Megjelent a második januári Helikon

Megjelent a Helikon második januári, 2023/2-es lapszáma, amelyet Wirth Imre A név kátyú, vaddisznódagonya, omladék, szerelem című prózasorozatának 29. része nyit, vezércikket Horváth Benji közöl.

Interjút Fehér Imola közöl Lackfi János költővel, íróval, amelyet a szerző Pedig az is című versének kíséretében közlünk. Verset közöl továbbá Balázs K. Attila, prózát Bánki Zsolt és Csender Levente, esszét Mózes Huba és Száz Pál. Mary Oliver verseit André Ferenc fordításában közöljük.

A Pavilon 420-ban Bánóczi Beáta és Tóth Norbert versei, Hermán Dániel prózája olvashatók, valamint Cosmin Perța Megkésett zsoltárok című ciklusának versei, amelyeket André Ferenc fordított.

A Képalában Száraz Miklós György Az ajtó végig nyitva volt című prózája olvasható.

A Kinematográfban Farkas Boglárka Angéla ír Steven Spielberg A Fabelman család című filmjéről, a Theátrumban Stan Lilla-Alíz színikritikája olvasható a Temesvári Csiky Gergely Állami Magyar Színház BÁNK című előadásáról.

Kritikát Borsos J. Gyöngyi közöl Vári Attila Tejüveg mozi című kötetéről, fülszöveget Dimény Patrícia jegyez Ferdinandy György Szól a kakas és Tambó. Rövidprózák, jegyzetek című köteteiről.

Az Amplitúdóban Jakabffy Tamás Például forró szonáta a berlini bordélyból című rövid zeneesszéje olvasható, az Artefaktumban Kányádi Iréne ír a 7. Székelyföldi Grafikai Biennálé anyagairól, amelyekkel jelenlegi lapszámunkat illusztráltuk.

A lapszám teljes tartalomjegyzéke az alábbi hivatkozáson érhető el: https://uploads-ssl.webflow.com/6240c9003f43df2b91611633/63d118c54b5c9a5ebe3ada24_01.%20TARTALOM.pdf