Eredmény(ek) 5 mutatása

Megjelent a Helikon áprilisi száma

Megjelent a Helikon első áprilisi, 2021/7-es lapszáma, benne Mărcuțiu-Rácz Dóra vezércikke, valamint Horváth Csaba interjúja Gángó Gábor irodalomtörténésszel, filozófussal. Adrian Popescu kolozsvári költő és műfordító versei Király László fordításában olvashatók. Verset közöl továbbá Keszthelyi György, Soós Amália, prózát Szeifert Natália, esszét Végh Attila. Ugyanitt olvasható Magyary Ágnes Madrid című regényes útirajzának A száműzött tábornok című …

Amit nem lát a webkamera – a Helikon pályázata

A Helikon Kulturális Egyesület és a Helikon folyóirat több mint harmincéves műhelyhagyományának folytatásaként pályázatot hirdet erdélyi pályakezdő fiatalok számára Amit nem lát a webkamera címmel, melynek célja szakmai tanácsadást és megjelenést biztosítani az irodalmi tehetségeknek (a Helikon Pavilon 420 című rovatában és a Helikon online felületén). Pályázni két kategóriában lehet (vers, próza) publikálatlan művekkel, a …

A diákok megírták, a színészek elmondják, a Látó publikálja – versünnep a költészet napjára Marosvásárhelyen!

A Marosvásárhelyi Nemzeti Színház Tompa Miklós Társulata a Látó szépirodalmi folyóirattal együttműködve a magyar költészet napja alkalmából Írd meg magad! címen költészeti versenyt hirdetett középiskolások számára.  A verseket április 6-a éjfélig lehetett beküldeni, összesen 40 pályázó küldte be munkáit Marosvásárhely, Sepsiszentgyörgy, Csíkszereda, Kolozsvár, Székelyudvarhely, Zilah valamint Barót oktatási intézményeiből. Köszönjük minden pályázó részvételét, munkáját! A …

Megjelent a Látó áprilisi száma

VERS, PRÓZA Szabó Fanni: A megszületetlenek; Az elfeledett istenek öröme és bánata; Az istenek, akiket ismertem; Mindent előbb, csak azt nem (Versek) Hajós Eszter: Nyílik a Nap, írtad; Rajzolom kézzel; Hullámzott a hullámain (Kisprózák) Tóth Réka Ágnes: Napokig nem mentél ki az utcára; Tojáshéj; Okker (Versek) Huszthy Viola: Picasso bikája (Novella) Repkő Ágnes: Reggeli; Kerti …

Költészeti versenyt hirdet középiskolások számára a marosvásárhelyi színház és a Látó

A Marosvásárhelyi Nemzeti Színház Tompa Miklós Társulata a Látó szépirodalmi folyóirattal együttműködve Írd meg magad! címen költészeti versenyt hirdet középiskolások számára a magyar költészet napja alkalmából. A szervezők közleménye szerint egy pályázótól két, korábban sem nyomtatott, sem online platformon nem közölt verset várnak, az egyik témája és címe kötelezően Önarckép , a másik szabadon választható témájú és című. A …