Megjelent az Újvárad novemberi lapszáma

Megjelent az Újvárad folyóirat harmadik évfolyamának novemberi száma. A lapszám vezércikke A kultúra hálójában címmel a kultúrafogyasztás természetéről szól. Verset publikál André Ferenc, Sall László, Oláh András, Cseh Katalin és Le Julianna Phuonglinh, míg prózával Antal Balázs és Szabó Eszter jelentkezik. A lapszám képzőművészével, Bodoni Zsolt festőművésszel Szabó Anna-Mária készített interjút Wyeht, Perszeusz és a Gorgó címmel. Halottjaink címmel jegyzi a …

Már nem közös: Bemutatták Markó Béla legújabb kötetét

A hétvégén, pontosabban szombaton, november 18-án a Marosvásárhelyi Nemzetközi Könyvvásáron bemutatták Markó Béla Már nem közös című verseskötetét. A csütörtöktől vasárnapig zajló rendezvénynek a marosvásárhelyi Nemzeti Színház adott otthont, valamint az újabb könyvek, kötetek az Irodalmi Kávéház keretén belül kerültek bemutatásra. A Kalligram Kiadónál megjelent verseskötete kapcsán a költővel Mészáros Sándor, a kiadó vezetője beszélgetett. “…Tudom, …

Vida Gábor az Év Szerzője a Marosvásárhelyi Nemzetközi Könyvvásáron

A 29. Marosvásárhelyi Nemzetközi Könyvvásár Vida Gábornak ítélte meg a 2023-as Év Szerzője díjat a Senkiháza című regényéért, amely pénteken, november 17-én bemutatásra is került a marosvásárhelyi Nemzeti Színházban. Az 1936 és 1946 közötti időszakban játszódó, idén tavasszal megjelent új regénye, ahogy a szerzőtől megszokhattuk, egy ízig-vérig Erdély-történet, amelyben van szerelmi bánat, etnikumok együttélése, realitás …

Csütörtöktől startol a 29. Marosvásárhelyi Nemzeti Könyvvásár

A „Könyvek hangja” mottóval, a zene bűvöletében, a fiatalokra való kiemelt jegyében szervezik meg idén a 29. Marosvásárhelyi Nemzetközi Könyvvásárt. A szervezők múlt szerdai tájékoztatása alapján több mint száz programmal készülnek a november 16-19-ei eseményre, a Marosvásárhelyi Nemzeti Színházban. A megannyi program közül kiemelt programokként az Írószövetség is figyelmükbe ajánl párat: Csütörtök, november 16. 17:00 …

Iași-i Írószövetségi díj Markó Bélának

2023. november 3-án rendezték meg Iași-ban a Romániai Írószövetség és a iași-i ,,Mihai Ursachi” Művelődési Ház szervezésében Az Év Íróinak gáláját. A 2022 novemberétől 2023 októberéig tartó időszakban 2022 novemberére a Hónap Írója díjat Markó Béla kapta O propoziție pentru libertate (Egy mondat a szabadságról) című verseskötetéért (Kocsis Francisko fordítása). Az Év Írója díjat Andrei …

Megjelent a Helikon első novemberi lapszáma

Madách Imre születésének 200. évfordulója alkalmából tematikus összeállítással jelentkezik a kolozsvári Helikon első novemberi, 2023/21-es száma, benne André Ferenc verse, valamint Papp Attila Zsolt vezércikke. Interjút szintén Papp Attila Zsolt közöl Bene Zoltán íróval, a Madách Irodalmi Társaság elnökével. Bartha Katalin Ágnes, Berki Tímea és Horváth Viktor tanulmánya Az ember tragédiájához közelít, esszét Árkossy István …

Itt a novemberi Látó

Megjelent a 2023. novemberi Látó! VERS, PRÓZA Purosz Leonidasz: Mi, akiknek könnyű gyerekkorunk volt (Vers) Ádám Szilamér: Fehér medve (Novella) Kállay Eszter: mese az erős lányról; ma én alszom tíz perccel többet; rászorul; szemtanú (Versek) Zeck Júlia: Szintén anyám (Novella) Ayhan Gökhan: Infúzió; Programvers (Versek) Simon Emőke: Bocsánat (Regényrészlet) Balogh Endre: Árulások láncolata; Mészhéj (Versek) …

Cseh Katalin Öröknyár című kötetét mutatják be Erdőszentgyörgyön

November 16-án, csütörtök délután 17 órától az erdőszentgyörgyi művelődési otthon kistermében a Bodor Péter Művelődési Egyesület vendége lesz Cseh Katalin költő, Erdőszentgyörgy szülötte, aki a legújabb kötetét hozta el bemutatásra szülőhelye lakóinak. A belépés díjtalan, a kötet a helyszínen megvásárolható, illetve a szerző helyben dedikálja is. A szerzővel Kovrig Magdolna beszélget.

Megjelent a novemberi Székelyföld

Kedves Olvasóink! Megjelent a novemberi Székelyföld! A tartalomból: Szépirodalom Markó Béla versei Borsodi L. László versei Lövétei Lázár László: „Nincs hangom…” Tóháti Zsuzsa versei Boda Edit versei Cseh Katalin versei Kelemen Hunor: Sánta Galamb Bódi Péter: Ahová születni kell Szarvas Ferenc: Mák Farkas Gábor versei André András versei Csatári Tímea versei Csősz Gergő versei Farkas …

Kapható az Újvárad októberi lapszáma!

Megjelent az Újvárad folyóirat harmadik évfolyamának októberi száma. A lapszám vezércikke A művelő média címmel a kulturális újságírással foglalkozik. Verset Markó Béla mellett Láng Orsolya, Szélyes-Pál Dániel és Molnár Zsolt közöl, míg novellákkal Tankó Andrea, regényrészlettel pedig Imre Eszter jelentkezik. Hamvas ihlette meditációs objektumok címmel ajánlja egy új nagyváradi kiállítás anyagát Ujvárossy László, a tárlat kurátora. Kövek és emberek címmel közöl …