Bemutatták Káli István Ki gyújtott a katlan alá? című novelláskötetét Marosvásárhelyen

Szép számban jelentek meg érdeklődők a marosvásárhelyi Studium Hub előadótermében november 4-én, pénteken, ahol Káli István Ki gyújtott a katlan alá című novelláskötetét mutatták be. A kötet a Mentor Könyvek Kiadó által jöhetett létre, a borítót pedig ifj. Király István tervezte.

A szerzővel Markó Béla beszélgetett, csakúgy, mint előző, Klastrom utca kettő című írásának bemutatásakor, amelyet a Romániai Írószövetség díjazott is.

Az eseményt Markó Béla nyitotta meg és ahogy ő is fogalmazott, Káli István egy szentesített név a mi irodalmunkban, emellett kiemelte, hogy Marosvásárhelynek igenis vannak olyan írói, akik nagyon tudnak történetet írni.

A történet helyszíne az egyik marosvásárhelyi téglagyár, és a novellák a téglagyár mindennapjait mesélik el, a szerző azonban nyitva hagyja az olvasó számára ezeket a történeteket.

Marosvásárhely egy sajátos város, amely mostanában kezdi elveszíteni egyéniségét, a szerzőnk pedig ezt a sajátosságot, egyéniséget próbálja meg visszahozni nekünk, ahogy ezt Markó Béla mondta. Továbbá így fogalmazott, Káli István egy mesélő, egyszerűen tud történetet mondani, az érdeklődést fent tudja tartani mindvégig, ennél fontosabb dolog pedig, posztmodern ide vagy oda, számunkra a prózában nincsen.

Ezt követően Káli István részleteket olvasott fel műveiből.