Eredmény(ek) 7 mutatása

Itt az októberi Látó

Megjelent a 2025. októberi Látó! VERS, PRÓZA MĂRCUȚIU-RÁCZ DÓRA: Kísértetek (Vers) G. ISTVÁN LÁSZLÓ: A tó tanítása; Madárként vesz körbe (Versek) ŐSI ANNA: Anyarozs (Novella) ÁDÁM TAMÁS: Hidak; Izzadó sátorban (Versek) ANTAL BALÁZS: vers a befejezetlenségről és a figyelemről (Vers) ZECK JULIANNA: Vasumitra (Monodráma) HORVÁTH EVE: Suhogások; Hideg, zúgó űr (Versek) SÁNTA MIRIÁM: Néha most …

Megjelent az első októberi Helikon

Megjelent a Helikon első októberi, 2025/19-es lapszáma, amely Vörös István verseivel és Vincze Ferenc vezércikkével indul. A Helikon lapszámai megvásárolhatóak az erdélyi könyvesboltokban és újságárusoknál, valamint Magyarországon a Lapker árusító helyein és az Írók Boltjában. A hónap szerzője Vermesser Levente költő, akivel Papp Attila Zsolt készített interjút. Verset Vermesser Levente, Halmi Tibor és Benő Attila …

A nyolcadik román-magyar irodalmi szimpóziumot tartották Marosvásárhelyen

Szombaton, 2025. október 11-én, nyolcadik alkalommal került sor a Marosvásárhelyi Rádió Stúdió-termében a Romániai Írószövetség Marosvásárhelyi Fiókja által szervezett Román–magyar irodalmi interferenciák szimpóziumra, amelynek idei témája az volt, hogy: Mi és ti. Románok és magyarok egymás tükrében. A Romániai Írószövetség Marosvásárhelyi Fiókjának tagjai folytattak párbeszédet a román és a magyar irodalom kölcsönhatásáról, a román–magyar műfordítás kérdéseiről, az …

Villa Diodati a Gemma Book Caféban

Október 8-án, szerdán délután a Látó Irodalmi Játékok keretén belül bemutatták Papp Attila Zsolt új könyvét Villa Diodati címmel a Gemma Book Caféban. A szerzővel André Ferenc beszélgetett.

Megjelent a Székelyföld októberi lapszáma

Megjelent az októberi Székelyföld! A tartalomból: Szépirodalom Tompa Gábor verseiVarga Balázs verseiSzondy-Adorján György: Jó hírJakab-Balogh Lilla verseiBorcsa Imola: UtazásSzarvas Ferenc: A gyűjtőKürti László verseiPalotai Péter verseiBalaton László verseiNyilas Atilla: TripHalmosi Sándor verseiNagy Koppány Zsolt verseiSzentgyörgyi László: Hűségnek nevezik, azt hiszemKötter Tamás: Passauban elnémulnak a harangokFekete Vince versei Literata Hungarica Markó Béla: Volt egyszer egy irodalmi …

Kapható a Korunk októberi lapszáma

Modernizmus Erdélyben – társadalom, építés, művészet – megjelent a Korunk októberi lapszáma A lapszám célja, hogy egy sokrétű, de társadalmi szándékaiban és esztétikájában egyaránt gyakran félreértett mozgalom néhány alapvető erdélyi eredményét tisztázza és újraértékelje, különös tekintettel az épített örökség kérdéseire. Pontosabban annak a kérdésnek a tárgyalása, hogy Bukarest és Budapest földrajzilag, politikailag és szimbolikus értelemben …

Megjelent a szeptemberi Újvárad

Megjelent az Újvárad szeptemberi lapszáma! A tartalomért látogassatok az alábbi linkre:https://www.ujvarad.ro/…/megjelent-a-szeptemberi-ujvarad/A lap kapható a jobb erdélyi könyvesboltokban, nagyváradi hírlapárusoknál, Budapesten az Írók Boltjában, olvasható és megrendelhető a Holnap.ro online könyváruházban, illetve a laptapir.hu oldalon.