Új helyszínre költözik a II. Székelyföldi Nemzetközi Könyvvásár

book

A tavalyi, hagyományteremtő kiadás sikerén felbuzdulva idén új helyszínen, az Erőss Zsolt Arénába költöztetik a május 4-7. között zajló II. Székelyföldi Nemzetközi Könyvvásárt a szervezők. Mutatjuk a különlegességeket és a végleges programot is.

Partnerségben szervezi meg idén is az Expo-Har Kft. Csíkszereda megyei jogú várossal a II. Székelyföldi Nemzetközi Könyvvásárt, mely tavaly elsöprő sikert aratott. A városközpontban levő, volt szakszervezeti művelődési házból viszont idén már a városi sportközpontba, az Erőss Zsolt Arénába költözik át a rendezvény – jelentették be a szervezők, a másik két támogató, Hargita Megye Tanácsa és a Hargita Megyei Kulturális Központ, valamint Magyarország Csíkszeredai Főkonzulátusa segítségét is kiemelve.

„Az ideális könyvvásár mindenütt más, azt szeretnénk ha  a Székelyföldi Nemzetközi Könyvvásár lenne az ideális könyvvásár térségünkben,  de példaképnek mondhatnám a Marosvásárhelyi Nemzetközi Könyvvásárt is” – nyilatkozta megkeresésünkre  Földi Zsuzsánna főszervező. Mint elmondta: minden korosztályt szeretnének bevonni, minél színesebb programokat ajánlani és emellett arra figyelnek, hogy a jó vásár hangulata is meglegyen, és mindenki megtalálja a kedvére való könyvet, olvasmányt, programot, írót, költőt.

Több ajánlatot tettek a városvezetésnek, az önkormányzat pedig felkarolta közülük a legjobbakat. Így a forgatókönyvben a könyveké lesz a főszerep idén is, de író-olvasó találkozókban, dedikálásokban, koncertekben, és gyerekprogramokban is bővelkedik majd.

Kuriózumok – családbarát háttérrel

A csütörtökön délután megnyíló vásár a 16 órától kezdődő hivatalos beszédek után a Sebő együttes egyórás koncertjével üti meg az alaphangot. Aki nem érne oda, a város több pontján talál majd figyelemfelkeltőként könyveket kitéve, amelyeket szabadon lehet olvasgatni a remélhetőleg kedélyes napsütésben, majd átsétálhat a helyszínre. A koncertet 17-18 óra közöttire tervezték, és innentől földúsul a kínálat: érdemes alaposan áttanulmányozni a lennebb közreadott részletes programot.

Családosoknak fontos előre tudniuk: pénteken és szombaton 11-19 óra között folyamatosan szolgáltat szórakoztató foglalkozásokkal és gyerekfelügyelettel egybekötött Gyereksarok. Képzőművész és pedagógus bevonásával kicsinyeink könyveket, vagy újságpapírból újrahasznosított csodákat készítenek, miközben mi, a felnőttek, belefeledkezhetünk az olvasásba, vagy nyugodtan belehallgathatunk kedvenc szerzőink vallomásaira figyelhetünk a vásár két színpadán.

Csak néhány nevet csemegézünk ki kortárs erdélyi alkotók közül: Kovács András Ferenc, Balázs Imre József, vagy Szabó Csaba, aki azAlakváltók című művét, mely, mindannyiunk büszkeségére a magyarországi szakma 2017-es Mészöly Miklós-díját tudhatja magáénak – és nem mellesleg a fiatal szerzővel kollégája, Vida Gábor prózaíró fog beszélgetni.

Két tétel, amire föltétlen fölkaphatjuk még a fejünket: borkóstoló és filmpremier. ElőbbiazArénában, pénteken 18 órától, a CsíkiMozibanpedig szombaton, 18 órától, amikor isHajdú Farkas-Zoltán AllaRustica című dokumentumfilmjét mutatja be a Bookart Kiadó. A film készítését Tánczos Vilmos neves erdélyi néprajzkutató Elejtett szavak című kötete ihlette.

A vásáron ezúttal is lesz Slampoetry est május 6-án este 9 órától, a belvárosi Grund szórakozóhelyen. A belépés ingyene, és a slammerek bemutatója is ingyenes kísérőprogram.

Olvasóbarát- és szakmabarát támogatás

A szervezők kiemelik: a tavaly megjelent kiadók részéről jóindulatú érdeklődést könyvelhetett el a nagyon fiatal szervezőgárda, sok lelkesedést tapasztaltak, és méltányolják, hogy a becsúszó hibák ellenére a szakma sem zúgolódott.  Most azt ígérik: az idén megjelent magyarországi könyvkiadói kínálat kétszerese lesz a tavalyinak, s a közel 40 kiadó között szép számban lesznek jelen a románok is.

A pénteki rendes havi tanácsülésén Csíkszereda önkormányzati testülete is megszavazta a rendezvény tételes támogatását, valamint a május 24-27. között zajló idei Csíkexpó – Fogyasztási Cikkek Nemzetközi Vására támogatását is, mely úgyszintén az Expo Harszervezésében kap helyet immár hagyományosan, és amely ugyancsak az Erőss Zsolt sportcsarnokba költözik át az eddigi helyszínül szolgáló jégpályáról.

A cég ügyvezetői feladatkörét fél éve átvevő szervezőtárs, Földi Zsuzsanna a Maszolnakhangsúlyozta: a csíkszeredai városháza egyik, kiadóknak jelentős támogatása abban áll, hogy ingyenesen biztosítanak standokat, azzal a feltétellel, hogy kötelesek legalább egy programot szervezni. Ugyanakkor kiemelte: nagyon hiányzik kollégája, az Expo Har időközben elhunyt ügyvezetője, Csipor Attila támogatása, akivel a rendezvényt közösen kezdték el tavaly, és akinek rendkívüli érdemei a hagyomány megteremtéséért halhatatlan marad a könyvünnep folytatása révén is.

A könyvvásár programja

2017. május 4.,csütörtök

  • 16:00 – Hivatalos megnyitó (Helyszín: Erőss Zsolt Aréna)
  • 17:00 – ASebő Együttes koncertje (Helyszín: Erőss Zsolt Aréna)
  • 18:00 – Bookartstandavató (Helyszín: BookartKiadó standja)
    • Találkozó meghívott vendégeinkkel: Fekete Vince, Hajdú Farkas-Zoltán, Kovács András Ferenc, Márton Evelin, Molnár Vilmos, Vida Gábor
  • 18:00 – 19:00 – AGutenberg Könyvesbolt mesedélutánja (Helyszín: Vásárszínpad)
    • Libri Kiadói Csoport – Kányádi Sándor és Lázár Ervin köteteivel, moderátor: Szász Csilla pedagógus

2017. május 5.,péntek

  • 11:00–12:00 – Gutenberg Kiadó – Rendhagyó irodalomóra (Helyszín: Vásárszínpad)
    • Rendhagyó irodalomóra a kiadó Lackfi János Kutyából szalonna c. kötete kapcsán, moderátor: Borbély Hajnal pedagógus és Váncsa Mónika képzőművész
  • 11:30 – Bookart Kiadó – író-olvasó találkozó (Helyszín: A Márton Áron Főgimnázium díszterem)
    • A Bookart szerzői, akik az iskola diákjai voltak, beszélgetnek a tanulókkal, Hajdú Farkas-Zoltán, Molnár Vilmos és Tánczos Vilmos; moderátor: Borsodi L. László
  • 12:00–13:00 – Pagony Kiadó / Gutenberg – gyermekfoglalkozás (Helyszín: Vásárszínpad)
    • Eric Carle illusztrátor kollázstechnikája, moderátor: Váncsa Mónika képzőművész
  • 16:00 – Libri Kiadó Csoport / Gutenberg – Könyvbemutató (Helyszín: Vásárszínpad)
    • Szabó Róbert Csaba Alakváltók c. kötetének bemutatója, moderátor Vida Gábor szerkesztő
  • 17:00 – Hargita Megyei Hagyományőrzési Forrásközpont – Könyvbemutató (Helyszín: Vásárszínpad)
  • 18:00 – Borkóstoló (Helyszín: Vinkli Borszaküzlet standja)

2017. május 6.,szombat

  • 12:00–13:00 – Gutenberg Kiadó – interaktív, zenés könyvbemutató (Helyszín: Vásárszínpad)
    • Balázs Imre József A tenger c. lapozójának bemutatója, moderátor: Balázs Imre József költő
  • 13:00–14:00 – Gutenberg Kiadó – Rendhagyó irodalomóra (Helyszín: Vásárszínpad)
    • Rendhagyó irodalomóra a kiadó Ragyog a mindenség (Erdélyi gyermekvers-antológia) kötete kapcsán, moderátor: Balázs Imre József egyetemi docens
  • 13:00–15:00 – Gyerekprogram (Helyszín: Játéksarok)
    • Újságpapír-újrahasznosítás és könyv készítése
  • 15:00 – Pallas-Akadémia Könyvkiadó – Könyvbemutató (Helyszín: Vásárszínpad)
    • Ferencz Imre Játékidő c. kötetének bemutatója, moderátor: Sarány István szerkesztő
  • 15:00 – Lector Kiadó – dedikálás (Helyszín: Lector Kiadó Standja)
    • Dedikál: Tamás Dénes
  • 16:00 – Ábel Kiadó – könyvbemutató (Helyszín: Vásárszínpad)
    • Gergely Edó c. könyvét mutatja be a szerző, moderátor: Burus Botond
  • 16:00 – Bookart Kiadó – könyvbemutató (Helyszín:Kriterion Galéria, Petőfi Sándor utca 4.)
    • Hajdú Farkas-Zoltán Ki ez az ipse? c. kötetének bemutatója, gitáron közreműködik Nagy Lóránt, moderátor: Molnár Zsófia
  • 17:00 – Mentor Kiadó – könyvbemutató (Helyszín: Vásárszínpad)
    • Tamás Kincső A Csinált-patak állatkertje c. kötetének bemutatója, moderátor: Gálfalvi Ágnes
  • 18:00 – Bookart Kiadó – filmpremier (Helyszín: Csíki Mozi)
    • Hajdú Farkas-Zoltán AllaRustica című dokumentumfilmjének bemutatója. A film készítését Tánczos Vilmos Elejtett szavak című kötete ihlette.
  • 18:00 – Garabontzia Kiadó – könyvbemutató és dedikálás (Helyszín: Vásárszínpad)
    • Bob Shulz – Csapó! Tessék! Selfi Terézvárostól Hollywoodig
  • 21:00 – SlamPoetryvol. 2. (Helyszín: Grund – Petőfi Sándor utca 38.)
    • Slammerek: György Ádám (Felvidék), Bájer Máté (Miskolc), Irlanda Máté (Miskolc), André Ferenc &HorváthBenji (Erdély)
    • maszol.ro