Megjelent az első júniusi Helikon!

Megjelent a kolozsvári Helikon irodalmi folyóirat első júniusi lapszáma, benne Mircea Cărtărescu versei Visky András fordításában, Mărcuțiu-Rácz Dóra vezércikke, illetve Zsidó Ferenc interjúja Sántha Attila költővel, szerkesztővel, aki júniusban a hónap kitüntetett szerzője a folyóiratban.

Verset közöl továbbá Albert-Lőrincz Márton, Müller Dezső, Varga Borbála, prózát Gerber Erika és Visky András, esszét Guttmann Szabolcs Mesék meséje épített környezetünkről (V.) címmel. Továbbá jelen lapszámban olvasható Karácsonyi Zsolt ünnepi beszéde, amely május 4-én hangzott el, Magyarország bukaresti nagykövetségén, George Volceanovnak a Magyar Érdemrend Lovagkeresztjével való kitüntetése alkalmából.

A Pavilon 420-ban Szabó Dárió és Benkő Imola Orsolya versei, illetve Zeck Julianna prózája olvasható. W. H. Auden verseit Lövétei Lázár László fordításában közöljük. A Stelláriumban Vallasek Júlia ír Beata Umubyeyi Mairesse Toți copiii tăi risipiți című kötetéről.

A Kinematográfban Ritter György ír A besúgó című magyar filmsorozatról, a Theátrumban Karácsonyi Zsolt Idő, Antigoné című esszéje olvasható. Kritikát Borsodi L. László közöl Sántha Attila Ágtól ágig című verseskötetéről, fülszöveget Borcsa János közöl Földes László esztétikai előadásainak 2021-es gyűjteményéről.

Az Amplitúdóban Jakabffy Tamás rövid zeneesszéje olvasható Erik Satieról, az Artefaktumban Takáts Fábián ír a Haller György-emlékkiállításról, amellyel jelenlegi lapszámunkat illusztráltuk.

A lapszám teljes tartalomjegyzéke az alábbi hivatkozáson érhető el: https://bit.ly/3aU6XRy