Eredmény(ek) 4 mutatása

Zsidó Ferenc a Székelyföld folyóirat új főszerkesztője

Zsidó Ferenc székelykeresztúri író, kritikus lett 2020. augusztusától 24-étől a Székelyföld folyóirat főszerkesztője, olvasható a Csíkszeredában megjelenő kulturális lap honlapján. A Hargita Megye Tanácsa által finanszírozott lap közleménye szerint Zsidó Ferenc a szerkesztői munka koordinálása mellett az új honlap bejáratására és irodalmi rendezvények lebonyolítására koncentrál. Zsidó Ferenc 1976-ban született Székelyudvarhelyen, 1999-ben a Bukaresti Egyetemen szerzett …

Tekintetek találkozása

Egy mondat a szabadságról – Markó Béla könyvbemutatója, Teleki Téka, 2020. augusztus 25. „A költészet vibrálás” – mondja Mészáros Sándor, a Kalligram Kiadó igazgatója, és a beszélgetés végig költő-költészet-költőiség hármasa körül forog. Markó Béla Egy mondat a szabadságról című legutóbbi kötetéről van szó, s a bemutató a Teleki Téka első emeleti folyosójára szorul az eső elől. Igazi …

Egy mondat a szabadságról – Markó Béla könyvbemutatója

A Kós Károly Akadémia Alapítvány és a Maros Megyei Könyvtár szervezésében 2020. augusztus 25-én, kedden 18 órától a Teleki Téka belső udvarában kerül sor Markó Béla “Egy mondat a szabadságról” című verseskötetének bemutatójára. A szerzővel Mészáros Sándor, a Kalligram Kiadó vezetője beszélget. Az esemény a járványmegelőző rendelkezések (távolságtartás, kötelező maszkviselés) tiszteletben tartásával zajlik.

BÚCSÚZUNK BOGDÁN LÁSZLÓTÓL

Mély fájdalommal értesültünk, hogy életének 73. évében elhunyt szeretett írókollégánk és barátunk Bogdán László, a Romániai Írószövetség Marosvásárhelyi Fiókjának tagja, József Attila- díjas író, költő, publicista. Bogdán László Sepsiszentgyörgyön született 1948. március 8-án. 1966-ban érettségizett szülővárosában. 1969-től a sepsiszentgyörgyi Megyei Tükör napilap belső munkatársa volt, és közben rendszeresen közölt verset vagy novellát az Ifjúmunkásban, Igaz …