Esszékötetet mutattak be a „szerepvivő emberről”, Sütő Andrásról

1416904729-suto-3-ml(1)

Szász László Szerepvivő emberré lettem című Sütő Andrásról szóló esszékötetét mutatták be kedd délután Marosvásárhelyen, az unitárius egyház Bolyai-téri tanácstermében. A marosvásárhelyi származású, közel negyven éve Magyarországra telepedett szerzőt Lázok János irodalomtörténész faggatta többek között az erdélyi irodalom magyarországi megítéléséről, és a két marosvásárhelyi alkotó, Sütő András, illetve Székely János életművének fogadtatásáról.

Szász László három nagyesszéjét jelentette meg a kötetben, amit fontosnak tartott szülővárosában is bemutatni. Ahogy a könyvbemutatón fogalmazott, bár soha nem lett hűtlen Erdélyhez, úgy érzi, hogy most fogadta vissza őt Marosvásárhely. Magyarországon főleg arra törekedett, hogy az ott kevésbé ismert erdélyi írókat népszerűsítse. Ennek jegyében Páskándi Gézáról, Székely Jánosról és Sütő Andrásról is írt monográfiát, illetve számos tanulmányt. „A három szerző életműve olyan megfontolás alapján is összevethető, miszerint hármójuk dráma- és prózaíró munkásságát mintegy hermeneutikai-értelmezői gesztussal fonja körül a gazdag gondolati, reflektív, leginkább esszének minősíthető prózai termés” – fogalmazott.

Rájött arra is, hogy az irodalomszociológia, illetve a szociálpszichológia felől kell megközelíteni az erdélyi irodalmat, annak bemutatását, a kevésbé ismert háttér-információkat is fel kell tárni, amelyek érthetőbbé teszik egyik-másik romániai magyar író életművét. A beszélgetés során a szerző többször is kitért arra, hogy szerinte más az erdélyi és a magyarországi értelmiség hivatástudata, ugyanis míg Erdélyben ez a szolgálatot jelenti, Magyarországon elsősorban a professzionalizmus válik fontossá, az egyéni érvényesülés a közösségi célokkal szemben.

Tudós vagy értelmiségi az irodalmár? – teszi fel a kérdést esszékötetében Szász László. „A tudósi státusz és az értelmiségi attitűd egyáltalán nem zárja ki egymást, csakhogy én szerepkörökről, mégpedig alapvetően eltérő, társadalmilag prejudikált funkciókról beszélek” – adja meg a választ, amit saját személyes tapasztalataival illusztrál.

A kötet bemutatóján beszélt a kutatásairól, például arról, hogy Páskándi Géza olyan életérzéseket szólaltatott meg a romániai magyar irodalomban, amelyeket senki más előtte, de amelyek az erdélyi közérzet fontos látleletei voltak. Páskándi életművében jól észlelhető a változás, amely 1970-ben, Magyarországra való távozásakor következett be – mutatott rá Szász László.

Székely János életművét posztumusz kezdte kutatni és elemezni, amihez nagy segítséget nyújtott az író özvegye, Varró Ilona, akitől számos fontos információt megtudott. Nem irodalmi életrajzot akart szerkeszteni, hanem sokkal inkább az irodalmi jelenségek érdekelték, hangsúlyozta. Székely János egész életében olyan szerepet játszott, amiben igyekezett magától eltávolítani a rendszert és annak ideológiáját, egy percig sem tudott vele azonosulni. Mégis ő volt az, aki 1990 után elsőként vallott arról, hogy a szocialista rendszerben bűnös irodalmat szerkesztett, ami miatt bűnösnek érzi magát.

Ezzel szemben Sütő András mindig azonosult azokkal a szerepekkel, amelyekben hitt is, mondta Szász. Akár a szocializmusban, akár az azt követő korszakban vállalt szerepekről volt szó, Sütő ezeket nem eltávolította magától, hanem ellenkezőleg, magához ragadta. Soha nem tett bűnbánó vallomást előző, kommunista korszakával kapcsolatban, ellenben a drámáiból egészen másféle beszéd olvasható ki, amely élesen bírálta az akkori rendszert. Ez elsősorban a Csillag a máglyán című drámában érhető tetten, magyarázta.

A továbbiakban Szász László arra vállalkozott, hogy kibontsa Kálvin alakját az irodalom és a teológia köréből, hogy rámutasson arra, melyek voltak Sütő számára a Kálvin életrajzhoz a források. Például erős párhuzamot fedezett fel Stefan Zweig Kálvin-esszéjével: Kálvin ugyanis Zweignál a diktátor alteregója, már 1934-ben, amikor még szó sincs a nácizmus teljes kifejlődéséről, vagy a holokausztról.

Sütő András naplóira is kitért a szerző a beszélgetés során: véleménye szerint ezek úgy születtek, hogy az író az utókorra pillantott, mindvégig szerepet alakított, csak nagyon ritkán lépett ki belőle, és vált magánemberré. Ilyen eset például, amikor az unokája végleg Magyarországra távozott.Magyarországon úgy tartották, hogy Székely János az urbánus író, míg Sütő András a népi, holott ez egyáltalán nincs így, hangsúlyozta az irodalomtörténész. „Sütő politikai szerepet kap, amelynek igyekszik megfelelni, míg Székely mindvégig távol tartva magát, a kétkedő értelmiségi álláspontjára helyezkedik” – mondta.

Elhunyt Kántor Lajos

20231976_10155526559559304_7284671671430518383_o

Szombaton, életének 80. évében elhunyt Kántor Lajos kolozsvári író, irodalomtörténész, kritikus, szerkesztő. 

Kántor Lajos Kolozsváron született 1937. augusztus 7-én, a Bolyai Tudományegyetemen szerzett magyar nyelv és irodalom szakos tanári diplomát 1959-ben, majd a Babeș–Bolyai Tudományegyetemen doktorátust 1979-ben. 1959-től a Korunk irodalmi szerkesztője, 1963-tól a művészeti rovat vezetője is, illetve a Korunk Galéria irányítója.

A kilencvenes években a Babeş–Bolyai Egyetemen óraadóként XX. századi magyar irodalmat, erdélyi magyar irodalmat és sajtó-műfajelméletet tanított. 1994 és 1998 között a nagyváradi Ady Endre Sajtókollégium tanszékvezetője volt, 1993 és 1997 között a Magyar Újságírók Romániai Egyesületének elnöke.

1989 után bekapcsolódott az RMDSZ munkájába, 1990-től 2008-ig a Korunk főszerkesztői teendőit látta el. 2013-ban a Magyar Tudományos Akadémia külső tagjává választották.

Kritikáit, irodalmi publicisztikáját az Utunk, Igaz Szó, A Hét, România Literară, Gazeta Literară, Steaua közölte, tanulmányai a Korunk, NyIrK, Magyarországon a Valóság, Kortárs, Új Írás, Napjaink, Tiszatáj, Nagyvilág, Élet és Irodalom, Irodalomtörténeti Közlemények, Csehszlovákiában az Irodalmi Szemle, Jugoszláviában a Híd, Új Symposion hasábjain, valamint napilapokban szerepeltek.

Első kötete (Írástól – emberig, kritikák) a Forrás-sorozatban jelent meg, 1963-ban. Eredetileg államvizsga-dolgozatnak írt tanulmányát (Százéves harc „Az ember tragédiájá”-ért) a budapesti Akadémiai Kiadó jelentette meg, 1966-ban. 1971-ben (második kiadásban 1973-ban) jelent meg a Láng Gusztávval társszerzőségben írt Romániai magyar irodalom 1945–1970 című munkája.

Megírta a romániai magyar színház 1944 és 1984 közötti történetét (Kriterion, 1994 – bővített változat, 1992-ig). Könyvet írt Móricz Zsigmondról, Szabédi Lászlóról, Szilágyi Domokosról, Reményik Sándorról.

1974-ben megkapta a Román Tudományos Akadémia díját, 1992-ben Pulitzer-emlékdíjat, 1998-ban József Attila-díjat, 1997-ben Aranytoll-díjat, 1999-ben Pro Literatura-díjat, 2004-ben Széchenyi-díjat vehetett át. (Wikipedia/Korunk.org)

Irodalom a Tusványoson

Számos iro­dal­mi ren­dezvénnyel ke­cseg­tet az idei Bálványo­si Sza­bad­egye­tem és Diáktábor. Július 19-én, szerdán a Ja­nus Pan­no­ni­us Iro­dal­mi Kávéházban 12 órától: Egy nyug­ha­tat­lan em­ber – a Bánffy Miklós-kiállítás ka­talógusának be­mu­tatása (ma­gyar és an­gol nyelvű ki­advány). Sze­be­ni Zsu­zsa szerzővel (igaz­gató, Ba­las­si Intézet, Ma­gyar­ország Kul­turális Központ­ja – Sep­si­szentgyörgy)Bánffy-Molnár Kata és Far­kas Ad­ri­en­ne (alapító ta­gok, Ca­ro­la Egyesület) beszélget­nek.

13.30 – Ke­let és a ma­gyar szel­le­mi ha­gyományok
Far­kas Lőrinc Imre (költő, fi­lozófus)
Kiss Mao-Tun István (művelődéstörténész, ma­gyar őstörténet-ku­tató)
Mo­derátor: György At­ti­la (író)

15.30: Enu­meráció – Fi­a­tal ma­gyar írók Kárpátaljáról: Csor­nyij Dávid, Lőrincz P. Gab­ri­el­la, Marcsák Ger­gely, Sh­rek Tímea
Mo­derátor: Pál Dániel Le­ven­te

Július 20-án:
11.30 – Lo­ja­litás és iden­titás: L. Si­mon László Körbejárni a hazát című új esszékötete kapcsán a szerzővel Mile La­jos ko­lozsvári főkon­zul beszélget
13.00 – Könyv­be­mu­tató
De­me­ter Szilárd – Kéket kékért
Ku­biszyn Vik­tor – Drog­napló
Musz­ka Sándor – Sa­nyi bá
Pál Dániel Le­ven­te – Az Úr Nyol­ca­dik Kerülete + Álma­ink pi­ros sport­ladája

14.30 – Könyv­be­mu­tató és beszélgetés a rend­szerváltásról
Könyv­be­mu­tató: … és az ünnep min­dig el­ma­rad?
Kónya Imre (ügyvéd, po­li­ti­kus)
A köny­vet be­mu­tat­ja: Németh Zsolt (elnök, Külügyi Bi­zottság, Országgyűlés)
Mo­derátor: Gulyás Ger­gely (al­elnök, Országgyűlés)
15.30 – Könyv­be­mu­tató: Az Úr csodásan működik – Erdélyi nagy Tanúságtevők.
Fri­gyesy Ágnes újságíró, fotóri­por­ter kötete
Fe­rencz Béla Er­vin OFM, Tőkés István és Bíró János An­tal OFM atyákról
A köny­vet be­mu­tat­ja: Tódor At­ti­la (segédlelkész, Szent Ke­reszt Plébánia, a Mária Rádió mun­katársa)
Mo­derátor: Boér Károly (műsor­ve­zető, tudósító, Ma­rosvásárhe­lyi Rádió)

Július 21-én, pénte­ken:
12.00 – Történe­lem és mítosz a 20. századi román-ma­gyar vi­szony­ban
Za­horán Csa­ba (történész, Bu­da­pest)
Bodó Bar­na (egye­te­mi tanár, Sa­pi­en­tia EMTE)
Mo­derátor: Csin­ta Samu (újságíró, Sep­si­szentgyörgy)
14.00 – Zalán Ti­bor és Molnár Vil­mos szerzői est­je
Műsor­ve­zető: Pál Dániel Le­ven­te
15.30 – Bom­lott cim­ba­lom – Arany János is­me­ret­len arca
Ma­rosán Csa­ba (színész, Ko­lozsvári Álla­mi Ma­gyar Színház) előadása

eirodalom.ro

45. Tokaji Írótábor

2955874dabdd61fd763b543a1fbf3447_XL

A To­ka­ji Írótábor elnöksége meg­hir­de­ti a so­ron követ­kező, 45. To­ka­ji Írótábori tanácskozást (au­gusz­tus 10 – 13., csütörtök, péntek, szom­bat, vasárnap): A ma­gyar iro­da­lom közvetítésének kihívásai, változásai és módo­za­tai Arany Jánostól nap­ja­in­kig címmel – te­kin­tet­tel a 200 éve szüle­tett Arany János tisz­te­letére meg­hir­de­tett Arany-emlékévre is.

A jövő ter­vezése szem­pontjából szükséges körbejárnunk, hogy me­lyek a hatékony eszközök, csa­tornák iro­dal­munk népszerűsítésében, a közönségszer­vezésben egyik leg­na­gyobb költőnk és lap­alapító iro­da­lom­szer­vezőnk, Arany János korától el­in­dul­va a mozgókép, a rádiók és te­levíziók el­ter­jedésének évszázadán át egészen a közelmúlt di­gitális for­ra­dalmáig. Va­jon mi­lyen műfa­jok és közvetítő adat­hor­dozók, ma­ga­tartásformák, szemléle­tek lesz­nek al­kal­ma­sak a jövőben kultúránk hatékony és színvo­na­las átadására társa­dal­munk, a ma­gyar nem­zet szel­le­mi, lel­ki és iden­titásbe­li épségének ápolása érdekében.
A tanácskozás helyszíne a To­ka­ji Fe­renc Gimnázium és Kollégium. A ha­gyományok sze­rint a To­ka­ji Esték so­ro­zat­ban al­kotóműhe­lyek, folyóira­tok be­mu­tat­kozása, fel­ol­vasó est, kiállítás és minőségi to­ka­ji bo­rok kóstolója várja a résztvevőket.
A tábor­ba való je­lent­kezést pos­tai úton a 4220 Hajdúböszörmény, Mes­ter utca 17. A/​2. vagy elekt­ro­ni­kus úton a tokaji.irotabor@gmail.com címre várjuk Papp-Für János, a To­ka­ji Írótábor titkára nevére.
A JE­LENT­KEZÉSI ŰRLAP 2017. július 21-éig ad­ható le, a tábor hon­lapján is elérhető: www.to­ka­ji­iro­ta­bor.hu
Érdeklődni le­het a követ­kező te­le­fonszámon: 06-30/​814-3799.

eirodalom.ro

Slam poetry a VIBE-n

Július 7-8-9-én a ma­rosvásárhe­lyi VIBE fesz­tiválon több slam-akcióra is sor kerül. Ex­pe­ri­jam, Open Mic ver­se­nyek és Spo­ken Word work­sho­pok várnak min­den rímk­il­lert, slam­ked­velőt és slam­te­len­kedőt. “Sze­rintünk a jó fesz­tivál olyan, mint a saját te­metésünk: nem mi kell meg­szer­vezzük! A jó fesz­tivál ha­sonlít egy Ch­ri­stop­her Nolan film­re, igazából so­sincs vége. Mi már na­gyon várjuk, hogy ne le­gyen vége!”

Bemutatták Bálint Gábor kötetét

ded0d43f607a3e2a36eed8deb9a6add0_XL

Pár nap­ja a háromszéki Szent­ka­tolnán, szülőfa­lujának közösségi házában mu­tatták be Szent­ka­tol­nai Bálint Gábor Válo­ga­tott művek című kötetét, a Székely Könyvtár-so­ro­zat 51. ki­adványát. A har­minc nyelv­ben jártas nyelvész, tudós, mon­go­lis­ta és esz­pe­ran­tis­ta munkáit dr. Bor­csa János szer­kesz­tet­te igényes ki­vi­telű kötet­be.
A ren­dezvényen Lövétei Lázár László, a köte­tet kiadó Har­gi­ta Kiadóhi­va­tal igaz­gatója, a Székelyföld kul­turális folyóirat főszer­kesztője dióhéjban vázol­ta a Székely Könyvtár-so­ro­zat születésének történetét. El­mond­ta, a száz részes­re ter­ve­zett so­ro­zat­ban a székely kultúra fon­tos műveit igye­kez­nek egy­be­fog­lal­ni, a be­mu­ta­tott 51. kötet Bálint Gábor munkásságáról szól.

Bálint Gábor egy nyelv­zse­ni volt, aki­vel érdem­te­len módon bántak el, mert miután bejött di­vat­ba a finn­ug­ris­ta elmélet, neki men­nie kel­lett – mond­ta Lövétei. – Még csúfolódtak is vele, Arany János többek között bökver­set írt róla. De mégis, ahogy elnézem a világ folyását, azt kell mon­da­nom, Bálint Gábor­nak volt iga­za, hisz a fin­nek ma­guk derítették ki, hogy ge­ne­ti­ka­i­lag sem­mi közünk nincs egymáshoz, és hogy a nyel­vi ka­va­rodás mi­lyen körülmények között jöhe­tett létre, nem le­het pon­to­san tud­ni. Ám azt, hogy a török népek­hez több közünk van, biz­tos­ra ve­hető!
Siklódy Fe­renc, a kötet gra­fi­kai ter­vezője egyéb el­fog­laltsága mi­att nem tu­dott je­len len­ni, ám Fe­ke­te Vin­ce költő, a szer­kesztőbi­zottság tag­ja igen. Szolgált is némi ku­lisszák mögötti tud­ni­valóval: volt sze­rencséje látni Bor­csa Jánost a „műhely­ben”, azt, hogy mi­lyen ala­possággal és lel­ke­sedéssel dol­go­zott Bálint Gábor műve­i­nek összeállításán, így min­denképp igényes munkát tart­hat kezében az ol­vasó – je­gyez­te meg.
A további­ak­ban dr. Bor­csa János Szent­ka­tol­nai Bálint Gábor (1844–1913) örökségének ki­bon­ta­kozását ecse­tel­te. El­mond­ta, a nyelvész halála után a történe­lem vi­ha­ra nem ked­ve­zett a ha­gyatéka tovább­vi­telének, egészen 1945-ig, mígnem kevés tanítványa­i­nak egyi­ke, György La­jos ko­lozsvári pro­fesszor ko­moly pályaképet nem raj­zolt munkásságáról (Bálint Gábor emléke­ze­te. Az Erdélyi Ma­gyar Tu­dományos Intézet és a Mi­ner­va Műintézet kiadása, 1945.). Ezek után 20–30 évnek kel­lett el­tel­nie, amíg a tudós neve újra meg­je­lent a köztu­dat­ban, ugyan­is 1969-ben, születésének 125. évfor­dulóján a he­lyi Bakk Pál tanító (aki maga is je­len volt a könyv­be­mu­tatón – szerk.) a Ko­runk­ban fel­idézte Bálint Gábor életútját (Kara György, a későbbi akadémi­kus 1973-ban re­print formában még ki­adat­ta egy kötet­ben egész sor ki­sebb munkáját – szerk.).
Dr. Bor­csa ki­fej­tet­te, hosszú volt az út, amíg a méltat­la­nul el­fe­le­dett nyelvész neve a köztu­dat­ba ju­tott. Első na­gyobb lépésként 1990-ben a szent­ka­tol­nai is­ko­la fel­vet­te a Bálint Gábor ne­vet, aztán 1993–94-ben, a he­lyi értel­miségiek fára­dozásának köszönhetően a név mellé arc is került: közösségi össze­fogással két dom­borművet is készíttet­tek, egyik a fa­lu­ban ma­radt, a mási­kat pe­dig a Babeș–Bo­lyai-egye­tem ma­gyar tanszékének adományozták. Tovább mélyítve Bálint Gábor szel­le­mi örökségét, 1994-ben tu­dományos ülést is tar­tot­tak, és az ott el­hang­zot­tak könyv formájában is meg­je­len­tek. 2009-ben, szintén közösségi össze­fogással egy egésza­la­kos és egy mell­szo­bor is készült Bálint Gáborról. Az egésza­la­kos szo­bor a falu központjában, a mell­szo­bor az is­kolában lelt ott­hon­ra. (Nagy Sza­bolcs At­ti­la, eirodalom.ro)

Magyarországi lapszerkesztők Erdélyben

8032342a79df29a86dff8172eb9d5070_XL

Utazó köve­tek – ez­zel címmel várja az iro­da­lom ked­velőit a csíksze­re­dai Kájoni János Me­gyei Könyvtár június 28-án, szerdán 17 órára, a székely­ud­var­he­lyi G. Café pe­dig június 29-én, csütörtökön 20 órára.

Ágoston Zoltán szer­kesztő, kri­ti­kus. 1966-ban szüle­tett Pin­ce­he­lyen (Tol­na me­gye).
A JPTE ma­gyar–esztétika szakának elvégzése után újságíróként dol­go­zik Pécsen. Munkái meg­je­len­nek a Hely­zet, Esti Ext­ra, Pécsi Tér című he­lyi la­pok­ban és országos ter­jesztésű újságok­ban is.
1992-től a Je­len­kor folyóiratnál mun­katárs, majd 1999 szep­tem­berétől főszer­kesztő. 1990-től iro­da­lom­kri­tikái je­len­nek meg különböző folyóira­tok­ban és la­pok­ban. A fi­a­tal írók József At­ti­la Körének elnöke volt 1997-től 2000-ig.
Hob­bi­ja a lab­darúgás: az íróválo­ga­tott tag­ja.

Csuhai István költő, kri­ti­kus, esszéista, műfordító, szer­kesztő. 1961-ben szüle­tett Bu­da­pes­ten. 1981–1986 között a József At­ti­la Tu­dományegye­tem Bölcsészet­tu­dományi Karának ma­gyar–an­gol sza­kos hall­gatója volt. 1985–1986 között a sze­ge­di Har­mad­kor című egye­te­mi lap szer­kesztője volt. 1986-tól 1987-ig a Ba­ra­nya Me­gyei Könyvtárban könyvtárosként dol­go­zott. 1987–1989 közt a Je­len­kor tördelőszer­kesztője, 1989–1991 között a lap ol­vasószer­kesztője, 1991-től 1999-ig főszer­kesztője volt.1999–2000 közt Lon­don­ban élt. 2000 óta az Élet és Iro­da­lom vers­ro­vatának ve­zetője, 2006–2008 között főszer­kesztő-he­lyet­te­se.
Kabai Lóránt költő, író, szer­kesztő, kri­ti­kus, vizuális művész. 1977-ben szüle­tett Mis­kol­con. 1993 óta rend­sze­re­sen pub­likál. 1995-ben a mis­kol­ci Idője­lek folyóirat szer­kesztője; 2006–2007-ben a József At­ti­la Kör (JAK) kortárs iro­dal­mi könyv­so­ro­za­ta, a JAK-füze­tek egyik so­ro­zat­szer­kesztője; 2007-től a Műút folyóirat szépiro­dal­mi és képregény-ro­vatát, il­let­ve a Műút portált szer­kesz­ti; 2007-től a Szo­ba Kiadó, 2008-tól a Pa­la­ti­nus Kiadó külső mun­katársa. Számta­lan ha­zai és külföldi cso­por­tos kiállításon sze­re­pelt gra­fikákkal, fotókkal, festmények­kel, kollázsok­kal és mail art munkákkal; ed­dig ti­zen­egy önálló kiállítása volt.
Orcsik Roland költő, író, műfordító, kri­ti­kus, szer­kesztő. 1975-ben szüle­tett a vaj­dasági Óbecsén. Szülőhelyén végez­te az általános is­kolát, majd 1990 és 1992 között az Elekt­ro­ni­kai Szakközépis­ko­la ta­nulója volt Adán, 1992 és 1994 között pe­dig a Gábor Dénes szakközépis­kolában ta­nult. 1992 óta Sze­ge­den él. A Ti­szatáj folyóirat szer­kesztője, a Kal­lig­ram Kiadó szerzője, va­la­mint Fried István pro­fesszor tanítványaként ad órákat a Sze­ge­di Tu­dományegye­tem Bölcsészkarán.

Tóbiás Krisztián költő, műfordító, szer­kesztő. 1978-ban szüle­tett a vaj­dasági Zentán. 1997-től az újvidéki Fo­rum kiadónál meg­je­lenő Képes Ifjúság ifjúsági folyóirat ro­vat­szer­kesztője il­let­ve a Ma­gyar Szó, Hét Nap és Napló vaj­dasági közéleti la­pok tudósítója. 2001 óta Ma­gyar­országon él. 2008–2011 között a veszprémi EX Sym­po­si­on iro­dal­mi folyóirat tördelője és gra­fi­kai szer­kesztője, majd fe­lelős szer­kesztője. 2014-től a Ba­la­tonfüre­den meg­je­lenő Tem­pevölgy folyóirat fe­lelős–, majd főszer­kesztője.

A szer­kesztőkkel Murányi Sándor Olivér író beszélget.

eirodalom.ro

Domokos Gézára emlékeznek

4d22af30e60abaaa4635886a493b49fd_XL

Az erdélyi ma­gyar művelődésszer­vező, író és po­li­ti­kus halálának ti­ze­dik évfor­dulója al­kalmából nyilvános meg­emlékezést szer­vez a Do­mo­kos Géza Egyesület és a Kri­ter­ion Alapítvány június 26-án Csíksze­redában, va­la­mint 27-én magánjel­legű meg­emlékezést Zágon­ban.

Do­mo­kos Géza ve­zetése alatt (1969–1990) a Kri­ter­ion Könyv­ki­adó a ma­gyar szépiro­da­lom és tu­dományosság te­kintélyes és si­ke­res műhelyévé vált. Saját val­lomása sze­rint a Kri­ter­ion si­kerét egy­aránt köszönhet­te szerzőinek, szer­kesztőinek, ter­jesztőinek, ol­vasóinak, va­la­mint az önkéntes történészekből, írókból, műfordítókból, ku­tatókból álló tanácsadói testületének. Elköte­le­zett híve volt a ma­gyar és román kultúra egymásra­utaltságának. A ma­gyar mel­lett, a Kri­ter­ion román, német, szerb­h­orvát, ukrán, jid­dis, szlovák, orosz, tatár és török nyel­ven je­len­te­tett meg műve­ket.
A romániai rend­szerváltást követően a Romániai Ma­gyar De­mok­ra­ta Szövetség egyik alapítójaként és elnökeként (1989–1993) val­lot­ta, hogy a romániai ma­gyarság nem­ze­ti céljai elválaszt­ha­tat­la­nok az ország jogállam–, gaz­dasági re­form–, il­let­ve a de­mokráciát és jólétet meg­ala­pozó polgári erény-igénytől.
A 2011-ben ala­kult Do­mo­kos Géza Egyesület a köz szel­le­mi gya­ra­podását célzó szak­mai beszélgetések, diákképzések, fi­a­ta­lok támo­gatása, tel­jesítmény-ju­tal­mazások és a névadó ha­gyatékának is­mer­tetése révén kívánja ápol­ni Do­mo­kos Géza emlékét, ol­vas­ható az egyesület a közleményében. eirodalom.ro

Markó Béla és Lengyel László közös könyvét mutatták be Marosvásárhelyen

engedd-hazamat-ertenem

Markó Béla és Lengyel László új, Engedd hazámat értenem című beszélgető könyvét mutatták be szerdán Marosvásárhelyen. Az eseményen, amelynek házigazdája Tibori Szabó Zoltán publicista volt, a két szerző mellett részt vett Kelemen Hunor szövetségi elnök is. Markó Béla elöljáróban elmondta: „az új könyv közéletről, politikáról, generációkról, pontosan egyetlenegyről, a sajátjáról szól a leginkább, Lengyel Lászlóval közösen össze akartuk vetni tapasztalatainkat, amelyekről számvetést készítettünk.”

Az Engedd hazámat értenemet nehéz könyvnek tartja Tibori Szabó Zoltán publicista, házigazda, nem a nyelvezete, a stílusa okán, hanem a folyamatos reflektálásaiért. A párbeszéd során két világ bontakozik ki, azé a Lengyel Lászlóé, aki a 90-es évek után remek politikai-gazdasági elemzésekkel szolgált, valamint Markó Béláé, aki meghatározó személyisége volt az elmúlt 27 éves időszaknak, az erdélyi magyar politizálásnak, akinek jelentős szerepe volt abban, hogy a magyar közösség is részese legyen a román belpolitikának. A házigazda rámutatott: a könyv tematikája gyakorlatilag minden olyan fontos témát felölel, amely meghatározta a magyarországi és romániai társadalmi életet, az itt élő magyar közösségek kultúráját. Bár a múltról szól leginkább, valamiféle iránymutatás is fellelhető benne anélkül, hogy a két szerző megmondaná, merre kell haladnia a politizálásnak Magyarországon és Romániában.

Tibori Szabó Zoltán úgy véli, Markó Béla eddigi kötetei is a társadalom sorskérdésével foglalkoztak, a jelenlegiben is szerepel annak a kérdése, hogy megérte-e az elmúlt 27 évvel foglalkozni, „mindaz a nyomorúság is benne van, amelyben végig kellett vonulni, ott a kérdés, hogy szükség volt-e erre az időszakra, vagy csak próbálkozások sorozataként állt ez helyt.” Ez a dilemma érződik a könyvben, amelyet többször meg kell rágni, amely kijelentéseit többször vissza kell olvasni, mondatonként kell megérteni, értelmezni.

A kérdés, ami szintén terítéken van: mit kezdjünk az európai konstrukcióval. Hogy most, amikor mind Magyarország, mind Románia az Európai Unió teljes jogú tagja, amikor ez az integráció számtalan lehetőséget és távlatot nyit meg előttünk, akkor éppen olyan kurzusnak vagyunk tagjai, amelyek centrifugális erőként akarják szétszakítani Európát. Beválatlan ígéret az integráció, van-e arra sansz, hogy sikerre vihető ez a konstrukció, vagy pedig visszatérünk egy bezárkózó nemzetállamiságba. Nyilván, receptjük nincs, de számtalan oldalról megvilágítják ezt a kérdést a szerzők” – részletezte a publicista.

Kelemen Hunor szövetségi elnök méltatásában kiemelte: a könyv az elmúlt 27 esztendő mérlegelése, szerinte: az, aki ezt elolvassa, megérti, mik vezették Markó Bélát döntéseinek meghozatalában. „A könyv párhuzamos értelmezése és megértése annak, ami velünk történt itt Erdélyben, Közép-Kelet Európában, a Kárpát-medencében. Ez a beszélgető könyv nem egyszerű kérdezz-felelek, hanem egy olyan elemzés, értelmezés, olyan értelmiségiek dilemmája, amely számunkra eligazítást nyújthat abban, ami előttünk áll, amiről gondolkodnunk kell” – tette hozzá.

Rámutatott: Markó Béla és Lengyel László együtt próbálja megérteni nemcsak azt, hogy mi történt a rendszerváltás után, hanem azt is, amiről az elmúlt száz esztendő szólt. „Amikor transzilvanizmusról beszél Markó Béla, a saját transzilvanizmus-értelmezését adja, visszatekint száz esztendőre, tágabb kontextusba helyezi a huszadik és huszonegyedik századot. Ez a fő érdeme ennek a könyvnek, nem egyszerű beszélgető könyv, hanem politikai és társadalmi filozófia, amelyben szó esik az identitásról” – részletezte az RMDSZ elnöke.

Meggyőződése az is, hogy a könyvnek köszönhetően előre lehet vetíteni azt, hogy merre halad a világ, merre haladnak a különböző társadalmi, politikai folyamatok Magyarországon és itthon, az új demokráciák pedig milyen kérdésekkel szembesülnek, jó vagy rossz válaszokat adnak, de milyen kérdésekkel szembesül maga az Unió is.

Lengyel László úgy véli, bár a két világháború között létezett Erdélyben is közbeszéd Magyarországról, és fordítva is, soha nem került sor vezető értelmiségiek közötti, nyilvánosság előtti párbeszédre: „de Magyarországon az elmúlt 27 évben sem jutott eszébe senkinek, hogy lefolytasson egy Erdély-vitát. Mindenki beszél róla, de senki sem gondol rá. Ezen akartam változtatni, értelmiségi párbeszédet akartam” – mondta.

Az autonómia kérdésére reflektálva kifejtette: „az egyik legfontosabb kérdés, amelyet legalább háromszor is feltettem magamnak, mi az a vörös vonal, amelyet román politikus sosem lépne át. Ez az autonómia kérdése. Román politikusokkal el lehet jutni nagyon messze, de az autonómiáig nem. Ennek egyik oka az, amit nemzetközileg látnak, az, hogy az autonómia-követelések egy lépésre vannak az önállósodási kérdésektől.”

Markó Béla kifejtette: politikai pályafutása során sosem mondta, hogy a magyar közösség nem akar autonómiát, „azért sem állította volna ezt, hogy cserébe megkapjuk az anyanyelvi oktatási törvényt. Valóban van vitánk arról, hogy a székelyföldi autonómia valami erős, megnövelt önkormányzatiságot kell hogy feltételezzen vagy többet.”

Az a tapasztalata, hogy az RMDSZ volt elnökeként az önkormányzatiságról tudott tárgyalni a román felekkel, magáról az autonómiáról nem: „a román pártok máig nem tudták bizonyítani, hogy az autonómia nem jó. Ők nem olyan liberális társadalmat építenek, ahol nekünk nem kell bezárkózni.”

Kelemen Hunor szerint egy finn és dél-tiroli autonómiamodellhez hasonló rendezni tudná itthon a többség és kisebbség viszonyát. Arról, hogy a román pártok 2011-ben elfogadták, hogy az őshonos kisebbségeket társnemzetként, államalkotó tényezőként ismerjék el, elmondta: ez azt mutatja, hogy két évtized után eltolódhat a vörös vonal, az érvek pedig előrébb vezetnek. „Jelen pillanatban oda kell eljutnunk, amire a könyvben utalást tesz Markó Béla: legyen egy többségi-kisebbségi megállapodás, amely nem a parlamenti szavazatok függvényében rendezi a helyzetünket, hanem előretekint, a parlamenti aritmetikától független. Erre mi már tettünk egy kísérletet 2015 elején. Annak eszköztárát, amit a parlamenti matematikával el lehet érni, ismerjük, de hogy melyek a határai annak, hogy legyen egy többség-kisebbségi megállapodás, azt még nem tudtuk kipróbálni” – nyomatékosított az RMDSZ elnöke.

Az aktuálpolitikáról Markó Béla úgy vélekedik: ma le akarják bontani mindazt, amit a rendszerváltást követően felépítettek, de csak akkor járhat „sikerrel” az állam, ha Európa is visszabomlik, és a világ is Románia körül. Kelemen Hunor úgy véli, 1990 után a társadalom teljesen átalakult, olyan dilemmákkal szembesülni, mint a jogállamiság, a hatalmi ágak szétválasztásának hiánya. „Foglalkoznunk kell azzal, hogy hol hibáztunk, van-e felelősségünk abban, hogy idáig jutottunk, hogy azok a kompromisszumok, amelyeket megkötöttünk, miért kerülnek veszélybe. Ezekkel a kérdésekkel kapcsolatosan a dilemmáink generációtól függetlenül hasonlóak. Az én feladatom szövetségi elnökként az, hogy megértsem azokat, akik 89 után születtek, és kerültek bele egy szabad világba, akiknek más viszonyítási alapjuk van, s ha nem is éles, de családi emlékekkel érkeznek a kommunizmusból” – emelte ki az RMDSZ elnöke. Számára fontos, hogy ez a nemzedék mit gondol a jogállamiságról, a demokráciáról, valamint azt reméli, hogy a fiatalok is abban lesznek érdekeltek, hogy parlamentáris demokráciát építsenek, ne pedig autoriter államot.

Átadták az Irodalmi Jelen díjait

A bu­da­pes­ti TAT Galéria amúgy tágas tere végül szűknek bi­zo­nyult az Iro­dal­mi Je­len-est­re összegyűlt közönségnek: még az utcára is ki­szo­rul­tak néhányan, hogy meg­hall­gassák a fel­ol­vasáso­kat, és a végén meg­tudják: kik kapják a 2016-os el­is­merése­ket. Az es­ten Böszörményi Zoltán főszer­kesztő és a díj alapítója köszöntötte az egy­begyűlte­ket, va­la­mint két „meg­le­petésvendéget” is: Pe­ter Geh­risch német költőt, aki­nek fris­sen meg­je­lent ver­seskötetét pénte­ken be is mu­tatják az Országos Ide­gen­nyelvű Könyvtárban, és Szőcs Gézát, aki­nek an­gol nyel­ven je­len­tek meg költeményei Sohár Pál fordításában.

Ebből ízelítőként fel is ol­vas­ta a Ko­lozsvári hor­ror című ver­set, míg a Geh­risch-kötetből Man­dics György fordítótól hall­gat­hat­tuk meg A német egyesülés nap­ja című költeményt. Egyébként az an­gol nyelv­re fordított ma­gyar szerzők olyan si­kert arat­nak az Egyesült Álla­mok­ban, mond­ta Böszörményi Zoltán, hogy követ­kező kötetként terv­be vették Fa­lu­dy György műve­i­nek an­gol nyelvű kiadását.

A díjátadó ke­retében elsőként Vörös István ve­het­te át a költői díjat. Idén a laudációk is különle­ges pro­duk­cióvá váltak Var­ga Me­lin­da kezében, hi­szen vers­ben köszöntötte néme­lyik al­kotót, így Vörös Istvánt is, a Dan­te gyer­me­kei va­gyunk – Vörös Istvánnak versköszöntő az Iro­dal­mi Je­len-díjához című költeményében. („…de zsoltár a költemény, és költemény a zsoltár, / nem kell fel­ad­ni itt még min­den reményt…”). Próza ka­tegóriában Nagy Zopánnak nyújtot­ta át Böszörményi Zoltán az ok­le­ve­let és az ez­zel járó pénz­ju­tal­mat, és a si­ke­res prózis­ta munkái kapcsán ki­hangsúly­oz­ta: ilyen mély, össze­tett, ele­ven szöve­ge­ket rég nem ol­va­sott. Böszörményi Ham­vas Bélához társítot­ta a Nagy Zopánra jel­lemző próza­világot, mely egy­faj­ta „szel­le­mi tobzódás”. Oly színt ho­zott az Iro­dal­mi Je­len­be, hangsúly­oz­ta a főszer­kesztő, ami ed­dig hiány­zott: az avantgárd szel­le­mes játékosságát.

A koránt­sem öreg „nagy öre­gek” után követ­kez­tek a fi­a­ta­lok: Dezső Katalin a debütáló versdíjat ve­het­te át, és őt is vers­sel köszöntötte szer­kesztője, Var­ga Me­lin­da: A sza­badság székfog­lalójával. („A költő el­visz min­ket a háborús ég alá, / az el­fe­lej­tett em­ber vidékére, / ahol meg­ta­nul­ha­tunk ma­gunk he­lyett / min­den­kit sze­ret­ni, / de koránt­sem lesz ettől könnyebb az út…”) Prózaíró társa, Borcsa Imola kap­ta az el­is­merés párját, őt az Ab­lak a tömörített jelzőfájlok­hoz című írással köszöntötte Var­ga Me­lin­da. „A szerző gyak­ran él a jelzős szószer­ke­ze­tek­kel – kész jelzőla­bi­rin­tus­ba téved az ol­vasó, ha va­la­me­lyik Bor­csa-írást fel­la­poz­za. Tömörített jelzőfájlok­kal van dol­gunk, jó érzék kell hozzá, meg­fe­lelő prog­ram, hogy ki­bont­suk.” eirodalom.ro

1 20 21 22 23 24 32