Újabb székelyföldi karavánra indulnak fiatal erdélyi írók

cikk_EMILEHKirodalmikaravan

Negyedik alkalommal indul felolvasókörútra az Erdélyi Híradó Kiadó és az Erdélyi Magyar Írók Ligája június 22–24. között Székelyföldön.

A szervezők közleménye szerint Csíkszeredában, Kovásznán és Sepsiszentgyörgyön mutatkozik be három fiatal erdélyi szerző: André Ferenc költő, műfordító, slammer, Láng Orsolya költő, író, műfordító és Varga László Edgár költő, író, újságíró.  A fellépőkkel Codău Annamária kritikus, a Látó folyóirat szerkesztője beszélget, a szerzők kötetei a helyszínen megvásárolhatók.

André Ferenc 1992-ben született Csíkszeredában, költő, műfordító, slammer, szerkesztő, az Erdélyi Híradó Kiadónál megjelenő Hervay Könyvek sorozat társszerkesztője. A Bretter György Irodalmi Kör volt elnöke (2014–2018), a Helikon folyóirat volt szerkesztője (2016–2019). Eddig két kötete jelent meg. A MasterCard Alkotótárs ösztöndíjasa, Látó folyóirat nívódíjasa, az I. Erdélyi Slam Poetry Bajnokság Győztese, volt Székely János alkotói ösztöndíjas, a Communitas Alapítvány alkotói ösztöndíjasa, illetve a Romániai Írók Szövetsége debüt-díjasa.

Láng Orsolya 1987-ben született, Szatmárnémetiben, költő, író, illusztrátor. Marosvásárhelyen járt iskolába, filmrendezést tanult Kolozsváron, majd Budapesten animációból szerzett mesterszakos diplomát. Három kötet szerzője: Tejszobor (2015, próza), Bordaköz (2016, líra), Pályamatricák (2020, útirajzok). A Communitas Alapítvány alkotói ösztöndíjasa.

Varga László Edgár 1985-ben született Székelyhídon, költő, író, újságíró. Biológiát tanult a kolozsvári Babeș–Bolyai Tudományegyetemen, majd újságíró lett, jelenleg a Főtér portál munkatársa. Kötetei: Cseréptavasz (2014, líra), bejárónőm: isten (2017, líra). Csiki László-díjas, Méhes György-debütdíjas, a Communitas Alapítvány alkotói ösztöndíjasa.

Codău Annamária 1993-ban született Marosvásárhelyen, kritikus, szerkesztő, irodalomszervező. Rendszeresen közöl kritikákat, recenziókat erdélyi és magyarországi folyóiratokban, tanulmányokat, esszéket, filmfeliratokat fordít. A Látó folyóirat nívódíjasa, a Communitas Alapítvány alkotói ösztöndíjasa.

A karaván programja:

Csíkszereda, június 22. kedd, 17 óra
Kájoni János Megyei Könyvtár (Stadion utca 1.)

Sepsiszentgyörgy, június 23. szerda, 18 óra
Tein Teaház (Szabadság tér 2.)

Kovászna, június 24. csütörtök, 17 óra
Városi Művelődési Ház (1918. december 1. utca 10.)

A rendezvény partnerei: Erdélyi Híradó Kiadó, Kájoni János Megyei Könyvtár, Hargita Megye Tanácsa, Bod Péter Megyei Könyvtár, Kovászna Megye Tanácsa, Kőrösi Csoma Sándor Közművelődési Egyesület, Ignácz Rózsa Irodalmi Kör, Kovászna Városi Művelődési Ház, Fiatal Írók Szövetsége, Erdélyi Magyar Írók Ligája, Székelyföld folyóirat, Tein Teaház.

– a Maszol.ro portálról