szerzok-balint-tamas

Már gyerekkorában is egyidejűleg vonzotta az üzleti világ és megvolt benne az irodalom iránti szeretet is. Középiskolás tanulmányait a székelyudvarhelyi Tamási Áron Gimnázium matematika-fizika osztályában végezte.
Kolozsvárott a Babeș–Bolyai Tudományegyetemen szerzett oklevelet közgazdaságtanból. Eközben – a tanárokkal egyeztetve – gyakran látogatta az egyetem bölcsész karának óráit és az akkor szerveződő Előretolt Helyőrség hatására elkezdett publikálni is.

2003-tól jelennek meg verseim különböző erdélyi és anyaországi irodalmi lapokban (Holmi, Kortárs, Látó, Helikon, Korunk, Szépirodalmi Figyelő, Székelyföld, Irodalmi Jelen, Bárka, Várad, Irodalmi Magazin, Magyar Napló stb.), irodalmi antológiákban (Ablak a jelenre, A meghajlás művészete, Erdélyi Szép Szó, A hibátlanság vágya – A Látó Nívódíjai 1991-2009, Örök készenlétben, Gyöngykapu, Kincses Kolozsvár Kalendáriuma, Ezredévkönyv, Enumeráció, Űrbálna, Megírni az otthont, Az év versei stb.), de több novellám is nyert különböző pályázatokon.

2013-as indulása óta 2019-es megszűnéséig az eirodalom.ro irodalmi portál, míg 2018-tól az Előretolt Helyőrség erdélyi irodalmi melléklet szerkesztőgárdájához tartozom, szintén 2018-tól rendszeresen készítek interjúkat erdélyi szerzőkkel a Petőfi Irodalmi Ügynökség kiadásában működő olvasat.hu számára.

Tagja vagyok a Magyar Írószövetségnek, a Román Írószövetségnek (2018-tól), valamint a FISZ-nek (Fiatal Írók Szövetsége).

Művei
• A pap leánya, birtokostul; Erdélyi Híradó–Előretolt Helyőrség Szépirodalmi Páholy, Kolozsvár, 2007 (Előretolt helyőrség könyvek)
• Visszaút a fekete folyón; Erdélyi Híradó–Előretolt Helyőrség Szépirodalmi Páholy, Kolozsvár, 2011 (Előretolt helyőrség könyvek)
• Láv sztori; Erdélyi Híradó–FISZ, Kolozsvár–Bp., 2015 (Hortus conclusus)[5][6]
• Hibalista. Régi és új versek; Előretolt Helyőrség Íróakadémia–Kárpát-medencei Tehetséggondozó Nonprofit Kft., Bp., 2017

• Szennyes c. kiseposz; Előretolt Helyőrség Íróakadémia–Kárpát-medencei Tehetséggondozó Nonprofit Kft., Bp., 2021

Díjai
• Méhes György-debütdíj,  2007
• Communitas Alapítvány alkotói ösztöndíj (irodalom), 2007
• Látó-nívódíj (Látó irodalmi folyóirat), 2008
• Makói Medáliák fiatal költőknek járó díj, 2008
• Székely János költészeti ösztöndíj, 2009 és 2018
• Németh Géza-emlékdíj, 2012
• Szilágyi Domokos költészeti díj (Román Írószövetség kolozsvári fiókja), 2012
• Móricz Zsigmond-ösztöndíj, 2014
• Előretolt Helyőrség Íróakadémia ösztöndíj, 2016 – 2018