Bajor Andor születésének 90. és halálának 25. évfordulójára emlékezve mutat be új kötetet a kolozsvári Minerva házban a Polis Könyvkiadó és a Bajor család. A Polis Könyvkiadó „Emlékezet”-sorozatában megjelenő Főúr, írja a többihez – Bajor Andor emlékezete című kiadványt Bajor Ella és Dávid Gyula szerkesztette. „…életünk iskolájában ő a humor nyilvános és rendes magántanára” – írta Bajor …
Erdélyi pikareszk – Markó Béla könyvbemutatója Marosvásárhelyen
Szeptember 29-én, pénteken 18 órakor mutatják be Markó Béla Erdélyi pikareszk című könyvét a marosvásárhelyi Bernády Házban (Horea u. 6 sz). A Kalligram Könyvkiadó gondozásában megjelent könyvről a szerzővel Mészáros Sándor, a kiadó vezetője beszélget. A szervezők mindenkit szeretettel várnak.
Transzilvanisták párbeszéde – Markó Béla és Lengyel László kötetét mutatták be Kolozsváron
Válaszokat ad azokra a döntésekre is, amelyeket az RMDSZ az elmúlt 25 évben meghozott – hangzott el azon a beszélgetésen, amelyen Markó Béla és Lengyel László könyvét mutatták be. A kolozsvári találkozón az erdélyi, magyarországi helyzetről, a világ jelen állapotáról is beszélgettek a szerzúk. A Tibori Szabó Zoltán által moderált beszélgetésen kiderült, az ötlet a …
Engedd hazámat értenem – Lengyel László és Markó Béla könyvbemutatója Kolozsváron
Szeptember 14-én, csütörtökön 17 órakor a kolozsvári Minerva Házban (Jókai/Napoca u. 16 sz.) mutatják be Markó Béla és Lengyel László „Engedd hazámat értenem” című közös könyvét. Az eseményre a Helikon Kiadó, a Minerva Egyesület és a Kós Károly Akadémia Alapítvány közös szervezésében kerül sor. A budapesti Helikon Kiadó gondozásában megjelent kötetről Kelemen Hunor, Lengyel László, …
Holnapfeszt, Könyvmaraton és Törzsasztal: kulturális csemegék Nagyváradon
Szeptember 15-én Nyáry Krisztián lesz a Törzsasztal első vendége, e hónap 21–23. között tartják meg a Holnapfesztet, november 23–25. között pedig újabb Könyvmaraton lesz Nagyváradon – hangzott el kedden Simon Judit, a Holnap Kulturális Egyesület elnöke, Szűcs László, a Várad folyóirat igazgatója és Tasnádi-Sáhy Péter, a Várad irodalmi rovatának szerkesztője közös sajtótájékoztatóján A Törzsasztal beszélgetéssorozat …
Erdélyi és Kárpát-medencei irodalmi stratégiákról lesz szó az E-MIL írótáborában
Az Erdélyi Magyar Írók Ligája (E-MIL) idén is megszervezi éves, immár 16. írótáborát, amelyet szeptember 7–10. között a Kovászna megyei Árkoson, az Európai Tanulmányi Központban tartanak. Írók, költők, politikusok tanácskoznak majd az erdélyi és a Kárpát-medencei irodalmi stratégiákról. Az írótábor elsősorban azokat az intézményes léptékű terveket, szándékokat és kilátásokat hivatott feltérképezni és párbeszédbe vonni, amelyek …
