Eredmény(ek) 7 mutatása

Megjelent a Helikon második júliusi, 2021/14-es lapszáma

Megjelent a Helikon második júliusi, 2021/14-es lapszáma, benne Mărcuțiu-Rácz Dóra vezércikke, Sánta Miriám interjúja Serestély Zalán költővel, íróval. Verset közöl Borsodi L. László, Láng Orsolya, Szente B. Levente, prózát Hegedűs Imre János. Ruxandra Cesereanu Angelus című regényének részletét Karácsonyi Noémi fordításában közöljük, továbbá Guttmann Szabolcs Mesék meséje épített környezetünkről című esszéjének harmadik része olvasható lapunkban. …

GÁLFALVI ZSOLT HALÁLÁRA

Fájdalommal értesültünk, hogy életének 88. évében, július 22-én elhunyt Gálfalvi Zsolt írókollégánk és barátunk. Marosvásárhelyen született 1933. november 30-án, a kolozsvári Bolyai Tudományegyetemen magyar nyelv és irodalom szakon végzett 1955-ben, 1951-től kezdve az Utunk szerkesztőségében is dolgozott, majd 1956-tól az Igaz Szó belső munkatársa , 1962-től főszerkesztő-helyettese. Egyidejűleg 1967 és 1969 között a marosvásárhelyi Állami Magyar Színház …

Nyilvános az 5. Látó-tábor programja

A Látó ötödik írótalálkozóját a Fiatal Írók Szövetségével karöltve szervezik. Tavaly a Látó szépirodalmi folyóirat harmincéves tevékenységére tekintettek vissza – idén a folytonosság jegyében a legfrissebb irodalmi törekvésekre koncentrál a program, a lap szellemi köréhez tartozó alkotókkal, illetve egyéb erdélyi és magyarországi műhelyekhez kapcsolódó irodalmárokkal folytatott beszélgetések, felolvasások során. Lesz szó drámáról, prózáról, líráról, irodalom- és kultúraszervezési …

„AHOGYAN ÉLEK, AZ A HAZÁM” – BALLA ZSÓFIA VOLT A TRANSINDEX KÖNYVESTÉK ELSŐ VENDÉGE

A Kolozsváron született, és élete felét itt töltő költőt Markó Béla kérdezte két legfrissebb kötete kapcsán, amelyek 70. születésnapja alkalmából jelentek meg. A darázs fészke esszékötet és Az élet két fele gyűjteményes verseskötet voltak a beszélgetés középpontjában, meg természetesen a költőnek a Kolozsvárhoz fűződő érzelmi kapcsolata, a „haza” fogalma, melyre Balla Zsófia már hosszú évekkel …

Megjelent a kolozsvári Helikon első júliusi, 2021/13-as lapszáma

Megjelent a kolozsvári Helikon első júliusi, 2021/13-as lapszáma, benne Karácsonyi Zsolt Villásreggeli Vilniusban című vezércikke. Interjút Papp Attila Zsolt készített Bereményi Géza Kossuth-, József Attila-, Prima Primissima-díjas íróval, költővel, forgatókönyv- és dalszövegíróval, színházi és filmrendezővel. Bereményi Géza Libri-díjas Magyar Copperfield című regényéről Pál-Lukács Zsófia, Azóta is élek című válogatott elbeszélésgyűjteményéről Ritter György ír kritikát. Verset …

Megjelent a júliusi Látó!

VERS, PRÓZA Láng Orsolya: Ellenálló (Vers) Csabai László: Megjöttek a legények (Elbeszélés) Eszteró István: Parfümök kikötőjében; Harangszó előtt (Versek) Oláh Péter: Pormacska; Hegyező; A pénztárca (Novellák) Vasas Tamás: kapaszkodva a hasfájásba; egyetlen mozdulatlan hinta látványa (Versek) Veréb László: Kids will be skeletons (Novella) Kószó Ádám: Jelek (Novella) Horváth Florencia: Ami hozzád; El; Belül; Harpagon áriája …

Megjelent a Székelyföld júliusi száma!

A tartalomból: Szépirodalom Vörös István versei Szil Ágnes rövidprózái Abafáy-Deák Csillag: Fejpénz Szikra János versei Soós Amália versei Káli István: Emléktúra Keszthelyi György versei Bálint Tamás: Máj hagymalekvárral Tófalvi Előd versei Sebestyén Mihály: A durazzói hajszál Korsós Gergő versei Bajna György versei Literata Hungarica Antal Balázs: Pusztai János csapdába esett trilógiája – a Zsé birtoka …