Eredmény(ek) 8 mutatása

Vajon Nagyi Sepsziszentgyörgyön – Szabó Róbert Csaba gyerekkönyvének bemutatója

Április 27-én, szerdán 12 órakor Szabó Róbert Csabával találkozhattak a diákok a Bod Péter Megyei Könyvtárban. A közönségtalálkozón Farkas Kinga, a Cimbora folyóirat főszerkesztője faggatta az írót. A Látó Szépirodalmi Folyóirat szerkesztőjének Vajon Nagyi című gyerekkönyveit mutatták be a gyerekeknek. Az író így nyilatkozott a közösségi médián a Szentgyörgyi Napok keretén belül szervezett eseményről: “Mert …

Marosvásárhelyen köszöntötték a 80 éves Gálfalvi Györgyöt!

Tegnap, április 27-én, szerdán sor került az immáron 80 éves Gálfalvi Györgyöt köszöntő ünnepségre Marosvásárhelyen, pontosabban a Bernády-Házban.  A József Attila-díjas romániai magyar írót előbb Markó Béla, a Románinai Írók Szövetsége Marosvásárhelyi Fiókjának elnöke és Kovács András Ferenc, a Látó Szépirodalmi folyóirat szerkesztője, köszöntötték. Ezt követően átadásra került Kákonyi Csilla festőművész Gálfalvi Györgyről készült portréja …

Megjelent a Helikon második áprilisi száma!

Megjelent a kolozsvári Helikon második áprilisi lapszáma, benne Wirth Imre prózája és Horváth Benji vezércikke. Interjút Székely Ferenc közöl a 80 éves Ana Blandianával, amelyet a költő verseinek kíséretében közlünk: Ana Blandiana versei Karácsonyi Zsolt fordításában olvashatók. Verset közöl továbbá Láng Orsolya, Vári Csaba és Vörös István, prózát Sebestyén Mihály, esszét Márkus Béla. Florin Irimia …

Gálfalvi György 80

2022. április 27-én délután 17 órakor Marosvásárhelyen, a Bernády-Házban (Horea u. 6 sz.) a Gálfalvi Györgyöt közöntő Világlátó világszélen című könyvnek (Mentor Könyvek Kiadó, Marosvásárhely) és az író Szárnyas malomköveink című új esszékötetének (Arcképek, Bookart Kiadó, Csíkszereda) bemutatójára kerül sor.   Gálfalvi Györggyel Kovács András Ferenc és Markó Béla beszélget. A rendezvényre, amelyet a Romániai …

Kiosztották a Térey-ösztöndíjakat

Nyolc új író került be a díjazottak közé, emellett harminchét eddigi ösztöndíjas támogatását hosszabbítják meg. Új ösztöndíjas lett Bánki Éva, Barnás Ferenc, Cserna-Szabó András, Muszka Sándor, Papp András, Szabó Róbert Csaba, Vida Gábor és Visky András. A 2020-ban útjára indított Térey János irodalmi alkotói ösztöndíjjal a 35−65 év közötti, magyar nyelven alkotó szerzőknek kíván kiegyensúlyozottabb alkotói …

Megjelent az áprilisi Látó!

Megjelent Látó szépirodalmi folyóirat idei negyedik, áprilisi lapszáma, az alábbi tartalommal: ANDRÉ FERENC: Egy tenyér elágazásai (Versciklus) PIROS VERA: Kockázunk; Randevú (Novellák) FANCSALI KINGA: a halkirály; mánia (Versek) MARGETIN ISTVÁN: Az istenektől nem lopunk (Novella) VAJNA ÁDAM: mit hoz a gólya? (Vers) BÖRÖCZKI CSABA: Kék Belgrád (Novella) ANTAL BALAZS: Ballada a vér vonaláról (Vers) SZILVESZTER …

Megjelent a Helikon első áprilisi lapszáma!

Megjelent a kolozsvári Helikon irodalmi folyóirat első áprilisi, 2022/7-es lapszáma, benne Karácsonyi Zsolt A telefon mítosza című vezércikke, valamint Molnár H. Magor interjúja Jenei Gyulával, amelyet a költő verseinek kíséretében közlünk. Verset közöl továbbá Cseh Katalin, Horváth Benji, Simonfy József, prózát Balázs K. Attila, Forgách András, Lovász Krisztina, esszét Gömöri György. Ailo Gaup versei Domokos …

Megjelent az Újvárad áprilisi száma!

Dobpergééés, megjelent az áprilisi Újvárad! A következő linken találjátok a tartalomajánlót: https://www.ujvarad.ro/lapszamok/ujvarad-2022-aprilis/ A lapot fizikai formátumban keressétek az újságárusoknál, de megrendelhetitek a Holnap Kulturális Egyesület honlapjáról, a www.holnap.ro-ról; ha egyenesen a képernyőről olvasnátok, online előfizetés útján teljes terjedelmében is böngészhetitek a lapot!