Megjelent az első májusi Helikon

A Helikon lapszámai megvásárolhatók az erdélyi könyvesboltokban és újságos standoknál, valamint Magyarországon a Lapker árusító helyein és az Írók Boltjában.

Megjelent a Helikon első májusi, 2024/09-es száma, amely Markó Béla verseivel, valamint Papp Attila Zsolt vezércikkével indul.

Interjút Ferencz-Nagy Zoltán közöl Sánta Miriám költővel, aki a Helikon kiemelt szerzője májusban.

Verset közöl továbbá Cseh Katalin, Lőnhárt Melinda, Sánta Miriám és Tamás Dénes, prózát Káli Király István, esszét Muszatics Péter. Doina Gecse-Borgovan prózája Vallasek Júlia fordításában olvasható.

A Pavilon 420-ban olvasható Besenyődi Judit, Demeter Arnold és Nagy Zalán versei, valamint Szabó-Biró Brigitta, Szegő Márton és Szilveszter Andrea prózája. Közöljük Ferencz-Nagy Zoltán vitaindító szövegét, amely a 34. Bréda Ferenc Irodalmi Körön hangzott el.

A Ráolvasásban Lövétei Lázár László ír Krúdy Gyula két novellájáról. A Kinematográfban Tankó Andrea kritikája olvasható Boross Martin Nyersanyag című filmjéről. A Theátrumban Fehér Imola közöl kritikát a Harag György Társulat Interaktív című előadásáról.

Kritikát közöl továbbá Balla Eszter Sánta Miriám új verseskötetéről, a Kilenc szabad növényről. Fülszöveget Mărcuțiu-Rácz Dóra jegyez Babarczy Eszter néhány szabály a boldogsághoz című kötetéről és a Kortárs örmény versek című antológiáról.

Az Amplitúdóban Jakabffy Tamás ír Puccini egyik művéről, az Artefaktumban Nyeste Emőke kritikája olvasható Vass Tamás grafikusművész kiállításáról.

A lapszám teljes tartalomjegyzéke az alábbi hivatkozáson elérhető: https://uploads-ssl.webflow.com/6240c9003f43df2b91611633/663a0cbdca63788dd598e352_Helikon%202024%2009%2000%20tartalom.pdf