, tudjuk mi is róla: például azt, hogy nem sieti el a dolgokat. Már első kötetének anyagát is több mint fél évtizednyi versmező terméséből válogatta, ugyanez a helyzet a legutóbbi verseskötettel, a Védett vidékkel is (…) A kezdet kezdetétől jellemzi alkotásait dísz és dísztelenség, játékosság és komoly dolgok, humor és irónia együttes és egymásmelletti jelentkezése, hogy egy élő klasszikust idézzek. (…) Költőnk tán megállította volt az időt: egyszer csak, valahol, két szó között, egy soráthajlás kanyarában, csak úgy félrelökte, s azóta nincs.”

Maszol.ro