Életének 77. évében súlyos betegség után elhunyt Farkas Árpád költő. 1944-ben született a Hargita megyei Siménfalván, középiskolai tanulmányait Székelyudvarhelyen végezte, majd a Babeș-Bolyai Egyetemen magyar nyelv- és irodalom szakos tanári oklevelet szerzett. 1963-tól jelentek meg versei különböző folyóiratokban és napilapokban. Az egyetem elvégzése után 1968-ig a háromszéki Vajnafalván tanított, 1968-tól Sepsiszentgyörgyön élt, 1971-ig újságíró volt a Megyei Tükörnél, 1971–1989 között a marosvásárhelyi Igaz Szó irodalmi folyóirat munkatársaként dolgozott. 1990-től az Igaz Szó utódának, a Látónak volt  sepsiszentgyörgyi szerkesztője. 1993-tól 2010-ig a Háromszék című napilap főszerkesztője. 

1967-ben szerepel a Vitorla-ének című, fiatalokat bemutató antológiában. 1968-ban a Forrás-sorozatban megjelenik első kötete, a Másnapos ének. További kötetei: Jegenyekör (versek, 1971), Bővízű patakok mentén (riportkönyv Beke Györggyel, Fodor Sándorral és Kovács Györggyel, 1972), Alagutak a hóban (versek, 1979), Asszonyidő (publicisztikai írások, 1983), A befalazott szószék (versek, 1985), A szivárgásban (versek; 1991), Bolhalakodalom (gyermekversek,1998), Erdélyi asszonyok (versek, 2000), Határátkelés (válogatott versek, 2004), Ecce poeta! Farkas Árpáddal beszélget Benkei Ildikó (riportkönyv, 2005), Válogatott versek (Székely könyvtár, 2012), Ostorzúgásban ének (egybegyűjtött versek, 2019). Műfordításai: Ion Bănuță: A Sátán könnye. (Versek; ford. Csiki László, Farkas Árpád; Kriterion, Bukarest, 1983, Ion Vinea: Árnyékok malma. (Válogatott versek; ford. Farkas Árpád, Király László, utószó Mircea Vaida; Kriterion, Bukarest, 1976), Ana Blandiana: Valaki engem álmodik, 1985, Adrian Popescu: Világ porán át, 1990, Marin Sorescu: Papírorkán, 1987.

Farkas Árpád 1985-ben megkapta a Román Írószövetség díját, 1993-ban a József Attila-díjat, 2002-ben a Balassi Emlékkardot. 2016-ban a Magyarország Babérkoszorúja-díjjal tüntették ki, 2018-ban Kossuth-díjat kapott, 2019-ben Sepsiszentgyörgy önkormányzata Pro Urbe-díjban részesítette.

Meghatározó költője volt nemzedékének, költészetét és publicisztikáját a transzilván szellemiség és erős közösségi elkötelezettség jellemezte. Közéleti lírájával és publicisztikájával is a két világháború közötti erdélyi költők, írók legjobb örökségét vitte tovább, és ugyanakkor egyik legeredetibb költőnkként tartottuk számon. A hagyományos transzilván táj képvilágát felhasználva modern, látomásos költészetet művelt. Jelentős életművet hagyott ránk, amelynek központi üzenete az értelmiségi felelősségvállalás egy kisebbségi sorsra kényszerített közösség megmaradásáért.

Emlékét, életművét megőrizzük. Nyugodjék békében!

 

A Romániai Írószövetség

Marosvásárhelyi Fiókja

 

Marosvásárhely,

  1. február 8.