A Fekete Vincéé természetesen. És a Markó Béláé. Meg sok más emberé, aki Kézdivásárhelyhez kötődik. De nem csak. Tágabb a kör. Mert egyértelmű ugyan, hogy Vargavárost az egykori Kézdiszék udvarteres, patinás székhelyével azonosítjuk, de a távolabb lakó székely emberek, mi, erdélyi magyarok is azonosulhatunk a verskötetben foglaltakkal. A könyv a Magvető Kiadó újdonsága, híre hamar eljutott Marosvásárhelyre. Január 16-án a szerző is a vásárhelyi közönség elé állt a Bernády Házban, és Markó Bélával beszélgetett kötete létrejöttéről, sajátosságairól, a mai és mindenkori székelyekről. Az érdekes, gondolatgazdag párbeszéd lírai mozzanatokkal dúsítva érzékeltette a könyv érzelmi, hangulati telítettségét. A kiadvány majdnem száz verséből szólaltatott meg néhányat nagy empátiával Gáspárik Attila színművész, és felolvasott egy hosszabbat a költő is.

„Adott egy város és vidéke: Kézdivásárhely a maga történeteivel és tereivel, tradícióival és titkaival. A hely és az idő mitológiája köré íródik Fekete Vince epikus-ironikus lírai körpanorámája, amely gyűjtőlencseként fogja be nem csupán e térség megannyi érzéki részletét és gazdagságát, hanem működésében és ereje teljében mutatja Fekete Vince költészetét, a drónperspektíva tágulását, a költői nyelv felszabadulását. A Székelyföldön élő költő, Fekete Vince új kötete kalandos kirándulás, különleges szintézise az archaikusnak és a posztmodernnek, egymás mellé kerülnek a hiedelmek, a legendák, az idézetek és a források. »Árvalányhaj nyílik mindenik ablakban./ A házak mind kürtőskalácsból vannak.« A költő a talált tárgy(ak)at pedig nekünk adja tovább. A Vargaváros a magyar költészettörténetben nagy hagyománnyal bíró, az epikára nyitó, a balladák felé mélyülő szerelmes földrajz újabb szép példája” – ezt olvashatják a kötet hátoldalán az érdeklődők. Ennyi is felkeltheti a figyelmüket. A két kézdivásárhelyi lírikus eszmecseréje nyilván konkrétabb, és a közös élményvilágból fakadón lényegretörőbb volt.

Markó Béla méltatásából már az elején kiderült, hogy mindkettőjük szülővárosa Kézdivásárhely, lakóhelyük is volt a népszerű háromszéki város és környéke, számos meghatározó élményt szereztek ott, Kézdipolyán, illetve Kézdiszentkereszt különösen gazdagon kínált ilyesmiket mindkettőjüknek. Ez az erőteljes élményvilág köszön vissza a Vargaváros közel háromszáz oldaláról. Sok érzelem feszíti, izzítja ezeket a prózára hajló, szokványosnak egyáltalán nem nevezhető verseket. Markó úgy véli, hogy ezek így együtt külön entitást képeznek, és újra azt bizonyítják, hogy Fekete érzelmes költő. Szeretet és harag, düh, irónia és humor árad a könyvből. Miközben már-már mérnökileg megszerkesztettnek tekinthető a mintegy tíz éve készülő kötet. A költő ezt a szerkesztési leleményt részletezte is, drónperspektívából szemléltetve a versciklusok elhelyezését, a jól megfontolt elkülönüléseket és átfedéseket. Nem a mai, nem a tegnapi város volt az ihletője, több mint egy évszázadot ölel át a versgyűjtemény, amely azt tükrözi, benne hogyan él a település, amelyet a vargák és a többi mesteremberek tettek olyanná, amilyen, ekképpen vált szerethetővé, ihlető hellyé. Sok helyi, székely szót, kifejezést épített be a versekbe, ezek természetszerűleg szervesültek az összképbe. Az sem baj, ha egyikkel-másikkal nincsenek tisztában a távolabbi tájakon élő olvasók. Amúgy is sok sztereotípia kering a székelyekről, mondta a vendég, és lendületes felolvasással be is mutatott egy csokorra valót belőlük a jó hangulatú, emlékezetes esten. (Népújság)