„Mellettük élünk, és nem ismerjük őket” – szlovák irodalomról a Látó irodalmi estjén

axmarko_bela_szigeti_laszlo_ae_01_

A KósKároly Akadémia és a Látó szépirodalmi folyóirat közös irodalmi estet szervezett kedden a marosvásárhelyi Kultúrpalota kistermében A legkisebb lépés címmel, szlovákok és magyarok kapcsolatáról, mai szlovák irodalomról.

A rendezvény első részében Markó Béla beszélgetett Szigeti László íróval, a pozsonyi Kalligram Könyvkiadó alapító igazgatójával, szerkesztőjével szlovákok és magyarok 21. századi kapcsolatáról. Kérdésként merült fel többek közt az, hogy melyik a járhatóbb út két nép, nemzet között: a politika, vagy a kultúra.

Az erdélyi magyarok oly keveset tudnak a szlovák irodalomról, mint a felvidéki magyarok a románról – hangzott el a beszélgetés elején, amikor Markó Béla arra hívta fel a figyelmet, hogy úgy élünk itt Közép-Kelet-Európa, vagy inkább Kelet-Európa e bizonyos térségében, hogy alig, vagy szinte semmit nem tudunk egymásról.

A politika és a kultúra évszázadok óta inkább összekeveredik Európának ebben a sarkában, mint a fejlettebb demokráciákban – fogalmazott Szigeti László, aki szerint a politika marginalizálta a kultúrát. Markó szerint Szigeti a híd szerepét tölti be, bár ezt a kifejezést is, sok máshoz hasonlóan „lejárattuk” – mondta.

Szigeti arról beszélt, hogy mindig utálta a verekedést és – talán gyávaságból –, mindig arra törekedett, hogy összehozza az embereket és elkerülje az összeütközéseket. Ahol a nemzet fogalma csak arra jó, hogy vitakozzanak, nehéz a munka, az ideológiai megközelítés eltorzítja a valóságot – figyelmeztett. Erre az estre azért kerülhetett sor, mert a szlovákiai nem-szlovákok, fordítók, szerzők, felhívták a figyelmet a szlovák irodalomra – mutatott rá Markó.

Az est második felében Láng Zsolt, a Látó szerkesztője a mai szlovák irodalomról beszélgetett a jelenlevő szerzőkkel és szerkesztőkkel: Eva Andrejcakovaval, Deák Renátával, Demény Péterrel, Gálfalvi Ágnessel, Görözdi Judittal, György Norberttel, Karádi Évával, Paszmár Líviával, Vida Gáborral.

A Látó a szlovák irodalomnak szentelte áprilisi számát. A SzlovákLátó című lapszámban többek közt Milan Kraus, Peter Kerekes, Maros Krajnak, Peter Balko, Daniel Hevier, Pavel Vilikovsky írásai olvashatók. maszol.ro