Erdélyi író, költő részesült József Attila-díjban

Kásler Miklós, az emberi erőforrások minisztere a nemzeti ünnep alkalmából miniszteri művészeti és egészségügyi díjakat adott át szerdán a Pesti Vigadóban.

„A március 15-e alkalmából kitüntetettek életművükkel, alkotásaikkal a magyar nemzet kultúrkincseit gazdagították” – jelentette ki a miniszter a díjak átadásán. Kásler Miklós úgy fogalmazott, a művészet a lélek talán legfinomabb megnyilvánulása, a művész szeretne értéket adni az emberiségnek és lehetővé tenni az emberek közötti megértést. Kiemelkedő színvonalú irodalmi tevékenysége elismeréseként József Attila-díjat kapott többek között Király Zoltán kolozsvári költő, a Sétatér Kulturális Egyesület elnöke, valamint Sántha Attila Barna kézdivásárhelyi író.

A táncművészet terén kiemelkedő alkotói, előadói tevékenysége elismeréseként Harangozó Gyula-díjban részesült mások mellett Könczei Árpád koreográfus, a Kárpát-medencei Tehetséggondozó / Előretolt Helyőrség Íróakadémia oktatója. Krónika