Megjelent a Helikon második februári lapszáma

Megjelent a kolozsvári Helikon irodalmi folyóirat második februári, 2023/4-es lapszáma, benne Wirth Imre A név kátyú, vaddisznódagonya, omladék, szerelem című prózasorozatának 30. része, illetve Papp Attila Zsolt vezércikke.

Interjút Horváth Csaba közöl Fehér Andrea történésszel, egyetemi adjunktussal. Verset közöl továbbá Fellinger Károly, Müller Dezső és Szőcs Margit, prózát Horváth Ildikó és Vida Gábor, Jaan Kaplinski verseit Jávorszky Béla fordításában közöljük. Kozma Dezsőről Egyed Emese emlékezik meg lapunkban.

A Pavilon 420-ban Asbóth Bence és Bene Adrián versei, valamint Herbert Fruzsina és Kiszely Márk prózája olvasható.

A Kinematográfban Mărcuțiu-Rácz Dóra filmkritikája olvasható, a Theátrumban Stan Lilla-Alíz ír a Kolozsvári Állami Magyar Színház Móricz Zsigmond: Rokonok című előadásáról. Kritikát Kádár Fruzsina közöl Koman Zsombor fizikaiVersek című kötetéről. Fülszöveget Demeter Zsuzsa jegyez Narine Abgarjan Élni tovább. Könyv azokról, akik túlélték a háborút. Meg azokról, akik nem című kötetéről, illetve Tankó Andrea ír Gerlóczy Márton Fikció 2. – Az örvény című regényéről.

Az Amplitúdóban Jakabffy Tamás közöl rövid zenei esszét Harang vagy koporsószeg? címmel, az Artefaktumban Kányádi Iréne ír a sepsiszentgyörgyi Föld Szint alternatív kiállító- és közösségi térről, nyitott műhelyről, amelynek beltéri fotóival és kiállított munkáival jelenlegi lapszámunkat illusztráltuk.

A lapszám tartalomjegyzéke az alábbi hivatkozáson érhető el: https://uploads-ssl.webflow.com/6240c9003f43df2b91611633/63fc93066e7e9551e148c824_Helikon%202023%2004%2000%20tartalom.pdf