Kovács András Ferenc

KovacsandrasferencKovács András Ferenc (Szatmárnémeti, 1959. július 17. –) Kossuth-díjas erdélyi magyar költő, esszéíró, műfordító, a Digitális Irodalmi Akadémia tagja.
Érettségi vizsgát 1978-ban tett szülővárosában, a Kölcsey Ferenc Gimnáziumban. Felsőfokú tanulmányokat a a kolozsvári egyetemen folytatott, 1984-ben magyar-francia szakos középiskolai tanári diplomát szerzett. 1984–1989 között a székelyudvarhelyi régióban (Szentábrahám, Siménfalva, Székelykeresztúr) tanított. Több kötetnyi versválogatás összeállítója. A rendszerváltás után néhány hónapig a marosvásárhelyi Nemzeti Színház aligazgatója (a magyar társulat művészeti vezetője), a marosvásárhelyi Látó c. szépirodalmi folyóirat versrovatának szerkesztője és 2007-től a lap főszerkesztője.

Az ún. IV. Forrás-nemzedék vezéralakja, aki napjainkra a romániai magyar költészet mérvadó egyénisége lett. Mára a kortárs magyar líra kiemelkedő alakjává vált, ezt mutatja az is, hogy az ezredfordulótól kezdve a legnevesebb magyarországi kiadók, a Jelenkor, majd a Magvető adják ki köteteit.
Kovács András Ferencet, közkedvelt költői jelnevén KAF-ot a világirodalmi rangú kortárs magyar líra képviselőjeként tartja számon a kritika. Különösen híres fent idézett Erdélyi töredék című verse, amelyet az erdélyi magyarság modern zsoltáraként emlegetnek. De ugyanilyen híres az az egyedi költői ötletet megvalósító verse, amelyben a mindenestül mai élethelyzetet, az elvált férfi karácsonyi magányát, visszakapcsolva az európai kultúra legrégibb gyökereibe, késő középkori keresztény szekvencia formájában írja meg. Angyalfia, senki lánya című versében ezzel megalkotta a híres Todi-himnusz hímnemű párját, a “stabat pater”-t.
Költészetét a hagyomány és történetiség modern megjelenítőjeként, az európai költészeti örökség és az újító szellem találkozásának egyedülálló változataként értékeli a kritika. Gyakran más személyiségek álarca mögé bújva szólal meg – ezek lehetnek hajdan-létezők vagy kitaláltak; néhány alteregót ő maga teremtett meg magának. Illik rá azonban a “tudós költő” (poeta doctus) kategória is, de épp így nevezhetjük nyelvbűvésznek, szenvedélyes filológusnak is. Versei szerteágazó kultúrtörténeti és művészeti utalásrendszerük miatt olykor felkészült, beavatott befogadót feltételeznek. De alapvető érzelmi és szellemi üzenetüket minden olvasó ember be tudja fogadni, aki olykor engedi magát beleveszni a végletekig kifinomult képrendszerbe, máskor meg hagyja, hogy magával ragadja őt a sodró erejű lírai beszéd.
Kötetei
Tengerész Henrik intelmei (versek, 1983)
Tűzföld hava (versek, 1988)
Kótya-lapótya (gyermekversek, 1990)
Költözködés (versek, 1993)
Lelkem kockán pörgetem (versek, 1994)
Üdvözlet a vesztesnek (versek, 1994)
Manótánc (gyermekversek, 1994 )
És Christophorus énekelt (versek, 1995)
Scintilla animae (esszék, tanulmányok, 1995)
Jack Cole daloskönyve (versek, 1996)
Adventi fagyban angyalok (versek, 1998)
Deoressio Transsylvaniae (“négykezes” versek Tompa Gáborral közösen, 1998 )
Saltus Hungaricus (versek, 1999)
Fragmentum (versek magyar, ill. német, angol, francia nyelven, 1999 )
Kompletórium (válogatott és új versek, 2000)
Miénk a világ (gyermekversek, 2000)
Egerek könyve (gyermekversek, 2001)
Téli prézli (versek, 2001)
Aranyos vitézi órák (versek, 2002)
Fattyúdalok (versek, 2003)
Hazatérés Hellászból(Kavafisz-átiratok, 2006)
Hajnali csillag peremén (gyermekversek, 2007)

Díjai
Déry Tibor-díj (1992)
Füst Milán-díj (1994)
Alföld-díj (1995)
József Attila-díj (1996)
Szépíró Díj (2002)
Palládium díj (2002)
Magyar Köztársaság Babérkoszorúja díj (2006)
Kossuth-díj (2010)