Korpa Tamás és Muszka Sándor – másképp

bc93457e48c8d9131ca9b06b0f3e77af_XL

Költészet­nap másképp – ez­zel a címmel várja Kor­pa Tamás és Musz­ka Sándor iro­dal­mi estjére a li­te­ratúra­ked­velőket a csíksze­re­dai Kájoni János Me­gyei Könyvtár ápri­lis 12-én, szerdán 17 órára, a székely­ud­var­he­lyi G. Café pe­dig 13-án, csütörtökön 20 órára. Miért másképp? Több szem­pon­tot is fel­so­rol­hatnánk, de itt most csak a leglénye­ge­seb­bet: A Ma­gyar­országról in­dult, József At­ti­la születésnapjára emlékező költésze­ti ünne­pen az erdélyi iro­da­lom színe-java min­dig is képvi­sel­tet­te magát (prózaírók is).

 A vers ünne­pe mára az egész Kárpát-me­den­ce (sőt a világ) ma­gyarságának iro­dal­mi ünne­pe lett. A ha­gyományt mi is be­tart­juk. De je­lezzük azt is, hogy a köte­lező klasszi­ku­sok mel­lett, a ma­gyar iro­da­lom, mint min­dig, most is ele­ven friss hajtáso­kat is te­rem, akik las­san a nagy öre­gek méltó pályatársa­ivá növik ki ma­gu­kat. Ezen a ta­va­szon mi két ilyen iz­mo­sodó te­hetséggel ünne­peljük ezt a nagy na­pot. (A többi a helyszínen derül ki.)
KORPA TAMÁS (Szendrő, 1987) költő, kri­ti­kus, szer­kesztő. Évek óta pub­likál a legkülönfélébb iro­dal­mi folyóira­tok­ban, többek között az Alföld, Bárka, Je­len­kor, Hi­tel, Mozgó Világ és a Látó je­len­tet­te meg írásait. A szépiro­dal­mi mel­lett kri­ti­ku­si tevéke­nysége is je­lentős. A Deb­re­ce­ni Egye­tem és a Hat­va­ni István Szak­kollégium hall­gatója, az Alföld Stúdió tag­ja.  2013-ban je­lent meg első kötete a FISZ-köny­vek so­ro­zat­ban Egy híd térfo­gatáról címmel. A 2016-os év két szem­pontból is je­lentős számára: In­szom­nia címmel meg­je­lent máso­dik kötete a Kal­lig­ram Kiadónál és a Fi­a­tal Írók Szövetsége elnökévé válasz­tot­ta. „Líri­kusként Kor­pa Tamás szen­vedélyes fel­jegyzője az össze­hangzások­nak, me­lyek szándékta­la­nul je­lent­kez­nek játék közben, mi­kor a költő magára hagy­ja a nyel­vet, hogy he­lyet­te érez­zen, gon­dol­kozzék.” – állítja Oláh Sza­bolcs.
MUSZKA SÁNDOR (Kézdivásárhely, 1980) költő, prózaíró, szer­kesztő. 2006-ban dip­lomázott a ko­lozsvári Babeş–Bo­lyai Tu­dományegye­tem szo­ciológia–ant­ro­pológia szakán. 2002 és 2003 között a ko­lozsvári Bret­ter György Iro­dal­mi Kör al­elnöke volt, il­let­ve az Ech­in­ox diákfolyóirat ma­gyar ol­da­la­i­nak főszer­kesztője. Je­len­leg Csíkszépvízen él és dol­go­zik. Köte­tei: Ennyi ha történt (ver­sek, Erdélyi Híradó, Ko­lozsvár, 2005); Mi nem lóg, ha áll (ver­sek, Erdélyi Híradó, 2007); Múzsák trágyás szekérrel (ver­sek, Erdélyi Híradó, 2010); Sa­nyi bá (székely egy­per­ce­sek, Erdélyi Híradó, 2012; Ul­pi­us Ház, Bu­da­pest, 2013); Magányos nőknek, bu­kott fiúknak (ver­sek, Or­phe­usz Kiadó, Bu­da­pest, 2014). A Sa­nyi bá hu­mo­ros hangvétele után Musz­ka Sándor új könyvében közéleti ver­sek­kel foly­tat­ja pályáját, amely­nek immár szer­ves része az erdélyi közéleti líra újraértel­mezése.
A költőkkel Murányi Sándor Olivér beszélget.

eirodalom.ro

Április 10-étől ünneplik a Magyar Költészet Napját Csíkszeredában

 

17796000_1331613133584676_2335374995466297449_n

Már hétfő este kezdetét veszi a Magyar Költészet Napja tiszteletére szervezett ünnepi programkínálat Csíkszeredában. Négy nagy rendezvényen ünnepelhetnek a csíkiak, de, egy közzétett felhívásra mi magunk is „posztolhatunk” verseket.

Több szervezet is készül József Attila születésnapjának, a Magyar Költészet Napjának köszöntésére Csíkszeredában.

Ezek sorában április 10-én, hétfőn este 7 órától a helyi Szakszervezetek Művelődési Házát működtető Pro Cultura Siculi közösségi fejlesztési társulás szervez zenés-verses estet az épületben. A programban József Attila versei mellett többek között Radnóti Miklós, Márai Sándor, Kovács András Ferenc, Parti Nagy Lajos, Szabó T. Anna versei szerepelnek, Szabó Enikő dalszerző-énekes megzenésítésében, Barabás Tamás, Szabó Zsolt, Varga Nándor és Veress zenei kíséretében. Jegyek ára: 15 lej felnőtteknek, 10 lej diákoknak és nyugdíjasoknak.

Április 11-én a Csíki Játékszín költészetnapi hagyományán, „tavaszi városköszöntő versműsoron” vehetnek idén is részt a csíkiak a színházépület előtt. Idén is 11 órára várják a színművészek az ünneplőket a főbejárat lépcsőihez, ahol, a kiadott közlemény szerint, a 200 éve született Arany János szellemét idézik.

12 órai kezdettel az Agora Alapítvány által szervezett szavalóversenyen lehet díjmentesen részt venni – korosztály szerinti két különböző helyszínen. Mint a szervezők jelezték, idén tekintettel vannak arra, hogy 2017-ben több jelentős magyar költőre emlékezünk születésük, vagy haláluk évfordulója kapcsán. Ezért a szavalóversenyre szabadon választhatnak a benevezők Ady Endre, Arany János, Áprily Lajos, Füst Milán, József Attila, Juhász Gyula, Lászlóffy Aladár, Szabó Lőrinc, Tompa Mihály verseiből. Három kategóriában. hallgathatjuk a zsűrivel a szavalatokat: V.-VIII. osztályos diákok, IX-XII. osztályosok, és19 év fölöttiek
Az első kategóriába tartozó versenyzőket a Szakszervezetek Művelődési Házában hallgatják meg, a második és harmadik kategóriában versenyzőket a Kájoni János megyei könyvtárban.

Szintén április 11-én, este 18 órától a Role együttes szervezésében kerül megrendezésre a hagyományos Költészet Napi Gálaműsor. Itt az Agora-szavalóversenyek nyertesei mellett az Ego sum együttest és a Role együttest hallgathatják a csíkiak, 10 lejes belépő ellenében.

De versek „utcára posztolására” is biztat a megyei kulturális intézmény – ennek ismertetésével kezdjük a szemlézést.

A Hargita Megyei Kulturális Központ is csatlakozik, ugyanakkor erre bátorít minden Hargita megyei kulturális intézményt is, hogy csatlakozzon a magyar költészet napján 2013-ban indult nemzetközi kezdeményezéshez, amely – az intézmény honlapjának felhívása szerint „jó lehetőség arra, hogy az erdélyi irodalom remekeit is megosszuk”. Tehát április 11-én arra biztatnak, hogy írjunk akár krétával kedvenc verset a járdára, aszfaltra; kézzel írott vagy nyomtatott változatot függesszünk ki az utcára, stb. „Az akciónak csak a kreativitásunk szabhat határt”- biztatnak a mozgalomban. Ezeket a “posztolásokat” lehet dokumentálni egy-egy fotóval, amelyek internetre is feltölthhetők.

 

Költészet napja: a Kolozsvári Állami Magyar Színház Szabó T. Anna-esttel ünnepel

Szabó-T_-Anna

Szabó T. Anna Törésteszt című estjével ünnepli a magyar költészet napját a kolozsvári színház április 11-én, kedden este 7 órától a Stúdióban.

Szabó T. Anna a kortárs magyar költészet egyik legjelentősebb képviselője. Elmélyült viszonya a nyelvhez és a virtuózan kezelt versformákhoz mindenkinek eszébe juttatja Szabó T. Attila nyelvész, szótárszerkesztő örökségét, és ezt a családi kötődést Anna is fennen vállalja.

Kolozsvár az ő számára a gyermekkort és a felnőtté válás éveit jelenti, költészet napi „visszatérése” kiemelkedő eseménye a vers ünnepének. A költővel Visky András beszélget családról, városról és az irodalomról.

Az eseményre 5 lejes egységáron jegyek vásárolhatók a színház jegypénztárában, valamint interneten.

Húsvéti szonett est Demény Péterrel és Markó Bélával

A Látó Szépirodalmi Folyóirat és a Marosvásárhelyi Rádió szeretettel meghív minden érdeklődőt április 6-án, csütörtökön este 6 órától a húsvéti ünnepekre hangolódás eseményére: Húsvéti szonett est Demény Péterrel és Markó Bélával, moderátor Kányádi Orsolya.

Helyszín: a Marosvásárhelyi Rádió stúdióterme. A belépés díjtalan.

Bodor Ádám csíkszeredai estjéről

A csíksze­re­dai Kájoni János Me­gyei Könyvtár vendége volt 2017. márci­us 29-én, csütörtökön délután 5 órától Bo­dor Ádám. A Hosszútávú előre­jelzés című beszélgetésso­ro­zat ke­retében tar­tott ha­to­dik író-ol­vasó találkozón Murányi Sándor Olivér volt a Kos­suth-díjas író beszélgetőtársa.

A közel egyórás ren­dezvényen sok min­den szóba került, Bo­dor Ádám vála­sza­i­ban azon­ban ugyan­ar­ra a szűkszavúságra, kopár és tömör nyel­ve­zet­re, fe­gyel­me­zett ki­fe­jezésmódra is­mer­het­tek a je­len­levők, mint­ha a Plusz-mínusz egy nap, a Megérkezés észak­ra, a Mi­lyen is egy hágó? no­velláit, a Si­nist­ra körzet, Az érsek láto­gatása vagy a Ver­ho­vi­na ma­da­rai című regénye­ket ol­vasták vol­na.

Közis­mert, hogy a személyes meg­nyi­lat­kozástól ódz­ko­dik Bo­dor Ádám. Murányi Sándor Olivér kérdései nyomán azon­ban, ha mélyebb összefüggések nem is tárul­tak fel élet és életmű között, fel-fel­sej­lett egy-egy vo­nat­kozás arról, hogy az író mire fi­gyel a hétközna­pok­ban, miről és ho­gyan gon­dol­ko­dik, mi ho­gyan hat rá, és a hall­gatóság meg­sejt­he­tett va­la­mit az­zal kap­cso­lat­ban is, hogy ezek a hatások – természe­te­sen közve­tet­ten, áttéte­lek­kel – miként érvényesülnek a Bo­dor-prózában. A további­ak­ban ezekből az élmény– és hatásele­mekből sze­mel­ge­tek néhányat, anélkül hogy a végső, nagy egész össze­rakására vállal­koznék.

(Az éte­lek) Bo­dor Ádám műve­i­ben nem­csak ren­ge­te­get isz­nak az em­be­rek, ha­nem esz­nek is. Ki­derült, az író számára ide­gen he­lye­ken az első do­log az, hogy fel­ke­re­si a pi­a­cot. Nem a vásárlás mi­att a ked­venc he­lye Csíksze­redától Ber­li­nig, ha­nem azért, mert „rend­sze­rint egy hely­nek a le­nyo­ma­ta.”

(A természet) Ko­lozsvári születésűként Bo­dor talán nem tar­to­zik a nagyváros­hoz sem, a pi­a­cok­hoz sem, az erdőhöz sem, de a he­gyek­hez igen – fo­gal­maz­ta meg feltéte­lezését Murányi Sándor Olivér. A vendég erre azt vála­szol­ta, gyer­mek­korához kötődik a természet­tel való találkozása, a szél hangját emel­ve ki ebből a különös von­za­lomból, ami­nek nemrég, a csíksze­re­dai találkozó előtt is három he­tet áldo­zott a Ma­da­ra­si Har­gitán. S ha már nem is megy ki a leg­ke­gyet­le­nebb hóvi­har­ban sízni, mint fi­a­tal korában, elég az neki, hogy a ház ab­lakából a ha­vas tájat szemlélhe­ti.

(A ne­vek) A név van meg előbb vagy a történet a megszülető Bo­dor-prózához? – hang­zott a kérdés. A műhely­tit­kokról nem szíve­sen beszélő szerző először azt mond­ta, kitalál erre va­la­mit válaszként, majd így foly­tat­ta: név nélkül alig­ha szüle­tik meg a történet. „Én a névből mági­kus ki­sugárzást érzek, és ha kitalálok egy ne­vet, vagy egy­szerűen felötlik ben­nem, ak­kor képi­leg is, ma­ga­tartási­lag is meg­je­le­nik előttem. Olyan is van, hogy egy környe­zet, egy han­gu­lat képes el­indítani egy történe­tet, és ak­kor a spontán ke­let­kezés során szüle­tik meg egy-egy név. Ha ez nem történik meg, ak­kor baj van a történet hi­telével, és olyan­kor ki­do­bom.” Bo­dor Ádám ezt követően arra tért ki, hogy miként vált „valóssá” utóbb egy álta­la korábban kitalált név: miként talált rá a „muki”-ra ha­jazó Si­nist­ra körzet­be­li Mus­ta­fa Muk­ker­man családnevére egy ber­li­ni te­le­fonkönyv­ben.

(A kri­ti­ka) A re­cep­cióról, a kri­tikáról szólva Bo­dor Ádám úgy fo­gal­ma­zott: „egy fog­lal­kozás”. Nincs meggyőződve arról, hogy – ha csak nem nagy­te­kintélyű kri­ti­kusról van szó – formálni tudná az iro­dal­mat, az ízlést, az elváráso­kat, bár volt példa arra, hogy írói pályákat sza­bott meg egy-egy te­kintélyes kri­ti­kus­nak a véleménye. A kri­ti­ka az iro­dal­mi élet része, ugyan­ak­kor a kri­tikának része az el­hall­gatás is, ame­lyet ten­den­ciózus­nak tart egy-egy kortárs író életművével szem­ben, Vida Gábor prózáját emel­ve ki, mint amellyel méltat­la­nul bánik, sze­rin­te egye­ne­sen ig­norálja a kri­ti­kai élet.

(A kri­ti­ka és Bo­dor) „Nem ra­gasz­ko­dom, hogy elém tárják a köny­ve­imről meg­je­lent kri­tikákat. Azt hi­szem, ez az em­ber korával is összefügg: egy idő után nem kez­di érde­kel­ni a köny­ve­i­nek az utóélete. Ahogy öreg­szik az em­ber, még a hiúsága is meg­fa­kul.” A kri­ti­ka a könyv utóéletének a része, és na­gyon-na­gyon tra­gi­kus al­kat, aki állandóan a kri­tikákon csüng, netán bosszan­ko­dik.

(A börtön) A Duna Te­levízió for­ga­tott évek­kel ezelőtt egy ri­port­fil­met Bo­dor Ádámmal a börtönéveiről. Kiábrándító volt visszatérni évti­ze­dek múlva a sza­mosújvári börtönbe, ahol 18 éve­sen ra­bos­ko­dott, emléke­zett vissza a 81 éves író. Ott ugyan­is, ahol ők po­li­ti­kai meggyőződésükért vol­tak fog­va tart­va, a visszatérés idején köztörvényes bűnözők ültek, ráadásul a saját celláját is alig találta meg az átszámo­zott zárkák között. „Egyébként na­gyon szép történet ez, tud­tam értékel­ni ak­kor is” – fűzte hozzá a Kos­suth-díjas író. (A témáról ld. A börtön sza­ga, Mag­vető, Bu­da­pest, é. n.)

(A bol­dogság) A bol­dogság nem rend­szer– és korfüggő, val­lot­ta va­la­mi­kor Bo­dor Ádám, aki Murányi Sándor Olivér kérdésére, hogy mi­kor volt a le­gelége­det­tebb, a követ­kezőket vála­szol­ta: „A bol­dogság tu­laj­donság. Nem föltétlenül a körülmények határozzák meg. Az em­ber vagy tud bol­dog len­ni na­gyon sa­nyarú körülmények között, vagy nem tud a gaz­dagság el­lenére sem. Ugyan­ez van a sza­badsággal is. Éle­tem leg­bol­do­gabb és leg­fel­sza­ba­dul­tabb pil­la­na­tai a régi rend­szer idejére es­nek, ami­kor si­került ma­ga­mat tel­je­sen távol tar­ta­ni a po­li­ti­kai, társa­dal­mi re­a­litások szorításától. Meg­nyug­tatóbb volt úgy élni, mint a polgári de­mokrácia nyu­galmában.”

(Es­terházy) Es­terházy Péter utolsó nyilvános sze­replésén, a 2016-os Bu­da­pes­ti Könyv­fesz­tivál meg­nyitóján egyedül Bo­dor Ádámot említet­te meg név sze­rint a kortárs írók közül. A csíksze­re­dai író-ol­vasó találkozó vendége erre így reagált: „Ez egy távbarátság volt. Na­gyon-na­gyon tisz­teltük egymást. Én az életművét ele­ve fenn­tartások­kal fo­gad­tam, és ez nem na­gyon válto­zott az évti­ze­dek során, vi­szont el kell mon­da­nom, hogy a személyisége az iro­da­lomból ret­te­ne­te­sen hiány­zik. (…) Az, hogy az utolsó nyilvános felszólalásában en­gem említett személy sze­rint, en­gem is meg­indított”, mint ahogy az is, tet­te hozzá az író, hogy négy évvel ezelőtt egy stutt­gar­ti előadása ke­retében Es­terházy – anélkül hogy tud­ta vol­na, hogy Bo­dor je­len van – te­kintélyes időke­ret­ben a Bo­dor-próza értékét méltat­ta.

(Be­fe­jezés. Utolsó mon­da­tok.)
„Utoljára még átjárt egy kis jóleső me­leg: azért mégsem tűnök el erről a tájról nyom­ta­la­nul.” (Sin­sit­ra körzet)

„A háztetők fölött csak a szemétte­le­pek de­le­jes szentjános­bogár-burája világított, átde­ren­gett az állomásépület ab­la­ka­in, im­bolygó árnyával a sze­mi­na­ristáknak, akik tal­puk­ra kötözött párnákkal álmuk­ban is a váróte­rem végte­len köreit rótták.” (Az érsek láto­gatása)

„Megjöttek a rozs­da­farkúak.” (Ver­ho­vi­na ma­da­rai)

(…Egy utolsóelőtti mon­dat…)
„Ke­let-Európa remény­te­len szegénysége, igény­te­lensége, mint va­la­mi le­pedék, las­sanként be­von­ja a történel­mi tájat, alóla már alig-alig vil­lan­nak elő an­nak tisz­te­let­re méltó re­lik­viái.” (A börtön sza­ga)

eirodalom.ro

Bodor Ádám Csíkban, Udvarhelyen

dfda77a576f70370c7645f6d5077e53e_XL

Hosszútávú előre­jelzés – ez­zel a címmel várja iro­dal­mi est­re a li­te­ratúra­ked­velőket a csíksze­re­dai Kájoni János Me­gyei Könyvtár márci­us 29-én, szerdán 17 órára, a székely­ud­var­he­lyi G. Café pe­dig 30-án, csütörtökön 20 órára. BO­DOR ÁDÁM Kos­suth-díjas írótól szóban és írásban egy­aránt min­den mellébeszélés ide­gen, a tartózkodó al­kat ugyan­ak­kor igen színes és hi­te­les személyiséget ta­kar.

Köny­ve­i­ben – a le­gendás Si­nist­ra körzet, Az érsek láto­gatása, a Ver­ho­vi­na ma­da­rai és a többi­ben – a le­hető legtömörebb ki­fejtésre szorítko­zik, mint­ha csupán a vázát írná meg va­la­mi­nek. E vissza­fo­gott, pu­ritán ki­fe­jezésmód azon­ban mai iro­dal­munk egyik leg­gaz­da­gabb, klasszi­kus értékű, ma­ra­dandó szerzői világát építi fel. Éves meg­szakítások­kal történő erdélyi beszélgetés-so­ro­za­ta ha­to­dik al­kalmához érke­zett.
Bo­dor Ádámmal Murányi Sándor Olivér beszélget.

eirodalom.ro

Beszélgetés Molnár Vilmossal

055b63b22b9b2ae0e7eb6d53719261cc_XL

Március 14-én József Attila-díjat vett át Molnár Vilmos csíkszeredai író, a Székelyföld folyóirat szerkesztője. Ennek apropóján kezdtük a beszélgetés, többfelé elkalandozva…

– Mit jelent számodra a nemrég átvett József Attila-díj?

– A na­pok­ban kel­lett már ad­jak pár in­terjút, elnézést, ha most ismétlem ma­gam. Ezért is igyek­szem  rövid len­ni. Természe­te­sen min­den po­zitív vissza­jelzés jól jön, így a József At­ti­la-díj is, ame­lyik ran­gos iro­dal­mi díjnak számít. De azt tar­tot­tam min­dig – hadd ma­rad­jak meg most is ennél −, hogy az írónak a leg­ran­go­sabb díj az ol­vasók po­zitív vissza­jelzése, ami leg­inkább ab­ban mérhető le, ho­gyan fogy­nak a köny­vei a köny­ves­bol­tokból. Sze­rencsére ezen a téren sem pa­nasz­kod­ha­tom.

– Úgy általában hogyan viszonyulsz a díjakhoz? (Nem ez az első, úgyhogy van némi “tapasztalatod”)

– Ho­gyan vi­szo­nyul­jak? Ha adják, átve­szem őket. Ilyen­kor sze­rin­tem jó, ha az író gyor­san foly­tat­ja meg­kez­dett munkáját, vagy ha épp nincs olyan, ak­kor rögvest be­le­kezd egy újba; az írás közben adódó problémák, kétségek ha­mar kijózanítják, ha netán megmámo­ro­so­dott vol­na a fránya díjtól. Valóban nem ez az első díj, amit kap­tam, került néhány hozzám ed­dig is. Ezek közül számom­ra a Márai Sándor-díj volt a leg­na­gyobb meg­le­petés, arra tény­leg nem számítot­tam.  A József At­ti­la-díjra már többször is jelöltek, hal­lot­tam, hogy az idén is, több írószer­ve­zet is, aztán úgy látszik, most jött el az ide­je, hogy meg is kap­jam. Olyas­mi, mint mi­kor a pecázónak egy ide­je pe­dzi horgát a hal, aztán végül bekövet­ke­zik a kapás. Mégsem jó
ez a ha­son­lat, nem úgy kell elképzel­ni az írót, hogy csak ül és várja, hogy díjat kap­jon, Is­ten őrizz, hogy csak ez le­gyen a célja egy betűvetőnek.

– Legutóbbi könyved, Az ördög megint Csíkban megjelenése óta lassan 4 év is eltelt. Mit főzöl a boszorkánykonyhádban, mivel és várhatóan mikor fogsz kirukkolni? 

– Ha min­den igaz és zökkenőmen­te­sen men­nek a dol­gok, ak­kor idén két köny­vem is meg­je­le­nik. Az egyik új no­vellákat fog tar­tal­maz­ni és Erdély­ben adják ki (en­nek meg­je­lenése szep­tem­ber­re van ter­vez­ve), a másik egy válo­ga­tott írásokból álló prózakötet, ami va­la­mi­kor karácsony előtt kéne nyom­da­festéket lásson Ma­gyar­országon. Közben meg készül egy har­ma­dik  is, ami­nek meg­je­lenése csak jövőre esedékes. Nem let­tem hir­te­len gra­fomán, csak néha így fel­torlódnak a dol­gok. Nem kell ir­dat­lan hosszúságú művek­re gon­dol­ni, inkább an­nak vol­tam s va­gyok a hive, hogy rövi­det de ütőset.

– Az erdélyi prózaírók közül te vagy az, aki legtöbbet figyel az olvasó “minőségi szórakoztatására”. A szókapcsolat mindkét eleme fontos, a minőség is, a szórakoztatás is. Milyen olvasót képzelsz el magadnak írás közben?

– Ez meg­le­pett, soha nem akar­tam „szóra­koz­tat­ni” az ol­vasót. Inkább kizökken­te­ni sze­retném, miből is? − talán a min­den­na­pok megszürkítő ru­tinjából, netán a szem­el­lenzős látásmódból. Meghökken­te­ni sze­retném, mi­vel is? − talán a hétközna­pok­ban is bőven fel­lel­hető csodákkal.
Hozzám min­dig közel állt a gro­teszk és az ab­szurd, a fan­tasz­ti­kum is, eze­ken az ol­vasó néha mu­lat, hu­mo­ros­nak találja. De ez nem baj, hu­mo­ros­ra ven­ni a furcsát, a meghökkentőt több­nyi­re eredményes véde­kező hozzáállás. Akár szóra­koz­tató is le­het. Mint az élet: le­het raj­ta sírni,
ne­vet­ni, mérgelődni, stresszel­ni, akár unat­koz­ni vagy szóra­koz­ni is. Én leg­inkább ámul­ni sze­re­tek. Ha időnként si­kerül láttat­nom az ol­vasóval, mennyi ámu­la­tos do­log adja elé magát min­dig min­den­ben, számom­ra ez a si­kerélmény. És hogy mi­lyen ol­vasót képze­lek ma­gam elé írás közben? Egy végte­lenül fi­gyel­mes, művelt, fogékony ol­vasót, aki kapásból ért min­den utalást az írásban, vevő a szöveg­ben előfor­duló min­den fogásra, ab­szo­lut rá van han­golódva arra, amit írok, és na­gyon sze­re­ti a szerzőt. Ilyen ol­vasó valószínűleg csak a képze­let­ben léte­zik, de hát épp erre vo­nat­ko­zott a kérdésed, s ha már én kell elképzel­jem, hadd képzel­jek szépe­ket.

– Eddig valamiért ódzkodtál a hosszabb lélegzetű szövegektől. Örökre eljegyezted magad a novellával/rövidprózával, vagy számíthatunk regényre is tőled?

– Úgy néz ki, a rövid­próza áll hozzám a legköze­lebb, leg­inkább ez a „ke­zemügye”. A rövidség min­dig tömörítésre készte­ti a szerzőt. ,,…rövidség lévén lel­ke min­den okos beszédnek…” – mon­dat­ja Shakes­peare Po­lo­ni­usszal a Ham­let­ben. Hogy mit hoz a jövő, elég unal­mas vol­na előre tud­ni. Egy­szer el­indítot­tam egy regényt, úgy­le­het, annyi­ra be­le­sze­ret­tem, hogy nem tu­dok megválni tőle, még min­dig nagy élve­zet­tel gyűjtöge­tem hozzá az apró, fur­csa  adalékanya­go­kat. Jó szóra­kozás. Megírni, be­fe­jez­ni, valószínűleg kevésbé lesz az. Majd a jövő eldönti, ho­gyan lesz.

eirodalom.ro

Kiosztották a József Attila-díjakat

b58da682376f6a93f5f57b5696e340d7_XL

Márci­us 14-én Bu­da­pes­ten átadták az álla­mi művésze­ti díja­kat. Az erdélyi­ek közül ezúttal Molnár Vil­mos író, a Székelyföld folyóirat szer­kesztője, és Csen­der Le­ven­te író részesült kitüntetésben. Íme a lis­ta:

Ki­emel­kedő iro­dal­mi – költői, írói, műfordítói, iro­da­lomtörténészi – tevéke­nysége el­is­meréseként József At­ti­la-díjban részesült:
CS. VAR­GA ISTVÁN, iro­da­lomtörténész, kri­ti­kus, szer­kesztő, az Eötvös Loránd Tu­dományegye­tem Bölcsésztu­dományi Kar nyu­gal­ma­zott egye­te­mi tanára,
CSEN­DER LE­VEN­TE író,
FI­LIP TAMÁS, a Kortárs című folyóirat volt szer­kesztője, költő, iro­da­lomtörténész,
JÁMBORNÉ BA­LOG TÜNDE prózaíró,
KOLLÁR ÁRPÁD, a Fi­a­tal Írók Szövetségének elnöke, költő, műfordító, iro­da­lom­szer­vező,
LO­VAS IL­DIKÓ író, műfordító, kri­ti­kus, szer­kesztő,
MOLNÁR VIL­MOS író, szer­kesztő,
SI­POS LA­JOS iro­da­lomtörténész, szer­kesztő, a Ma­gyar Tu­dományos Akadémia köztestületi tag­ja.

Ma­gyar­ország Babérko­szorúja-díjat nyújtot­tak át a ma­gyar iro­da­lom területén nyújtott ki­emel­kedő tel­jesítménye el­is­meréseként:

KAB­DEBÓ TAMÁS József At­ti­la-díjas író, költő, műfordító, a ge­or­ge­tow­ni The Uni­ver­sity of Gu­ya­na Lib­rary és az írországi May­no­oth Uni­ver­sity Lib­rary volt igaz­gatója, a dub­li­ni Uni­ver­sity Col­l­e­ge volt tanára részére,
PETŐCZ ANDRÁS József At­ti­la-díjas író, költő részére,
VÁRI FÁBIÁN LÁSZLÓ József At­ti­la-díjas költő, műfordító, néprajz­ku­tató, a Ma­gyar Művésze­ti Akadémia ren­des tag­ja részére.

eirodalom.ro

Kovács András Ferenc teátrumi versei

A Ma­rosvásárhe­lyi Nem­ze­ti Színház és a Fi­a­tal Írok Szövetsége iro­dal­mi szimpózi­u­mot szer­vez Ma­rosvásárhe­lyen, márci­us 27-én, hétfőn Kovács András Fe­renc teátru­mi ver­se­iről. A mottó: „Elég a játék!… Add a zálo­gom”. A színpad, a színpa­di látványi tárgyi­asságok, a párbeszéd, a tes­ti je­lenlét a színház médiumához erőtel­je­sen kap­csolódnak. De kap­csolódnak-e a költészet­hez?

Van­nak-e átme­ne­tek poézis és színjátszás között? Kovács András Fe­renc költeménye­i­nek je­lentős da­rab­jai világszínház-szerűséget, egy­faj­ta the­at­rum mun­di jel­le­get kölcsönöznek ma­guk­nak nem csupán a ver­sek témáit, motívum­használa­ta­it, stílus­re­gisz­te­re­it, ha­nem működésmódjuk­nak össze­tettségét il­letően is. Fel­te­hetjük a kérdést: mi­lyen sza­vak beválo­gatását en­ge­di egy vers, és mi­lyen működést köve­tel meg ah­hoz, hogy va­la­miféle előadásként, még inkább előadódásként működjön? Egyáltalán: előállítódnak-e ben­ne egy előadás feltéte­lei? Fi­gyel­mes-e a médi­u­mok (költészet, színház) különbsége­i­re? Mennyi­ben en­ged­nek pa­norámi­kus szétte­kintést e költészet­re az ilyen és eh­hez ha­sonló so­rok: „Sze­re­ped van itt… / Ma lépsz föl!”?
Ha­sonló kérdések­re ke­re­sik a választ a Fi­a­tal Írók Szövetsége szimpóziumának előadásai. Mészáros Márton, Pa­ta­ki Vik­tor és Porczió Ve­ro­ni­ka fi­a­tal ma­gyar­országi iro­da­lomtörténészek re­ferátu­ma­it követően színpad­ra lép maga a szerző, Kovács András Fe­renc is, két fel­vonásban. Előbb Kor­pa Tamás költő kérde­zi iro­da­lomról és életről, majd The­at­rum Mun­di címmel sor kerül KAF 100 per­ces költésze­ti előadóestjére!
A szimpózium szim­bo­li­kus helyszínválasztásához szim­bo­li­kus időpil­la­na­tot ren­del, hi­szen az eseményre márci­us 27-én, a színházi világna­pon kerül sor a Ma­rosvásárhe­lyi Nem­ze­ti Színház kis­termében.
Szak­mai együttműködő part­ne­rek: Ma­rosvásárhe­lyi Nem­ze­ti Színház, Látó folyóirat, Fi­a­tal Írók Szövetsége

Háy János Nagyváradon: az irodalmi mű teremtett világ

torzsasztal_hay 013

Visszatérő vendég Háy János József Attila-, Füst Milán- és Szép Ernő díjas író, költő drámaíró a nagyváradi Törzsasztalnál. A péntek esti fantasztikus hangulatú beszélgetésen, melynek házigazdája Kőrössi P. József volt, az érdeklődők megtöltötték az Illyés Gyula Könyvesboltot.

Az est elején Szűcs László, a Várad irodalmi és kulturális folyóirat főszerkesztője ajánlotta a közönség figyelmébe a március 27-i színházi világnap, illetve az április 6–9. között megtartandó HolnapUtán Fesztivál programjait, illetve a folyóirat második számát.

„Mindenki abból az anyagból dolgozik, amije van” – mondta Háy János azt est kezdetén, ő pedig a vidéki és városi életből is gyűjtött tapasztalatokat. Szerinte „egy író bármihez nyúl, az önéletrajz és fikció” – mégpedig idő szerinti fikció, hiszen a múlt ahhoz igazodik, hogyan látjuk a jelenből saját múltunkat.

„Az irodalmi mű teremtett világ, aminek vannak szabályai (…) érdekes hogyan alakul a valóság és a mű viszonya” – mondta az író, aki elmesélte: van olyan régi barátja, aki meg van győződve arról, hogy egyik könyvének szereplőjét róla mintázta, holott fel sem tűnik benne, abban a könyvben, amelyben ellenben tényleg szerepel, nem ismer magára. A Géza gyerek című dráma autista főszereplőjét például egy budapesti fiúról mintázta, de mára szülőfalujában, Vámosmikolán mindenki tudni véli, ki volt a Géza gyerek, tehát „megképződik a valóságban az a legenda, ami nem létezett.”

Megtudtuk továbbá, hogy polgári nevét, a Horváthot, bár nem használja, sosem változtatta meg, és átszoktatott balkezes. Az utóbbi időben könyvborítóit is maga festi, bár nagyobb képeket fest bankoknak és műgyűjtőknek, csak azok még nem keltek el – mondta hatalamas derültséget kiváltva.

Egyik fontos esszéjének Az asszimilánst tartja, fontosnak vélte saját tapasztalatai megírását, bár voltak, akik antiszemitizmust láttak bele az írásba. Budapest a közhiedelemmel ellentétben nem befogadó város, lakói egy sajátos, belterjes nyelven beszélnek, a felzárkózás, asszimiláció során pedig kap az ember pofonokat is. Úgy véli, a jelenlegi kormány épp ezekért áll bosszút az értelmiségen, a közeget bünteti. Nem mindegy ugyanakkor, hogy ezek a pofonok: „Indulatokat gerjesztenek, vagy olyan erőket, amelyek cselekésre, teremtésre serkentenek.”

A magyar irodalomban elkülönül a dráma és a próza, a drámát nem sokra becsülik, hangzott el, mikkor áttértek Háy János drámáira. Ő általában a novelláit dramatizálja, csak két olyan drámája van, aminek nem novella az alapja. „Én fülre írok” – mondta Háy, aki azt tanácsolja az íróknak is, olvassák fel hangosan a szövegeket, mert „amelyik szövegnek nincs meg az akusztikai építménye, az forgács.”

Nem szeret beülni darabjai próbáira sem, mert szerinte a szerző kompetenciája a szöveg, de nem tartja magát színházi írónak. Bár nyert már drámapályázatot, nem bírja a versenyt, de gyorsan ír. A Rák Jóska dán királyfi című, rendszerváltás idejében játszódó darabjának egyik dunaújvárosi előadásán többször is bekiabált a közönség, hogy „Igen! Úgy volt!”, mesélte a szerző sokadszor is megnevettetve a közönséget, majd előszedett egy részletet a darabból, majd megkérdezte: felolvasná-e azt vele valamelyik színművész.

A Szigligeti Társulat közönség között helyet foglaló tagjai közül Tóth Tünde vállalta a rögtönzött felolvasást a tragikomédiából. A Mélygarázs a szabadság kérdését boncolgatja, egy férfi és két nő – a feleség és a szerető – monológjainkból állt össze. Elsőként a főszereplő férfi – a fizikus, aki elhagyja a pályát és egy mélygarázsban állal munkát, mert a szabadságról akart gondolkodni – szövegét írta meg Háy János, majd a két nő szövegét. Egy ideje irodalomtörténetet ír, 30 szerző életművét és az őt érdekelő problémákat boncolgatja, olvasmányos formában.

Hatalmas derültséget váltott ki, mikor a Corvin-ösztöndíj odaítéléséről – erre Szabó Magda javasolta Háy Jánost – mikor Kőrössi P. József elmesélte, mekkora meglepetést okozott a javaslat, mivel mindenki azt várta, hogy Szabó Magda jelöltje vagy református nő lesz, vagy nő, vagy református, ehhez képest egy katolikus férfit javasolt. Vele meg sem akart Szabó Magda személyesen ismerkedni, mondván: „Nem érdekel maga kicsoda, az érdekel mit ír.” – válaszolta az író, de Szabó Magda később több nyilvános szerpelést is vállalt Háy Jánossal. Neki köszönheti ugyanakkor, hogy szabadúszó író lehetett.

Az est versfelolvasással és dedikálással zárult, és a házigazda elmondta: idén még Csuha Istvánt, Molnár Krisztinát és Kertész Editet, Káli Kingát, Vass Tibort, Boka Lászlót várják a  Törzsasztalnál, szeptemberben pedig Nyáry Krisztián lesz a meghívott. maszol.ro

1 24 25 26 27 28 32