Bemutatták az Újvárad első számát és Nagyvárad képeslapos történetét

Három új kötetet és a Holnap Kulturális Egyesület (HKE) kiadásában induló Újvárad című lap első számát mutatták be március 8-án a Szigligeti Stúdió fehér termében.

Az eseményt a Búcsú a Szigligeti Stúdiótól című programsorozat keretében tartották meg, hiszen mint elhangzott, az egyesület és a színház több alkalommal is szervezett közös rendezvényeket. A beszélgetéseket Biró Árpád Levente moderálta, aki nem csak a Szigligeti Színház kommunikációs felelőse, hanem a frissen bemutatott Újvárad folyóirat kultúra rovatának szerkesztője is. Simon Judit, a HKE vezetője és Szűcs László főszerkesztő mellett online kapcsolódott a beszélgetésbe Demény Péter, Fám Erika Halló Juli! című kisregényének szerkesztője, valamint az új lap szerkesztői, rovatvezetői, Kemenes Henriette, Magyari Sára, illetve Tasnádi-Sáhy Péter.

Elsőként a nagyszalontai Dánielisz Endre Galíciától a Garda-tóig (első világháborús napló) című könyvéről esett szó, amely tulajdonképpen a szerző édesapjának naplóit, illetve a hiányzó lapokon szereplő, utólag rekonstruált eseményeket tartalmazza. A Halló, Juli! két, tájainkon és Amerikában, családban élő középosztálybeli asszony telefonbeszélgetéseiből áll össze, akik megmentik egymást az elmagányosodástól.

Péter I. Zoltán Régi képeslapok, régi történetek – Nagyvárad című, posztumusz kötete egy sorozat harmadik, az első két kötethez (Régi képeslapok, régi történetek – Nagyvárad – Olaszi és Régi képeslapok, régi történetek – Nagyvárad – Újváros) képest rendhagyó része, mivel nemcsak az adott városrészekről, hanem egész Nagyváradról tartalmaz képeket és történeteket. Mint azt Szűcs László elmondta, olyan szempontból is rendhagyó a kötet, hogy túlmutat Péter I. Zoltán megszokott időkeretén, a nemrég elhunyt helytörténész ugyanis általában a monarchia korával foglalkozott, rendszerint 1919-ig, míg jelen kötetben ennél újabb képek is találhatók, például az egykori Divatház, illetve néhány középkori illusztráció is megjelenik.

Mint elhangzott, a szövegek alapjául általában az 1890–1910 közötti sajtómegjelenések szolgálnak, azonban Péter I. Zoltán más dolgoknak is utánanézett. Olyan kuriózumok is szerepelnek a kötetben, hogy például Vágó László építész mit gondolt a színház építéséről, és hogy hogyan működött a korabeli tűzőrség a városban. A Szent László téren – ami akkor piactér volt – készült egyik fotón például egy mezítlábas kamaszfiú tol egy taligát, s annak nézett utána a szerző, ő miért is lehetett mezítláb. Szintén a Szent László téren készült fotón egy falusi család látható, Péter I. Zoltán annak is próbált utánajárni, ők kik lehettek. Az is kiderült a könyvből, hogy a szennyvízelvezetés problémái miatt Nagyvárad olykor bizony büdös város volt.

A délután második részében az Újvárad című lapot mutatták be annak munkatársai, s az is elhangzott, hogy mind a lap, mind a HKE tegnap bemutatott kötetei kaphatók lesznek a nagyobb erdélyi könyvesboltokban, illetve az újdonságok és a régebbi kötetek megrendelhetők lesznek az egyesület honlapján. maszol.ro