Kívülről az ember nem is tudja. Kívülről minden egész más. Nem szoktam én ebbe az udvarba jókedvemből jönni. Lehet már száz éve, hogy senki. Tudunk arról, hogy Bernády György szívesen ült volna itt? Talán amikor elkészült, és minden jó volt (még). Azóta nem. Azóta ez egy afunkcionális udvar.

cifrapalota_belso_udvar

Elsétálunk a folyosón, most éppen fotózunk is. Nem mondja senki, hogy nem szabad. A folyosókon általában nincs senki. De bármikor felbukkanhat egy ember, aki azt mondja, hogy nem, nem szabad. Közben tudjuk, hogy ennek az embernek a felbukkanása kevéssé valószínű. Különben is. Mi történne? Mi történhetne? Azt mondaná, hogy ejnye-bejnye. Tessék kitörölni. Tessék lenni szíves nem publikálni. Nem posztolni. De mivel ez az ember nem hajlandó felbukkani, én fotózok. A Cifrapalota belső udvara. Tegye a szívére a kezét, aki járt itt. Ne tegye! Nincs itt semmi. Úgy értem, ha járt volna is itt bárki, nem volt semmi keresnivalója. Ez egy zárt udvar. Ez nem a tied. Ez nem a mienk. Ide csak úgy besuttyog, aki. Turista, fotós, főnök, izé. A párt. Ez nem a város, ez nem ti vagytok, ez nem nektek készült. Ebből ti ki vagytok zárva. Nincs itt semmi, nincs terasz, kocsma, színház. A magnóliát gondozzák, a kockakő rendben, az ágyások, a fű. Neked itt – öregem – semmi keresnivalód. Én is csak úgy besuttyantam, mint száz éve mindenki, véletlen. Köztér, ugye, miénk itt, mint minden. Nem is tudjátok, hogy van. Talán Bernády sem gondolta, hogy ez a tied. Te sem gondolod, ugye, vásárhelyi polgártárs? Itt most az uszítást befejezem. Van egy udvar, egy kert, van egy tér. Van egy. Van. Vagy nincs.

 

Itt döntéseket hoznak a termekben. Itt csend van. Komor csend. Marcell. Ő tervezte. Ilyen ez a kultúra.

(Kép: 1. Forrás: Azopan, Szakáts István felvétele; 2. Az egykori városháza, jelenlegi megyeháza belső udvara. A szerző felvétele)