No­vem­ber 12-én a Ko­lozsváron a Vallássza­badság háza adott ott­hont a ,,macht nichts mond­ta ha­lot tak nap­ja van’’. Közelítések Kányádi Sándor Ha­lot­tak nap­ja Bécsben című verséhez kötet értel­mezésbe­mu­tatójának. A kötet 2019-ben je­lent meg a Lec­tor Kiadó és Szépiro­dal­mi Fi­gyelő Alapítvány közös kiadásában, Kor­pa Tamás szer­kesztésében.

Az es­ten Codău An­namária, Gálfal­vi Ágnes, Markó Béla, Sánta Miriám, va­la­mint Kor­pa Tamás, a szer­kesztő gon­do­la­ta­it hall­hat­tuk.
A beszélgetést Codău An­namária, a kötet egyik szerzője mo­derálta, aki fel­ve­zetőjében a mű többes ol­va­sa­ti le­hetőségeiről beszélt, így például az iro­da­lomtörténeti és ̴ elméleti megközelítésekről, a személyes és az ob­jektív hangvételről, va­la­mint az ,,emléktárgy’’ jel­legről is.
Ezt követően Kor­pa Tamás a kötet mögötti kon­cep­cióról beszélt: az értel­mezések először on­line felüle­ten, a SZI­FOn­line-on je­len­tek meg számos, ad­dig akár is­me­ret­len portréfotó kíséretében. Az értel­mezéskötet egy­faj­ta pro­jektként valósult meg, mely­nek célja egy rend­hagyó, sokrétű meg­emlékezés Kányádi Sándorról. A szer­kesztő el­mond­ta, körülbelül húsz írót, iro­da­lom­tudóst, fi­a­tal erdélyi és ma­gyar­országi kri­ti­kust ke­re­sett fel, hogy a le­hető legkülönbözőbb megközelítések szület­hes­se­nek a Kányádi-versről. Mint­egy tu­da­tos ,,területi – ge­nerációs – világnézeti szórásban’’ gon­dol­kod­va szüle­tett meg végül ti­zenöt értel­mezés, amint azt később Gálfal­vi Ágnes is hangsúly­oz­ta, aki a Lec­tor Kiadó képvi­se­letében volt je­len, és a Kányádi-portréfotók történetét is­mer­tet­te rövi­den.
A kötet­be­li szerzők közül Markó Bélát és Sánta Miriámot kérdez­het­te a mo­derátor, aki első körkérdésként az írás körüli nehézségek­re, ,,küzködésre’’, va­la­mint Kányádi szerzőkre és munkájuk­ra tett hatására fókuszált. Markó Béla elsősor­ban iden­titásversként közelítet­te meg az ere­de­ti művet, olyan problémákon gon­dol­kod­va, mint az ide­genség és ott­ho­nosság, ott­hon­ta­lanság, az ott­hon­ban érzett ide­genség, dia­lo­gi­kus vi­szony­ban más közis­mert költőkkel és költemények­kel, mint egyes Dsi­da-ver­sek, Áprily munkássága vagy Szilágyi Do­mo­kos Bartók Ame­rikában című al­kotása. Markó Béla ki­fej­tet­te továbbá, számára fon­tos as­pek­tus a ge­nerációs közelítés, an­nak vizsgálata, ho­gyan állja ki a ,,próbát’’ Kányádi költésze­te olyan ese­tek­ben, ami­kor közte és értel­mezői között nin­cse­nek ta­pasz­ta­la­ti élmények.
Amint az ki­derült, Sánta Miriám ,,vérme­sen ta­nulmánygyűlölő periódusában’’ kap­ta a felkérést, így esszéisz­ti­ku­san közelített a műhöz, amely elsősor­ban zsi­ge­ri élménye­ket és na­gyon in­tenzív nyel­vi világot kínált számára. Miriám ki­emel­te a re­a­litás komp­le­xitását, azt, hogy Kányádi ver­se(i) meg­tanít(anak) újból érez­ni, s in­ten­zitásban ha­sonlítható(ak) ah­hoz, ami­kor va­la­ki leküzdi a pánik­ro­hamát. Az alap­szöveg­gel való kap­cso­latára egy rá ha­gyományo­zott köny­vet ho­zott, amely­ben cenzúrázott sza­ka­szok kézírásos újra­al­kotására talált.
Kap­csolódva a távolság és személyesség értel­mezések­be­li érzékel­hetőségéhez, va­la­mint a széttartó és eltérő indíttatású hangvéte­lek­hez Kor­pa Tamás példaként emel­te ki Ber­tha Zoltán és Ba­logh Gergő Kányádi-közelítéseit, ame­lyek an­gol fordításo­kat és nyelv­hely­ze­tet vizsgálva ugyan­oda fu­tot­tak ki, a kölcsönzések és cserék ki­emelésére, a nyel­vi széthúzásra. Továbbá a sokrétű kom­mentárok egyi­keként emel­te ki a Kon­koly Dánielét, aki a szerzői hang­ra kérde­zett rá, a hangzó vers(mondás) írott variánsra tett hatását, a ver­ba­litás – rögzítés eltéréseit vizsgálva.
Hall­hat­tunk ke­let-európaiságról és európaiságról, iro­dal­mi ,,ak­ti­viz­musról’’, azaz a mond­hatóság, a közös gon­dol­kodás és a különböző szem­pontú megközelítések je­lentőségéről, va­la­mint arról, hogy az igazán nagyívű al­kotások­ban fel­lel­hető egy olyan réteg, amely túlmu­tat a ra­ci­onális és szak­mai megközelítésen, amint azt Sánta Miriámhoz kap­csolódva a mo­derátor is meg­erősítet­te, ilyen­formán is tovább­gon­dol­va a személyes érin­tettség kérdését.
Zárókörként a beszélgetés résztvevői egyen-egyenként ki­han­gosították, mi adja számuk­ra Kányádi költészetének je­lentőségét és hi­te­lességét. Sánta Miriám az in­tenzív nyel­vet, Gálfal­vi Ágnes a rek­vi­em­szerűség és ze­ne­iség iz­gal­ma­it emel­te ki, utal­va KAF Rek­vi­em cim­ba­lom­ra című al­kotására is. Markó Béla számára na­gyon je­lentős a Kányádi-művek­ben vissza-visszatérő ,,mi lesz velünk?’’-kérdés, az egyéni és közösségi létet érintő és bon­col­gató jel­legű költészet. Kor­pa Tamás pe­dig az első sza­kasz har­ma­dik részének zárósorát idézte: ,,kit érde­kel hogy erre jártál’’, mely­re mint­egy vála­szul be­emel­te Codău An­namária értel­mezésrészletét: ,,Hogy­ne érde­kel­ne, hogy erre jártál.’’
A kötet­be­mu­tató han­gu­la­ta, amely meg­en­ged­te a szak­mai, bölcsész megközelítések mel­lett a személyes hang és érin­tettség je­lenlétét is, fel­kelt­het­te a je­lenlévők érdeklődését mind a sokféle értel­mezések, mind az alap­szöveg vizsgálatára, ugyan­ak­kor hangsúly­oz­ta a bátor, akár ra­ci­o­na­litáson túlmenő értel­mezéskísérle­tek re­le­van­ciáját és lénye­giségét.