Eredmény(ek) 5 mutatása

Megjelent a második januári Helikon

Megjelent a Helikon második januári, 2024/02-es száma, benne Árkossy István prózája, valamint Márton Evelin vezércikke. Interjút Korpa Tamás közöl Kali Ágnes költővel, dramaturggal. Verset közöl továbbá Hajós János, prózát Csabai László és Szöllősi Mátyás, Alexandru Vakulovski versei Lövétei Lázár László fordításában olvashatók. Kovács András Ferenc Kossuth-díjas erdélyi költőtől, a Látó volt főszerkesztőjétől Karácsonyi Zsolt, valamint …

Bemutatták a Vargaváros román fordítását Bukarestben

A román és magyar kultúra napja alkalmából Fekete Vince költő, a Székelyföld szerkesztője Bukarestben, a Liszt Intézet szervezésében a Corzi Literare – Elbeszélő hangok című kétnyelvű irodalmi fesztiválon vett részt január 17-18-án, melyen bemutatták Vargaváros című kötetének román fordítását (Orasul cizmarilor). A beszélgetést Márton Evelin moderálta.

Itt a januári Látó

Új külalak, régi tartalom 2024 januárjától új borítót kap a Látó. A régi borító sárga kartonját nem gyártják többé, így a papírhiány miatt a dombornyomást is leváltottuk, a szín pedig világosabb lett. Fogadják ezt a külalakot is a régi szeretettel! A Látó szerkesztősége A januári lapszám tartalma: VERS, PRÓZA Fancsali Kinga: délkelet-ázsia bosszúja; hozzád haza …

Megjelent az első januári Helikon

Megjelent a kolozsvári Helikon első januári, 2024/01-es száma, benne Kemény István versei, valamint Papp Attila Zsolt vezércikke. Interjút Márton Evelin közöl a Helikon januári hónap szerzőjével, Andrei Dósa íróval, költővel, műfordíval. Verset közöl továbbá Bánfai Zsolt, Fazakas Attila, Keszthelyi György és Szondy-Adorján György, prózát Tar Károly és Varga László Edgár, tanulmányt Ćurković-Major Franciska. Lapunk egykori …

Megjelent a Székelyföld januári lapszáma

Megjelent a Székelyföld januári száma! A tartalomból: Szépirodalom Darvasi László versei Dankuly Csaba versei Demény Péter versei Vári Csaba versei Radu Țuculescu kisprózái (Szonda Szabolcs fordításai) Horváth László Imre: Rosseb Abafáy-Deák Csillag: Arcátlanság Muszka Sándor versei Demeter Arnold versei Pajor Tamás versei Csabai András versei Róna Virág versei Kelemen Endre-Dénes: Beavatás 1.2. Makó Ágnes kisprózái …