Könyvfesztivál - 22. Budapesti Nemzetközi Könyvfesztivál

Történetének leglátogatottabb rendezvénye lett az idei Budapesti Nemzetközi Könyvfesztivál, mondta az MTI-nek Zentai Péter László, a Magyar Könyvkiadók és Könyvterjesztők Egyesülésének (MKKE) igazgatója vasárnap. Zentai pontos számot még nem tudott mondani, de vasárnap délután annyit már tudott, hogy idén több ezerrel voltak többen, mint a régi, 61 ezres rekordot tartó rendezvényen.

 

Az igazgató szerint a siker egyik oka az lehet, hogy a magyar könyvszakma szereplői mostanra tanulták meg, hogyan tudják a lehető legjobban kihasználni a rendezvény adta lehetőségeket. „A siker döntően annak függvénye, hogy mennyire sikerül megszólítani az egyébként csodálatos magyar könyvszerető közönséget. Idén mindez kiemelkedően jól ment” – tette hozzá.

Zentai Péter László arról is beszélt, hogy a fesztivál tapasztalatai szerint a Millenáris park egyre kevésbé működik jól a rendezvény helyszíneként, mert állapota folyamatosan romlik. „Úgy látom, hogy jelenleg a Millenárisnál nincsen alkalmasabb helyszín a könyvfesztivál megrendezésére Budapesten. A nagy könyvvásárok általában megsínylik a helyszínváltozást, mi nem akarunk ebbe a helyzetbe kerülni. Számunkra a legjobb az lenne, ha a Millenáris megtudna újulni” – mondta. Maszol.ro