Gyergyószárhegyi Írótalálkozó: fókuszban az irodalmi antológiák

Tizenharmadik alkalommal tartották meg a Gyergyószárhegyi Írótalálkozót október 14–16. között. A kétévente szervezett rendezvény témájaként ezúttal az elmúlt száz év nemzedéki antológiáit választották.

„Arra gondoltunk, hogy milyen jó lenne egy kicsit körbejárni az elmúlt száz év erdélyi nemzedéki antológiáit, hogy mi fontos, mi nem fontos, mi felejthető, mi maradandó, egyáltalán, hogy miért van igény antológiákra. Úgy érzem, hogy tartalmas nap volt, és elmondhatjuk valóban, hogy antológiák népe vagyunk, de nem csak Erdélyben, hanem Magyarországon is.” 

Mindig az egyéni teljesítmények a fontosak, de volt egyfajta konszenzus itt a végén arra vonatkozóan, hogy nem csak a legtehetségesebbek érdemlik meg a publicitást, akár egy antológiában való szereplést, hanem a kevésbé fontos szerzők is, hiszen ők is hozzátesznek nagyon fontos részeket az összképhez, olyasmiket is, ami esetleg egy nagyobb költő életművéből kimaradt” – fogalmazott Lövétei Lázár László költő, a találkozó főszervezője. 

Mint kifejtette, abban is egyetértettek a jelenlevők, hogy legalább három kiemelten fontos antológia jelent meg az elmúlt száz évben: „az 1923-as Tizenegyek, amely tényleg egy radikális váltást jelentett a korábban Erdélyben íródott irodalomhoz képest. Nagyon fontos az 1967-es Vitorlaének, sok szerzője klasszikussá vált. Illetve a legutóbbi és a legfiatalabbak A címtelen föld című antológiája, amelyről úgy gondolom, hogy meg lehet előlegezni neki, hogy szintén irodalomtörténeti mérföldkő. Hogy hányan lesznek nagy írók, nagy költők a szereplők közül, azt egyelőre nem lehet tudni, de egy tényleg fontos antológiáról van szó.” 

A Hargita Kiadóhivatal, Hargita Megye Tanácsa és a Gyergyószárhegyi Kulturális és Művészeti Központ által szervezett írótalálkozón Csiki László-díjban részesült Horváth Benji, a Helikon szerkesztője az Emlékmű a jövőnek című, a Jelenkor kiadónál idén megjelent kötetéért, György Alida pedig Debüt-díjat vehetett át a 2021-ben az Erdélyi Híradó Kiadó – Fiatal Írók Szövetsége kiadásában megjelent Hármasszabály című novelláskötetéért. 

Az estet felolvasásokkal zárták.

Forrás: Péter Beáta, szekelyhon.ro