A 25. Marosvásárhelyi Nemzetközi Könyvvásár programja

SZERDA, NOVEMBER 13.

 19.00 – Nemzeti Színház  Nagyterem, színpadtéri stúdió – Darvasi László: Karády zárkája (zenés monodráma). Rendező: Béres László. Előadja: Bartha Boróka. (A Gyulai Várszínház produkciója.)

  

CSÜTÖRTÖK, NOVEMBER 14.

10.00 – Színháztér – Megnyitó – A Könyv bűvöletében, a Navarra Dance gyermekei. Koreográfus Macaveiu Blanka.

10.15 – Nemzeti Színház – Kisterem – Verses gyerekkoncert – Kirándulás a felhőben, Balázs Imre József előadásában.

10.30 – Nemzeti Színház – Klubterem – Gyere velem könyvvásárba! – Koinónia Kiadó – Könyvbemutató – Vakációs nagykaland.  Gál Andrea Tengertánc című meseregényéről a szerzővel a kiadó munkatársa, Berke Krisztina-Ágnes beszélget.

12.00 – Nemzeti Színház – Klubterem – Gyere velem könyvvásárba! – Kreatív Kiadó – Interaktív könyvbemutató nyereményjátékkal – Állatok mesében, versben, tudományos ismeretterjesztő szövegben és képzőművészetben. Benedek Elek: Cimbora-mesék állatokról. Szerk. és válogatta Tekei Erika, illusztrációk Enyedi RáhelMóra Ferenc: A didergő király. Versek és mesék. Szerk. és válogatta Tekei Erika, illusztrációk Takács Sz. KingaKiss Bitay Éva: Állatporontyok és szüleikSzerk. és jegyzetekkel ellátta Nagy Zsolt.

13.00 – Nemzeti Színház – Klubterem – Gyere velem könyvvásárba! – Cerkabella Kiadó – Vers és foglalkozás – Mi leszel? Lackfi János Mi leszek, ha nagy leszek? című verses ábécéje kapcsán a foglalkozást Pásztor Csörgei Andrea vezeti.

13.00 – Nemzeti Színház – Ady Endre terem – Garabontzia Kiadó – Könyvbemutató – Napoleon Hill A siker törvénye című könyvéről dr. Kelemen István és Kleindl László beszélget.

14.00 – Nemzeti Színház – 1-es számú próbaterem – Olvasd el, és játssz velünk! – Az olvasás-vetélkedő döntője V-VI. osztályosoknak. A műhelyfoglalkozást Barabási Tivadar és Magyari Izabella vezeti.

14.00 – Nemzeti Színház – Ady Endre terem – Garabontzia Kiadó – Könyvbemutató – Bódizs Edith: Ludasmanyi blogbejegyzései. A kötetet Sármási Bocskai János méltatja.

14.00 – Nemzeti Színház – Térey János terem – Vetítéssel egybekötött könyvbemutató – Koszta István Trianon árnyékában – Erdély követei Párizsban című könyvéről a szerzővel Székedi Ferenc beszélget.

14.00 – Nemzeti Színház – Dedikálósarok (földszint, Folyóiratok Standja) – Dedikálás – „macht nichts mondta / halottak napja van”. Közelítések Kányádi Sándor Halottak napja Bécsben című verséhezCodău AnnamáriaDemény PéterKorpa TamásMarkó Béla.

15.00 – Nemzeti Színház – Irodalmi Kávéház (a főpáholy előtti galérián) – Kalligram Kiadó – Könyvbemutató – Tamás Dénes Az élő ház című regényéről, műhelytitkairól, alkotói terveiről a szerzővel Mészáros Sándor, a kiadó vezetője beszélget.

15.00 – Nemzeti Színház – Ady Endre terem – Verbum Kiadó – Könyvbemutató – Szent László „régi” és „új” arcai Székelyderzstől MarosvásárhelyigSzent László király, Erdély védőszentje és Jánó Mihály A székelyderzsi unitárius templom című kötetekről Barabás KisannaHegedűs EnikőJánó Mihály és Szabó Tekla művészettörténészek és Kiss Lóránd falképrestaurátor beszélgetnek. Moderátor Szőcs Csaba, a kiadó igazgatója.

15.00 – Nemzeti Színház – Klubterem – Gyere velem könyvvásárba! – Bookyard Kiadó – Én is lehetek illusztrátor! 1. – Zsuzsanna Reis (Németország) illusztrátor gyerekfoglalkozással egybekötött kiállítása.

15.30 – Bernády Ház – Lector Kiadó – Könyvbemutató – macht nichts mondta / halottak napja van”. Közelítések Kányádi Sándor Halottak napja Bécsben című verséhez. Résztvevők: Gálfalvi ÁgnesKorpa TamásMarkó Béla. Moderátor: Codău Annamária. Kányádi Sándor versét Tompa Klára színművésznő adja elő.

16.00 – Nemzeti Színház – Ady Endre terem – Mentor Könyvek Kiadó – Könyvbemutató – Miklóssi Szabó István Testfüggőség című novelláskötetéről, alkotói terveiről a szerzővel Vida Gábor, a Látó szépirodalmi folyóirat főszerkesztője beszélget.

16.00 – Nemzeti Színház – Térey János terem – Sudium Kiadó és Metamorphosis Nova Transylvanae Egyesület – Könyvbemutató – dr. Borsos Szabolcs – Székely Szilárd-János: Székely családmonográfiás napló.

16.00 – Nemzeti Színház – Dedikálósarok (földszint, Folyóiratok Standja) – Dedikálás – Magvető Kiadó – Darvasi László: Magyar sellő.

17.00 – Nemzeti Színház  Kisterem – Kalligram Kiadó – Könyvbemutató és beszélgetés – Miért és mit nem fogad el a magyar irodalom az erdélyi irodalomból. Balla Zsófia A darázs fészke című esszékötetének kapcsán a témáról a szerző, Markó Béla és Mészáros Sándor, a kiadó vezetője beszélget.

17.00 – Nemzeti Színház  Dedikálósarok (földszint, Folyóiratok Standja) – Dedikálás – Miklóssi Szabó István: Testfüggőség.

17.00 – Nemzeti Színház – Klubterem – Gyere velem könyvvásárba! – Bookyard Kiadó – Story of my life – A pályázat interaktív fotókiállítása.

17.30 – Nemzeti Színház – Kisterem – Gyere velem könyvvásárba! – Bookyard Kiadó – Storytelling workshop16 éven felülieknek – Mit kell tudni a storytellingről, hol és hogyan használják, miért érdemes kifejleszteni a mindennapjainkra kivetítve? Az elmélet gyakorlatba ültetése többfajta asszociációs, történetmesélős és egyéb szituációs játék segítségével.

18.00 – Nemzeti Színház – Irodalmi Kávéház (a főpáholy előtti galérián) – Kalligram Kiadó – Könyvbemutató – Németh Gábor Ez nem munka című novelláskötetéről, műhelytitkairól, alkotói terveiről a szerzővel Mészáros Sándor, a kiadó vezetője beszélget.

18.00 – Nemzeti Színház – Térey János terem – Hargita Kiadóvállalat – Könyvbemutató – Körösi Csoma Sándor – az újabb kutatások tükrében (Székely Könyvtár sorozat). A kötetről annak szerkesztője, Molnár Vilmos beszél.

18.00 – Nemzet Színház – Klubterem – Gyere velem könyvvásárba! – Gyerekkoncert – Stone Hill zenekar: Csiga-biga Zsiga utazik.

18.30 – Nemzeti Színház – Kisterem – Jelenkor Kiadó – Könyvbemutató – Kolozsváros című antológia szerkesztőivel, Balázs Imre Józseffel, Daray Erzsébettel és a térképszerkesztővel, Bartos-Elekes Zsomborral Sárközy Bence, a Jelenkor Kiadó igazgatója beszélget.

19.30 – Nemzeti Színház  Nagyterem – A Sebő Együttes koncertje – Kovács András Ferenc: Árdéli szép táncKözreműködik az idén hatvanéves, Kossuth-díjas szerző. (A K & KaArt produkciós iroda szervezésében.)

 

PÉNTEK, NOVEMBER 15.

 09.00 – Nemzeti Színház – Klubterem – Gyere velem könyvvásárba! – Koinónia Kiadó – Könyvbemutató – Újabb őrült Apa-sztori. Az Apa, menjünk gombászni! című finn könyv fordítójával, Jankó-Szép Yvette-tel a kiadó szerkesztője, Zsigmond Júlia beszélget.

10.00 – Nemzeti Színház – Klubterem – Gyere velem könyvvásárba! – Koinónia Kiadó – Könyvbemutató – Boldizsár-mesék szőnyegbe, kötetbe szőve. Szőcs Margit: Boldizsár a repülő meseszőnyegen. A meséskönyvről a szerzővel Zsigmond Júlia, a kiadó szerkesztője beszélget.

11.00 – Nyárádszereda – Művelődési Ház – Nagyterem – „Maros hídja leszakad” – A Sebő Együttes gyermekkoncertje (A K & KaArt produkciós iroda szervezésében.)

11.00 – Nemzeti Színház – Klubterem – Gyere velem könyvvásárba! – Gutenberg Kiadó – Könyvbemutató – Gergely Edó: SzájjalmesékIllusztrálta Orosz Annabella.

12.00 – Nemzeti Színház – Klubterem – Gyere velem könyvvásárba! – Gutenberg Kiadó – Könyvbemutató – Kalaposok városa. Lackfi János: Csodafogrém. Illusztrálta Kürti Andrea. A könyvbemutatóhoz kapcsolódó gyerekfoglalkozást a könyv illusztrátora, Kürti Andrea, valamint Tőzsér Kinga vezeti.

12.00 – Nemzeti Színház – 1-es számú próbaterem – Olvasd el, és játssz velünk! – Az olvasás-vetélkedő döntője VII-VIII. osztályosoknak. A műhelyfoglalkozást Zalányi Erzsébet vezeti.

12.00 – Nemzeti Színház – Irodalmi Kávéház (a főpáholy előtti galérián) – A műfordítás rejtelmei – Rét Viktóriával, a Pozsonyi Pagony Kiadó műfordító-szerkesztőjével Makkai Kinga beszélget.

12.00 – Nemzeti Színház – Bookart Kiadó standja – Dedikálás – Markó Béla: A költészet rendeltetésszerű használatáról.

13.00 – Nemzeti Színház – Ady Endre terem – Verbum Kiadó – Könyvbemutató – Bodó Márta – Oláh Zoltán (szerk.): Ferenc pápa Csíksomlyón. Emlékkönyv. A szervezőbizottság tagjainak részvételével. Moderátor Bodó Márta, a kötet szerkesztője.

13.00 – Nemzeti Színház – Térey János terem – Garabontzia Kiadó és Maros Művészegyüttes – Könyvbemutató – népi kultúra szolgálatában című albumról Kleindl László, a kiadó vezetője beszél.

13.00 – Nemzeti Színház – Klubterem – Gyere velem könyvvásárba! – Kreatív Kiadó – Könyvbemutató – Utazz velünk a vágyak, a képzelet és a mesék birodalmába! Beszélgessünk és olvassunk arról, hogy mi lenne, ha… felnőtt lennék? ha lány lennék? ha fiú lennék? vagy ha kirándulni vinne egy manó? Fóris-Ferenczi Rita: Mi lenne, ha… Illusztrációk: Pápai BarnaDemény Péter: Tamara és a tavirózsák zenéje. Illusztrációk: Eperjesi Noémi. Beszélgetőtársak a szerzők és az illusztrátorok. Moderátor Tekei Erika, a kiadó szerkesztője.

13.00 – Nemzeti Színház – Lector Kiadó standja – Dedikálás – Kaáli Nagy Botond: Arcok a fényből. Színikritikai írások.

14.00 – Nemzeti Színház – Irodalmi Kávéház (a főpáholy előtti galérián) – Főszerkesztők kerekasztala – Mit visz át a jövőbe a jelen irodalma? A témáról Borsodi L. László (Székelyföld), Karácsonyi Zsolt (Helikon), Szűcs László (Várad) és Vida Gábor (Látó) beszélget.

14.00 – Nemzeti Színház – Térey János terem – Studium Kiadó és Bolyais Öregdiákok Baráti Köre – Schola Particula Egyesület – Könyvbemutató – dr. Borsos Szabolcs: Alkalmazott logika és filozófia Bolyai János gondolatvilágában.

14.00 – Nemzeti Színház – Ady Endre terem – Garabontzia Kiadó – Könyvbemutató – Dr. Ábrám Zoltán: Bukovinától az Al-Dunáig.

14.00 – Nemzeti Színház – Kisterem – Gyere velem könyvvásárba! – Móra Könyvkiadó – Könyvbemutató – Találkozzunk Odaát! Zágoni Balázs Odaát (A Gömb folytatása, Fekete Fény 2.) című disztópiájáról a szerzővel és Pacskovszky Zsolttal, a könyv szerkesztőjével Makkai Kinga beszélget.

15.00  – Nemzeti Színház – Térey János terem – Holnap Kulturális Egyesület – Könyvbemutató – Mátyás Zsolt Imre Diógyerekek című novelláskötetéről a szerzővel Simon Judit, az egyesület elnöke beszélget.

15.00 – Nemzeti Színház – Kisterem – Gyere velem könyvvásárba! – Nyelvőr vagyok, betűpásztor. Vers, mese, zene és játék a Napsugár gyermeklap szerzőivel és olvasóival. Vendégünk: László Noémi, Szőcs Margit, Cseh Katalin, Bertóti Johanna és Nagy Zsolt. Moderátor Zsigmond Emese, a Napsugár gyermeklap főszerkesztője.

15.00 – Nemzeti Színház – Klubterem – Gyere velem könyvvásárba! – Főszerepben a macskák – Papírszínházas foglalkozás Demeter Évával.

15.00 – G. Café – Lector Kiadó és Látó szépirodalmi folyóirat – Könyvbemutató (Látó irodalmi játékok) – Antal Balázs Történet polcnyi könyvvel. Mózes Attila írói világa című monográfiájáról a szerzővel Vida Gábor, a Látó főszerkesztője beszélget.

15.00 – Nemzeti Színház – Irodalmi Kávéház (a főpáholy előtti galérián) – Magvető Kiadó – Könyvbemutató – Darvasi László Magyar sellő című könyvének, valamint drámaszerzői munkásságának kapcsán a szerzővel Elek Tibor, a Bárka folyóirat főszerkesztője beszélget.

16.00 – Nemzeti Színház – Irodalmi Kávéház (a főpáholy előtti galérián) – Kalligram Kiadó – Könyvbemutató – Balla Zsófia Az élet két fele című, összegyűjtött verseit tartalmazó kötetéről, műhelytitkairól, alkotói terveiről az idén 70 éves, Babérkoszorú-díjas szerzővel Mészáros Sándor, a kiadó vezetője és Markó Béla beszélget.

16.00 – Nemzeti Színház – Ady Endre terem – Kriterion Kiadó – Könyvbemutató  Filep Tamás Gusztáv „Azt hittem egykor, hogy csapatmunkában veszek részt”. Interjúk kisebbségkutatókkal című kötetéről a szerzővel H. Szabó Gyula, a kiadó igazgatója és Novák Csaba Zoltán beszélget.

16.00 – Nemzeti Színház – Protokollterem – Koinónia Kiadó – Könyvbemutató – Salamon András: Színháztörténet kezdőknek és haladóknak. A kötet méltatói Boros Kinga (teatrológus), Keresztes Attila (rendező) és Sebestyén Aba (színész).

16.00 – Nemzeti Színház – Várad Kiadó standja – Dedikálás – Mátyás Zsolt Imre: Diógyerekek.

16.30 – Nemzeti Színház – Térey János terem – Várad KiadóHolnap Kulturális Egyesület és Varadinum Alapítvány – Könyvbemutató – Péter I. Zoltán: Az Értől az OceánigAdy Endre első teljes életrajza és Kormányos László: Nagyvárad Krónikája. Várostörténet. A szerzőkkel Szűcs László, a Várad Kiadó igazgatója beszélget. A bemutatót Markó Béla moderálja.

17.00 – Nemzeti Színház – Ady Endre terem – Mentor Könyvek Kiadó – Könyvbemutató – Olga Majeau: Elszórt morzsák a kék madárnak. (Egy valós tényeken alapuló szépirodalmi mű egy nemesi, az Eperjesy család sorsáról.) A szerzővel a fordító, Mihály Emőke és ifj. Király István, a kiadó vezetője beszélget.

17.00 – Teleki Téka – Freskós terem – Jelenkor Kiadó – Könyvbemutató – Láng Zsolt Bolyai című regényének kapcsán a szerzővel Sárközy Bence, a Jelenkor Kiadó igazgatója beszélget.

17.00 – Marosvásárhelyi Művészeti Egyetem Stúdió Színházának előtere – UArtPress Kiadó – Könyvbemutató – Jákfalvi Magdolna – Kékesi Kun Árpád  Ungvári Zrínyi Ildikó (szerk.): Erdélyi magyar színháztörténet: Philither elemzések.

17.00 – Nemzeti Színház – Dedikálósarok (földszint, Folyóiratok Standja)  Kalligram Kiadó – Dedikálás – Németh Gábor: Ez nem munka

17.00 – Nemzeti Színház – Klubterem – Gyere velem könyvvásárba! – Puhakönyves mesék – Interaktív mesemondás és mesehallgatás 1–3 éves gyerekeknek. A foglalkozást Demeter Éva vezeti.

17.15 – Nemzeti Színház – Térey János terem – Várad Kiadó – Könyvbemutató – Darvay Nagy Adrienne: Nem örök e világ. Bánk Bán, a magyar Hamlet. A szerzővel Simon Judit, a Holnap Kulturális Egyesület elnöke beszélget.

1730 – Nemzeti Színház – Várad Kiadó standja – Dedikálás – Kormányos László: Nagyvárad Krónikája és Péter I. Zoltán: Az Értől az OceánigAdy Endre első teljes életrajza.

18.00 – Nemzeti Színház – Nagyterem – Mai magyar prózaírók estje – Prózaajándék Vásárhelynek. Meghívottak: Darvasi László, Grecsó Krisztián, Láng Zsolt, Németh Gábor, Vida Gábor. Az est moderátorai: Gáspárik Attila és Szegő János. Közreműködnek a Marosvásárhelyi Nemzeti Színház Tompa Miklós Társulatának művészei.

18.00 – Nemzeti Színház – Protokollterem – Koinónia Kiadó – Könyvbemutató – Metafizikai gondolkodás és időtálló példázatok. Marilynne Robinson: Szellemtelenség és Andrei Pleșu: Jézus példázatai. Az első könyvről Visky S. Béla, a példázatok fordítója és Mihály Emőke, a könyv szerkesztője, a másodikról Simon János lelkipásztor és R. Szabó István beszélget.

18.00 – Marosvásárhelyi Művészeti Egyetem Stúdió Színházának előtere – UArtPress Kiadó – Könyvbemutató – Gianina Cărbunariu: Hétköznapi emberek (Drámák).

18.00 – Nemzeti Színház  Dedikálósarok (földszint, Folyóiratok Standja) – Dedikálás – Olga Majeau: Elszórt morzsák a kék madárnak.

18.00 – Nemzeti Színház – Várad Kiadó standja – Dedikálás – Darvay Nagy Adrienne: Nem örök e világ. Bánk Bán, a magyar Hamlet.

19.00 – Marosvásárhelyi Művészeti Egyetem Stúdió Színházának előtere – UArtPress Kiadó – Könyvbemutató – Kuti Csongor: Tanulmányok. Öt esszé a szólásszabadságról.

20.00 – Nemzeti Színház – Kisterem – Bogdán Zsolt Ady-estje: Függök ezen a zord élet-párkányon(A Szatmárnémeti Északi Színház Harag György Társulata és a Kolozsvári Állami Magyar Színház közös produkciója.)

 

 SZOMBAT, NOVEMBER 16.

10.00 – Nemzeti Színház – 1-es számú próbaterem – Az Olvasd el, és játssz velünk! – Az olvasás-vetélkedő döntője IV. osztályosoknak. A műhelymunkát Barabási Tivadar és Magyari Izabella vezeti.

10.00 – Nemzeti Színház – Klubterem – Gyere velem könyvvásárba! – Meséljünk egymásnak! Interaktív mesefoglalkozás óvodások részére Nádasdi Csilla Emesével.

10.00 – Nemzeti Színház – Protokollterem – Versolvasó nap – Gyéresi Júlia színművésznő olvassa fel Ady Endre összes versét.

10.00 – Nemzeti Színház – Térey János terem – Gutenberg Kiadó – Könyvbemutató – Egyed Emese: Vasárnap (versek játék közben), illusztrálta Láng Orsolya. A szerzővel és az illusztrátorral László Noémi beszélget.

10.00 – Nemzeti Színház  Lector Kiadó standja – Dedikálás – Antal Balázs: Történet polcnyi könyvvel. Mózes Attila írói világa.

10.30 – Nemzeti Színház – Kisterem – Irodalmi matiné – Beszélgetés reggeli és ebéd között: A mai magyar irodalom befogadó tere, avagy szükség van-e mostanság a Bajza–Toldi–Vörösmarty-támaszra a Petőfi-gyártáshoz? – A vélemény-nyilvánítók: Darvasi László, Grecsó Krisztián és Németh Gábor, a „kívülálló” érdeklődő Szegő János, a Magvető Kiadó szerkesztője.

11.00 – Nemzeti Színház – Nagyterem – „Maros hídja leszakad” – A Sebő Együttes gyermekkoncertje (A K & KaArt produkciós iroda szervezésében.)

11.00 – Nemzeti Színház – Klubterem – Gyere velem könyvvásárba! – Pozsonyi Pagony Kiadó – Ropogós kalandok a PagonytólA foglalkozást Rét Viktória, a gyermekkiadó munkatársa vezeti.

12.00 – Nemzeti Színház – Kisterem – Író-olvasó találkozó – Vendégünk Keresztesi József, a Csücsök avagy a nagy pudinghajsza (Móra Könyvkiadó) című, az Olvasd el, és játssz velünk! olvasójátékra a IV. osztályosoknak kijelölt könyv szerzője. A meseregény szerzőjével Makkai Kinga beszélget.

12.00 – Nemzeti Színház – Klubterem – Gyere velem könyvvásárba! – Kreatív Kiadó – Könyvbemutató – Határtalan történetek – „igaz”mesék és népmesék. Vita Piroska: Panni-mesék 1. Beszélgetős, olvasós kalandozás az óvodás, majd kisiskolás Pannival. Szürke farkas felesége. Breton népmesékIsmerkedés a breton kultúrával, népmesékkel és népzenével. A két könyvet Fábián Gabriella illusztrálta. Tasnády Erika, a népmesekönyv fordítója breton népdalokat énekel. Moderátor Tekei Erika, a kiadó szerkesztője.

12.30 – Nemzeti Színház – Irodalmi Kávéház (a főpáholy előtti galérián) – Mentor Könyvek Kiadó – Könyvbemutató – Márványi PéterBánhidi Emese Párhuzamos évszázad című interjúkötetéről a szerzőkkel Káli Király István beszélget.

12.30 – Nemzeti Színház – Térey János terem – Koinónia Kiadó – Könyvbemutató – Lucian Boia: Az ókori Dáciától a nagy egyesülésen át a mai Romániáig – Ismerjük be nyíltan, hogyan állnak a dolgaink. A szerző új kötetéről Rostás-Péter István, a könyv fordítója és Lázok Klára történész beszélget.

13.00 – Nemzeti Színház – Ady Endre terem – Könyvbemutató – Kriterion Kiadó – Krajnik Nagy Károly Anno domino című kötetéről a szerzővel H. Szabó Gyula, a kiadó igazgatója beszélget.

13.00 – Nemzeti Színház – Klubterem – Gyere velem könyvvásárba! – Kreatív Kiadó – Interaktív könyvbemutató kisiskolásoknak és pedagógusoknak a szerzők, szerkesztők, illusztrátorok és a zeneszerző részvételével – Mindennapi valóság és csoda mesében, versben, zenében és képekben. Sikó-Barabási Eszter: Mesék az Ég-boltból. Illusztrációk: Karda Zenkő; Kocsis Annamária (szerk.): VerskóstolóIllusztrációk: Pápai Barna. Megzenésítette: Kovács IstvánKocsis Annamária – Kerekes Izabella – Vollancs Szidónia: Verskóstoló. Munkafüzet – feladat- és játékgyűjtemény. Moderátor Tekei Erika, a kiadó szerkesztője.

13.15 – Nemzeti Színház – Irodalmi Kávéház (a főpáholy előtti galérián) – Holokauszt és irodalom – Kornis Ottó: Füst című, a Mentor Könyvek Kiadó és a Minerva Egyesület közös kiadásában megjelent emlékirata kapcsán Tibori Szabó Zoltánnal Király Kinga Júlia beszélget.

13.30 – G. Café – Erdélyi Híradó Kiadó és Látó szépirodalmi folyóirat – Könyvbemutató – Sánta Miriám: Hétfőn meghalsz, Fischer Botond: Tavasz lesz, Corina és Serestély Zalán: Közös hűlés. A szerzőkkel Láng Orsolya beszélget.

13.30 – Nemzeti Színház  Dedikálósarok (földszint, Folyóiratok Standja) – Dedikálás – Márványi PéterBánhidi EmesePárhuzamos évszázad.

14.00 – Nemzeti Színház – Kisterem – Amíg nem a tigris írja meg a saját történetét, mindig vadászni fognak rá” – Balogh Rodrigó és Király Kinga Júlia beszélgetése a Független Színház Magyarország kiadásában megjelent Roma hősök című, monodrámákat tartalmazó kötet kapcsán, amelynek szerzői Michael Collins (Skócia), Mihaela Drăgan (Románia), Farkas Franciska (Magyarország), Dijana Pavlovič (Olaszország) és Richard R. O’Neill (Írország).

14.00 – Nemzeti Színház – Irodalmi Kávéház (a főpáholy előtti galérián) – Jelenkor Kiadó – Könyvbemutató – Győrfi Kata Te alszol mélyebben című verseskötetéről a szerzővel Sárközy Bence, a Jelenkor Kiadó igazgatója beszélget.

15.00 – Nemzeti Színház – Irodalmi Kávéház (a főpáholy előtti galérián) – Könyvbemutató –Elek Tibor Párbeszédben a kortárs erdélyi irodalommal című interjúkötetéről a szerzővel Karácsonyi Zsolt, a Helikon folyóirat főszerkesztője beszélget. Résztvevők: Fekete Vince és Markó Béla.

15.00 – Nemzeti Színház – Térey János terem – Pont Kiadó – Könyvbemutató – Gáspárik Attila: A színházi tehetség.

16.00 – Nemzeti Színház – Irodalmi Kávéház (a főpáholy előtti galérián) – Magvető Kiadó – Könyvbemutató – Fekete Vince Vargaváros című legújabb kötetéről, műhelytitkairól, alkotói terveiről a szerzővel Szegő János, a kiadó szerkesztője beszélget.

16.00 – Nemzeti Színház – Kisterem – Koinónia Kiadó és Barnabás Alapítvány – Könyvbemutató – Budai Evódia – Budai Dániel: Nőnek születtem. Kalendárium nőknek és 60 nap és megváltozhatsz (szokáskialakító napló). A hasznos útitársak szerzőivel Berke Krisztina-Ágnes, a kiadó munkatársa beszélget.

16.00 – Nemzeti Színház – Térey János terem – Könyvbemutató – Doina Ioanid Ideje, hogy fülbevalót hordj című verseskötetéről a szerzővel és a fordítóval, Lövétei Lázár Lászlóval Gálfalvi Ágnes beszélget.

16.00 – Nemzeti Színház – Bookart Kiadó standja – Dedikálás – Kovács András Ferenc.

16.00 – Nemzeti Színház – Klubterem – Gyere velem könyvvásárba! – Love2translate Kiadó – Interaktív könyvbemutató és jógamóka 5–12 éves gyermekeknek és szüleiknek – Benő Kinga jógamóka oktató bevezetője a Barátságban önmagammal című kiadvány szórakoztató gyakorlataiba.

17.00 – Nemzeti Színház – Irodalmi Kávéház (a főpáholy előtti galérián) – Bookart Kiadó –Könyvbemutató – Markó Béla A költészet rendeltetésszerű használatáról című esszékötetéről a szerzővel Elek Tibor, a Bárka folyóirat főszerkesztője beszélget.

17.00 – Nemzeti Színház – Kisterem – Koinónia Kiadó – Könyvbemutató – Csiha Kálmán: Fény a rácsokonEmlékiratok. A könyvről Szász Tibor András, a szerző szolgatársa beszélget a kötet szerkesztőjével, Nagy Alpár-Csabával. Hárfán közreműködik Nagy Csiha Emese.

17.00 – Nemzeti Színház – Térey János terem – Pont Kiadó – Könyvbemutató – Rostás Zoltán: Szétriasztva. Beszélgetések a 91 éves Lükő Gáborral ifjúkora dokumentumai között.

18.00 – Nemzeti Színház – Irodalmi Kávéház (a főpáholy előtti galérián) – Magvető Kiadó – Könyvbemutató – Grecsó Krisztián Vera című legújabb regényéről, műhelytitkairól, alkotói terveiről a szerzővel Szegő János, a Magvető Kiadó szerkesztője beszélget.

18.00 – Nemzeti Színház – Protokollterem – Koinónia Kiadó – Könyvbemutató – Cseh Katalin: Tanerőtlen és Botházi Mária: Biorobot. A szerzőkkel Zsigmond Júlia, a kiadó szerkesztője beszélget.

18.00 – Kultúrpalota – Kisterem – Kriterion Kiadó és Teleki Téka – Deé Nagy Anikó – László Lóránt Gróf iktári Bethlen Zsuzsanna és szakácskönyve című kötetéről a szerzőkkel H. Szabó Gyula, a kiadó igazgatója beszélget. A bemutató meghívottja Németh Zsolt, a Magyar Országgyűlés külügyi bizottságának elnöke.

19.00 – Nemzeti Színház – Nagyterem – Marie Jones: Kövek a zsebben. Vígjáték Kálloy Molnár Péter és Rudolf Péter előadásában.

 

VASÁRNAP, NOVEMBER 17.

10.00 – Nemzeti Színház – 1-es számú próbaterem – Olvasd el, és játssz velünk! – Az olvasás-vetélkedő döntője IX–XII. osztályosoknak. A műhelymunkát Gecse Ramóna és Magyari Izabella vezeti.

10.00 – Nemzeti Színház – Klubterem – Gyere velem könyvvásárba! – Bookyard Kiadó – Én is lehetek illusztrátor! 2. – Zsuzsanna Reis (Németország) illusztrátor gyerekfoglalkozással egybekötött kiállítása.

10.00 – Nemzeti Színház – Dedikálósarok (földszint, Folyóiratok Standja) – Magvető Kiadó – Dedikálás – Grecsó Krisztián: Vera

11.00 – Nemzeti Színház – Nagyterem – Jack Cole dalai – Kovács András Ferenc megzenésített poémáját előadja Fazekas Ernő, Márton Lóránt és Nagy Csongor. (A K & KaArt produkciós iroda szervezésében.)

11.00 – Nemzeti Színház – Klubterem – Gyere velem könyvvásárba! – Bookyard Kiadó – Könyvbemutató – Bota Melinda: Pirinyó könyvek 4., 5. Meghívottak: dr. Kádár Annamária pszichológus és Márton Andrea waldorf ihletésű hivatásos fajáték-tervező.

12.00 – Nemzeti Színház – Kisterem – Író-olvasó találkozó – Vendégünk Grecsó Krisztián, a Vera című, az Olvasd el, és játssz velünk! olvasójátékra a IX–XII. osztályosoknak kijelölt könyv szerzője. A beszélgetést a szerzővel Makkai Kinga moderálja.

13.30 – Nemzeti Színház – Klubterem – Gyere velem könyvvásárba! – Bookyard Kiadó – Díjátadó – ÉrzelemlufikAz érzelmi intelligenciát fejlesztő társasjáték.