Eredmény(ek) 8 mutatása

Megjelent a második áprilisi Helikon

A Helikon lapszámai megvásárolhatók az erdélyi könyvesboltokban és újságos standoknál, valamint Magyarországon a Lapker árusító helyein és az Írók Boltjában. Megjelent a Helikon második áprilisi, 2024/08-as száma, benne Dimény H. Árpád versei, valamint Márton Evelin vezércikke. Interjút Zsidó Ferenc közöl Vári Csaba költővel, aki a Helikon kiemelt szerzője áprilisban. Verset közöl továbbá Bordy Margit és …

Átadták az első Kovács András Ferenc Költészeti Díjat

2024. április 13-án, szombaton először adta át a Látó szépirodalmi folyóirat a Kovács András Ferenc Költészeti Díjat a Studium HUB épületében. A Maros Megyei Tanács és a Marosvásárhelyi Polgármesteri Hivatal támogatásával létrehozott díjban „azon 65. életévüket be nem töltött, magyar nyelven alkotó költők részesülhetnek, akiknek költészetére jellemző a nyitottság, a formai fegyelem, a kíváncsiság, a más kultúrákban …

Csehy Zoltán kapja az első Kovács András Ferenc Költészeti Díjat

A Látó szépirodalmi folyóirat szerkesztősége örömmel tájékoztat mindenkit a magyar költészet napja alkalmából, hogy 2024-ben a Kovács András Ferenc Költészeti Díjat a szakmai kuratórium CSEHY ZOLTÁN költőnek ítélte. A díjátadóra április 13-án 17 órától kerül sor a marosvásárhelyi Studium Hubban: https://fb.me/e/6CXMm2OkX

Megjelent a Helikon első áprilisi száma

A Helikon lapszámai megvásárolhatók az erdélyi könyvesboltokban és újságos standoknál, valamint Magyarországon a Lapker árusító helyein és az Írók Boltjában. Megjelent a Helikon első áprilisi, 2024/07-es száma, amelyben a következő szerzők köszöntik a nyolcvan éves Kenéz Ferencet: Árkossy István, Borcsa János és Király László esszével; Egyed Emese, Karácsonyi Zsolt, László Noémi, Papp Attila Zsolt és …

Itt az áprilisi Látó

Megjelent a 2024. áprilisi tematikus lapszámunk, a FöldLátó! Tartalom: Karácsonyi Zsolt: „Föld! Föld!” Wirth Imre: Hol szakad ketté Bánki Éva: Az utolsó Éva Závada Péter: <Mikor a völgykatlan rám>; <Mint amikor kitolatsz egy mozdulatból>; <A szó egy hely, ahová vonakodva kilépsz>; <A lombkoronaszint a párkány fölé emelkedik> Botházi Mária: A test átalakul Vermesser Levente: Provanszál …

Fekete Vince költő a meghívottja a Kolozsvári Állami Színház költészet-napi eseményének

Fekete Vince József Attila-díjas és Magyarország Babérkoszorújával kitüntetett költő a meghívottja az április 10-én, szerdán este 6 órától, a magyar költészet napja előestéjén a Kolozsvári Állami Magyar Színház stúdiótermében tartandó eseménynek. Amint a színház közleményében szerepel, a rendezvényen Tompa Gábor, a színház igazgatója beszélget a meghívottal, közreműködik Dimény Áron színművész. Az esemény címe a költő …

Tamás Dénes: A tó – könyvbemutató Marosvásárhelyen

2024. április 18-án, csütörtökön, 17 órától a marosvásárhelyi Gemma könyves kávézóban TAMÁS DÉNES sepsiszentgyörgyi író A tó című kisregényét mutatjuk be. A rendezvényen a szerző beszélgetőtársa CODĂU ANNAMÁRIA kritikus.Tamás Dénes 1975-ben született Rétyen, a csíkszeredai Sapientia EMTE kommunikáció szakának tanára. Eddig megjelent kötetei: Honfoglaló esszék, 2013; Minden Egész, 2016; Az élő ház, 2019; Rémegyszerű versek, …

Megjelent a Székelyföld áprilisi lapszáma

Kedves Olvasóink! Megjelent az áprilisi Székelyföld! A tartalomból: Szépirodalom Lövétei Lázár László: Szervraktár Vermesser Levente versei Cseh Katalin versei Sztojka Sebestyén: Pollux és Castor Sztaskó Richard: Úgyis mindegy Romulus Bucur versei (Szonda Szabolcs fordításai) Ady András versei Bajna György: Király Lászlóra gondolva Mile Zsigmond versei Ősi Anna versei Csippán Péter: Bogdan Szabay Boglárka: Üdvözletem a …