Megjelent a második novemberi Helikon

Megjelent a kolozsvári Helikon második novemberi, 2022/22-es lapszáma, amelyben az ötven éve alapított Aktionsgruppe Banatról emlékezik meg a szerkesztőség, lapszámunk társszerkesztői Szenkovics Enikő és Vincze Ferenc voltak. A lapszámismertető fotón Johann Lippet, az Aktionsgruppe Banat egyik alapító tagja látható Márton Evelin Helikon-szerkesztő társaságában.

A lapszámot Richard Wagner Lisa titkos könyve című regényének egy részlete nyitja, amelyet Szenkovics Enikő fordításában közlünk, továbbá Karácsonyi Zsolt ír vezércikket Erős vitorlák címmel. Interjút ugyancsak Szenkovics Enikő közöl Georg Aescht íróval, műfordítóval, amelyet Georg Aescht Amikor az akarat még számított. Az 50 éve alapított Aktionsgruppe Banat három éven át tartó próbálkozása önmaga megsegítésére című tanulmányának kíséretében közlünk. Tanulmányt közöl továbbá Varga Kende Lőrinc Aktionsgruppe Banat. Társadalmi, politikai és irodalmi kölcsönhatások a csoport költészetében címmel.

Johann Lippet Egy akta élete. Egy Szekuritáté általi megfigyelés kronológiája című prózájának részletét Vincze Ferenc fordításában közöljük. Tanulmányt is közöl Vincze Ferenc Egy Petri-vers Rolf Bossertet olvas. Egy 1986-os Bossert-vers margójára címmel. Verset közöl Szántai János A dubovai halott álma címmel.

A Pavilon 420-ban Bene Adrián és Mechiat Zina versei, valamint Farkas B. Szabina prózái olvashatók.

A Kinematográfban Papp Attila Zsolt ír a Blokád című filmről, a Theátrum hasábjain Bartha Réka színikritikája olvasható a Sepsiszentgyörgyi Andrei Mureşanu Színház Sarah Kane Blasted című darabjának feldolgozásáról.

Kritikát Fried István közöl Markó Béla Zsarnokra várva című esszé- és publicisztikakötetéről. Fülszöveget André Ferenc jegyez Fekete Richárd Módosítás című verseskötetéről, továbbá Ungvári Szende-Etelka ír Jánky István Verespataki bányászmesék – Ópapa levelei című kötetéről.

Az Amplitúdóban Jakabffy Tamás esszéje olvasható Amikor Kodály formát vett kölcsön címmel, az Artefaktumban Andreea Foanene ír a Szuhanek Oszkár-emlékkiállításról, amelynek anyagával jelenlegi lapszámunkat illusztráltuk.

A lapszáma teljes tartalomjegyzéke az alábbi hivatkozáson érhető el: https://uploads-ssl.webflow.com/6240c9003f43df2b91611633/6380c9984d9c4ef59be0bf58_Helikon%202022%2022%2000-%20tartalom.pdf