Alföld-díjban részesült Visky András

Kihirdette szerdán 2021-es nívódíjasainak névsorát a debreceni Alföld folyóirat. Az irodalmi, művészeti és kritikai lap rangos kitüntetését Balajthy Ágnes irodalomtörténész, kritikus, Gál Ferenc költő és Visky András költő, író, drámaíró kapja.

Amint Facebook-oldalukon közlik, az Alföld szerkesztősége 1978 óta kiemelkedő szerzőit nívódíjban részesíti. 1993-tól a díjazottak a pénzjutalom mellé E. Lakatos Aranka szobrászművész emlékplakettjét is megkapják. 1978 és 2020 között 43 alkalommal 123 szerzőnek 130 Alföld-díjat osztottak ki (heten: Csoóri Sándor, Sütő András, Kulcsár Szabó Ernő, Tandori Dezső, Oravecz Imre, Esterházy Péter és Térey János kétszer is megkapták). A kitüntettek között olyanok szerepeltek, mint Kányádi Sándor, Hankiss Elemér, Tar Sándor, Nádas Péter, Borbély Szilárd, Kovács András Ferenc, Szilágyi István, Takács Zsuzsa, Tóth Krisztina. „Az Alföld-díj a hazai irodalmi díjkultúra egyik legrangosabb kitüntetése, amely mindig is érdemalapú volt és az is marad” – hangsúlyozzák a közleményben.

Balajthy Ágnes a 20-21. századi utazási irodalom szisztematikus értelmezéséért, valamint az olvasókat orientáló szakszerű bírálataiért, Gál Ferenc különös atmoszférájú versvilágának megteremtéséért, valamint a lap olvasóit gazdagító költeményeiért; Visky András a dialógust kitüntető, a költői és drámai megszólalásmódot ötvöző írásművészetéért, valamint a folyóiratban publikált verseiért, versesregény-részletéért és drámájáért részesül Alföld-díjban.

A díjakat az idén 50 éve alapított Debreceni Irodalmi Napok keretében, az Alföld-díjasok estjén adják át november 9-én 18 órától a Nagyerdei Víztoronyban.- a Maszol.ro portálról