Lövétei Lázár László, Markó Béla és Tamás Gáspár Miklós is az idei Baumgarten-emlékdíjasok között

A 2019-es márciusi művészeti díjazások hatására – látván, hogy a pártpolitika a szakmaiságot mellőzve sorozatosan inkorrekt módon dönt – elhatároztam, hogy megkísérlem a Baumgarten-díj felélesztését – idézte fel Kukorelly Endre az okokat, hogy miért alapították újra a Baumgarten Ferenc Ferdinándról elnevezett rangos irodalmi elismerést. A Baumgarten-emlékdíjakat és emlékjutalmakat először 2020-ban osztották ki, idén pedig harmadik alkalommal ítélték oda az arra érdemesnek talált íróknak.

Kukorelly január 16-án a 24.hu-n, élő Facebook-videóban jelentette be a díjazottak és jutalmazottak listáját. Ez alapján 2022-ben Baumgarten-emlékdíjat kap Géczi János, Harkai Vass Éva, Lövétei Lázár László, Markó Béla, Nemes Z. Márió, Ilma Rakusa, Szirák Péter és Tamás Gáspár Miklós, emellett Baumgarten-emlékjutalmat kap Nagy Csilla, Vajna Ádám és Vida Kamilla. Az átadást – a tavalyihoz hasonlóan – a pandémiára tekintettel később tartják, a díjak összege idén egyenként 400.000 Ft, a jutalmak összege 200.000 Ft.

A Baumgarten-emlékdíjat működtető Gyümölcsöskert Egyesület kizárólag közösségi finanszírozású, a bevétel-kiadás transzparens, az összegeket a Facebookon közzéteszik. Mint mondja, az egyesületet eddig 502-en támogatták, kisebb-nagyobb befizetésekkel – többen rendszeresen is. Az egyesület célja, hogy „felhívja a figyelmet a kortárs magyar irodalomra, hogy a polgárokat művészet támogatására buzdítsa, és hogy a legnagyobb magyar irodalmi mecénás, Baumgarten Ferenc Ferdinánd emlékét fönntartsa.” A Baumgarten-díjat 2020-ban Marno János, Márton László, Pintér Béla, St.Turba Tamás és Christina Viragh kapta, emlékjutalomban részesült Bartók Imre, Bán Zoltán András, Csehy Zoltán, Kulcsár-Szabó Zoltán, Peer Krisztián és Szilágyi Zsófia. A tavalyi emlékdíjasok névsora: Báthori Csaba, Bodor Ádám, Garaczi László, Margócsy István, Selyem Zsuzsa, Szijj Ferenc, Takáts József és Tompa Andrea, a jutalmat pedig Berta Ádám, Hermann Veronika, Kalász Orsolya, Németh Zoltán, Sipos Balázs, Ella Sobolewska és Szolláth Dávid kapta. (24.hu) Nyitókép balról jobbra: Márkos Tamás/Transindex, Kolozsvári ünnepi könyvét 2021 illetve Horváth László /CC BY-SA 4.0 transindex.ro