Kiosztották a 2015-ös Látó-nívódíjakat

Huszonnegyedik alkalommal adták át a Látó-nívódíjakat Marosvásárhelyen. A szombat esti gála tartogatott meglepetést.
2015-ben a Látóban megjelent legjobb szövegekért huszonnegyedik alkalommal adta át a szerkesztőség a nívódíjait, és az azzal járó, Batsányi János portréját ábrázoló bronzplakettet, Hunyadi László, marosvásárhelyi képzőművész alkotását, valamint a pénzjutalmat. Az idei díjazottak: a széppróza-kategóriában Szilágyi Júlia, a vers-kategóriában Aczél Géza, a legjobb tanulmányért járó elismerést Tibori-Szabó Zoltán, míg a debüt-díjat Murvai Béla vehette át.
Az est folyamán érdekességként kiderült, valamennyi díjazott az írásában a múlthoz viszonyul valamilyen módon, azt idézi, elemzi, vagy csupán emlékezik rá egy-egy régi történettel.
A debüt-díjas Murvai Bélát Láng Zsolt laudálta, majd a szerző felolvasott egy részt a regényéből. A regényrészlet azt az emléket idézte fel, amikor a szerző gyerekként a nagymama padlásán kutakodva rátalált egy régi, két világháború közötti bukaresti telefonkönyvre. Ebből sok minden kiderült, például az, hogy a nagyapa odaveszett a második világháborúban, illetve hogy a két háború között Bukarestben laktak a nagyszülők, a kenyéradójuk pedig valamikor a háborút követő évtizedekben Palesztinába telepedett.
Szilágyi Júliát, a széppróza-kategória díjazottját Vida Gábor méltatta. Majd a díjazott vette át a mikrofont és arról beszélt, hogy a memoár az a műfaj, amivel az ember akkor kezd foglalkozni, amikor észreveszi: számára a jövőből már kevés maradt.
Tibor-Szabó Zoltánt Demény Péter laudálta. A tanulmány-kategória díjazottja nem olvasott fel, hanem munkájáról beszélt. Elmondta, nem hitte el, hogy őt az irodalmi folyóirat kitünteti, hiszen nem szépirodalmi alkotást közölt a Látóban, hanem egy tanulmányt, amelyet “hozott anyagból” írt, vagyis a Gáll Ernőt megfigyelt feljegyzésekből, szekus dossziékból.
Végül Aczél Géza vers-kategóriás kitüntetettet laudálta Kovács András Ferenc. A költő a nemrég elhunyt, általa nagyrabecsült Juhász Ferenc emlékének dedikálta a felolvasott búcsú(galopp) című versét.
Az est végén Kovács András Ferenc, a Látó főszerkesztője valamennyi díjazottnak átadta a díjat, az emlékplakettet, a díszoklevelet és a pénzjutalmat. Maszol.ro