Kiemelt programok a Marosvásárhelyi Nemzetközi Könyvvásáron

A 28. Marosvásárhelyi Nemzetközi Könyvvásáron a Romániai Írószövetség Marosvásárhelyi Fiókjának tagjai közül többen is részt vesznek irodalmi esteken, beszélgetéseken, könyvbemutatókon, és a helyszínen saját könyveiket is dedikálják. 

A megannyi program közül kiemelt programokként az Írószövetség is figyelmükbe ajánl párat. 

Csütörtök, november 10.

10:30-tól a kisteremben Markó Béla A pitypangok királya című új, válogatott gyermekverseket tartalmazó, a Mentor Könyvek Kiadónál megjelent kötetéről a szerzővel, Kiss Bora illusztrátorral és Király István kiadóvezetővel Daray Erzsébet beszélget. 

Ezt követően 11 órától az Irodalmi Kávéházban Székely János szerkesztői levelei – Szabó Róbert Csaba előadására és a levelek kiállításának megnyitójára kerül sor. 

Délután 17 órai kezdettel ugyancsak az Irodalmi Kávéházban Gálfalvi György Szárnyas malomköveink című, a Bookart Kiadónál megjelent könyvéről a szerzővel Vida Gábor beszélget, majd 18 órától a szerző a Bookart Kiadó standjánál dedikálja is ezeket a köteteket. 

Péntek, november 11.

A dedikálósarokban 12:30-tól Szabó Róbert Csaba dedikálja Újratöltés című kötetét. 

15 órától az Irodalmi Kávéházban a Székelyföld folyóirat megalapításának 25. évfordulója alkalmából múltról, jelenről és jövőről Zsidó Ferenc főszerkesztővel és Fekete Vincével, az irodalmi rovat szerkesztőjével Szabó Róbert Csaba beszélget.

Ezt követően 16:30-tól a kisteremben Többes számban. Párbeszédben Hervay Gizellával című, a Lector Kiadó kötetét a szerzők egy részének – Fekete VinceGálfalvi GyörgyLáng ZsoltMarkó BélaSzőcs Petra – részvételével a kötet szerkesztői, Balázs Imre József és Korpa Tamás ismertetik.

A dedikálósarokban 16:30-tól Márton Evelin Farkashab című kötetét, majd 17 órától Káli István dedikálja Ki gyújtott a katlan alá? című kötetét.

Szombat, november 12.

10 órától a kisteremben Fekete Vince Halálgyakorlatok című, a Magvető Kiadónál megjelent új verseskötetéről a szerzővel Szegő János beszélget, majd 11 órától dedikálja is ezeket a köteteket. 

Ugyancsak 11 órai kezdettel a kisteremben Markó Béla Zsarnokra várva című, a Kalligram Kiadónál megjelent új esszé- és publicisztika-kötetéről a szerzővel Mészáros Sándor, a kiadó vezetője beszélget. A dedikálósarokban 12 órától a szerző ezekkel együtt A pitypangok királya című köteteit is dedikálja. 

12:30-tól az Irodalmi Kávéházban Hajdú Farkas-Zoltán Márton nyaracskája című, a Bookart Kiadónál megjelent új regényéről a szerzővel Márton László író, műfordító beszélget, és felhívjuk a dedikálásra várók figyelmét, hogy a szerző 11:30-tól lesz elérhető a dedikálósarokban. 

Mindezek után 17 órától a Gemma Book Café-ban a Költők egymás közt, Erdélyi Híradó kiadónál megjelent legújabb köteteikről – Estére megöregszel és Fák Daphnénak – beszélgetnek a szerzők: Borsodi L. László és Dimény H. Árpád.