Két erdélyi szerző szerepel az év legfontosabb magyar irodalmi listáján

Közzétették az AEGON Művészeti Díj tíz jelöltjét, írja a hvg.hu. Az irodalomtörténészekből, kritikusokból, tanárokból álló, évente megújuló hét fős zsűri szavazatai alapján összeálló listán két erdélyi szerző is szerepel.

Tompa Andrea Jelenkor Kiadónál megjelent Omerta című regénye és Vida Gábor Jelenkor Kiadónál megjelent Egy dadogás története című regénye is szerepel a döntősök között.

Az AEGON Művészeti Díj zsűrijének tagjai nem tudnak egymásról, titkos online felületen szavaznak. A tízes lista alapján már élő, konszenzusos szavazással dönt a nyertesről. A zsűri elnökét és tagjait a díjazottat bejelentő sajtótájékoztatón ismerheti meg a közönség, a nyertes az április 10-i ünnepélyes díjátadón veheti át az elismerést a budapesti Katona József Színházban.

Az Aegon Magyarország biztosítótársaság alapította díj mellé 3 millió forint jár, a díjazott mű sikerét több tízmillió forint értékű média-megjelenéssel is támogatják. Emellett mind a tíz könyvről ingyenesen letölthető oktatási segédanyag készül középiskolai magyartanárok számára.

A 2018-as AEGON Művészeti Díjra esélyes tíz könyv:

Csabai László: Szindbád, a forradalmár, Magvető Kiadó

Kántor Péter: Valahol itt, Magvető Kiadó

Nádas Péter: Világló részletek, Jelenkor Kiadó

Nádasdy Ádám: Nyírj a hajamba, Magvető Kiadó

Parti Nagy Lajos: Létbüfé, Magvető Kiadó

Rakovszky Zsuzsa: Célia, Magvető Kiadó

Szécsi Noémi: Egyformák vagytok, Magvető Kiadó

Tompa Andrea: Omerta, Jelenkor Kiadó

Tóth Krisztina: Ünnep, Magvető Kiadó

Vida Gábor: Egy dadogás története, Magvető Kiadó

2017-ben Szabó Róbert Csaba Alakváltók című regénye szerepelt az Aegon Művészeti Díj döntősei között, a nyertes pedig Krasznahorkai László Báró Wenckheim hazatér című regénye volt. Az idei döntősök között is többségben van a próza, de négy verseskötet is szerepel.

maszol.ro