Székely-Csaba

LÁTÓ IRODALMI JÁTÉKOK 65. – SZÉKELY CSABA estje

Székely-Csaba

Folytatódik a Látó IRODALMI JÁTÉKOK elnevezésű rendezvénysorozat.

Székely Csaba drámaíróval a Látó főszerkesztője, Kovács András Ferenc fog beszélgetni. Az esten részletek hangzanak el a Vitéz Mihály c. díjnyertes drámából. Az est helyszíne a marosvásárhelyi G. Café. Időpont: 2015. október 28., szerda, 18 óra. Támogató: NKA, Bethlen Gábor Alap.
A szervezők mindenkit szeretettel várnak!

Átadták a Székelyföld-folyóirat 2015-ös díjait

 

Tizennyolcadszorra adta át éves díjait csütörtökön a Székelyföld kulturális folyóirat. A Csíkszeredában szerkesztett havi folyóirat székhelyén zajló eseményen az elismerő díszoklevelek mellett rendhagyó méltatások hangzottak el a díjazottakról.

Tizennyolc éve jelent meg a Székelyföld-folyóirat első lapszáma, a szerkesztőség életében ez a nap a kezdetektől fogva a díjosztások időpontja is. A kulturális kiadvány idén Szepesi Attila költőt, Obrusánszky Borbála történészt és orientalistát, Borsodi L. László költőt és kritikust, valamint Adorjáni Anna prózaírót díjazta.

Obrusánszky Borbálát, a hunok történetével foglalkozó orientalistát Molnár Vilmos szerkesztő mutatta be a népes hallgatóságnak. Mint mondta, székelyekként óhatatlanul Kőrösi Csoma Sándor jut eszünkbe a mongóliai munkájáról, ugyanis Csoma Sándor is oda szeretett volna eljutni, ahol a szerző terepkutatásait végzi. Obrusánszky Borbálától a díj átvételekor megtudhattuk: tíz éve jött először Magyarországról Székelyföldre kutatási célokkal, s mivel gyökerei palócföldiek, a székelyek és palócok rokonságát is kutatni kezdte. Mongóliai kutatásai révén ugyanakkor ottani kutatók érdeklődését is sikerült felkeltenie Székelyföld iránt, ennek eredményeként hamarosan angol és mongol nyelven jelenik meg könyv a kutatótársai szerint is páratlan, értékteremtő kultúrával rendelkező székelyekről.

Szepesi Attila magyarországi költő méltatásaként a díjazotthoz kimondottan ezen alkalomra írt versét olvasta fel Fekete Vince szerkesztő. Ezt megelőzően a szerző Barbár szonettek című kötetét méltatta, végül az átnyújtott, Bicska-díj nevet viselő elismeréssel járó „kutyabőrt” is bemutatták a jelenlévőknek – miként a díjazott nevével gravírozott bicskát is.

Lövétei Lázár László, a Székelyföld folyóirat főszerkesztője Borsodi L. László kritikusi erényeit méltatta. Felhívta a figyelmet: habár „hogy ne legyen sértődés” több folyóirat is megszüntette a kritika rovatát, azonban Borsodinak a Székelyföldben megjelent kritikái is éppen azt bizonyítják: a kritika lehet pontos.

Szintén költeménnyel köszöntve a Bukarestben élő, segesvári születésű Adorjáni Anna prózaírót Fekete Vince, a szerző írásainak precízségét, kitűnő hangulatteremtését is emelve ki. Az általa elnyert, Dávid Gyula nevét viselő díjat, az író örökségét ápoló Homoródalmás Önkormányzata nevében Rigó Mihály polgármester nyújtotta át.

Az ünnepségen Szarka Gábor, Magyarország csíkszeredai konzulja hangsúlyozta: felemelő érzés, hogy a lap összeállításakor a szerkesztők nem csupán a székelyföldi kultúrára figyelnek.

Az EMIL árkosi táboráról

 

Hétvégén került sor az Erdélyi Ma­gyar Írók Ligájának XIV. írótáborára a szokásos szep­tem­be­ri időpont­ban, immár az új elnökség által szer­vez­ve, de a szokásos gördüléke­nységgel, iz­gal­mas prog­ra­mok­kal, is­merős ne­vek­kel és ar­cok­kal együtt. Aki le­ma­radt, nyu­god­tan bánhat­ja, egyet­len prog­ram­pon­tot leszámítva min­den célkitűzés meg­valósult, le­zaj­lott me­net­rend sze­rint.

Az időjárás ked­vező volt, a han­gu­lat szokáso­san ki­emel­kedő, bár egy­re többen jegy­zik meg, hogy az erdélyi íróink-költőink sze­lidülnek az évek múlásával, egy­re békéseb­ben és csen­de­seb­ben találkoz­nak, korábban fek­sze­nek és kel­nek, a tábor végén  már a csa­tabárdo­kat sem szükséges elásni, azo­kat egy­re többen hagyják ele­ve ott­hon. A csütörtök esti tábor­nyitás és egymásra­találás után a tu­laj­donképpe­ni prog­ra­mok péntek délelőtt kezdődtek, most először rendkívül erős román vendégsze­repléssel. Igazán nagy­nevű szerzőket si­került meg­nyer­ni, úgy a be­fu­tott (Dan Lun­gu, Lu­ci­an Dan Te­o­do­ro­vi­ci, Fi­lip Flo­ri­an, Ioan Gro­san), mint a szárnya­i­kat rop­pant si­ke­re­sen bon­to­gató fi­a­ta­labb ge­nerációból(And­rei Dosa, Vlad Dra­goi, Alex Va­si­es).
Az írótábor témája idén ugyan­is a ma­gyar és román iro­da­lom kap­cso­la­ta és különbözősége volt, mind­ez a műfordítások, il­let­ve a két nyelv­terület könyv­ki­adásának és érdekvédel­mi szövetsége­i­nek szemüvegén ke­resztül valósult meg, “Iro­dal­mak, határvidékek” címmel. Be­mu­tat­koz­tak a leg­fi­a­ta­labb erdélyi szerzők is: Horváth Ben­ji, Kali Ágnes, Var­ga László Edgár és Fis­cher Bo­tond kötet­len han­gu­latú, tábortűz mel­let­ti fel­ol­vasása ki­emel­kedő han­gu­la­tot adott a szom­bat estének, amely­nek a ha­gyományos fo­ci­meccs (HAI SCRI­I­TO­RII!) is meg­ala­po­zott. Ugyan­ak­kor ma­gyar szerzők román fordításait is le­he­tett a prog­ra­mok során hal­la­ni: Hub­bes Lászlóval, And­rei Dosával és Markó Bélával Karácso­nyi Zsolt beszélge­tett, va­la­mint a román szerzők és ma­gyar fordítóik(Lövétei Lázár László, Szon­da Sza­bolcs, La­ka­tos Mihály, Karácso­nyi Zsolt) együtt is be­mu­tat­koz­tak. A “könyv­ki­adók, határvidéken” című beszélgetés során pe­dig si­került érin­te­ni a román és a ma­gyar iro­da­lom fordításának nehézségeit, kap­cso­la­ta­it könyv­ki­adói szem­mel is Kovács At­ti­la Zoltán, a He­li­kon Kiadó iro­dal­mi ve­zetője, Ma­rin Măla­i­cu Hond­ra­ri, a Char­mi­des Kiadó ve­zetője,  Dan Lun­gu író-szer­kesztő, va­la­mint Király Zoltán, a Sétatér Egyesület ügy­ve­zetője részvételével, va­la­mint La­ka­tos Mihály mo­derálásával.
Egyedül a román és ma­gyar iro­dal­mi szer­ve­ze­tek, írószövetségek ke­rek­asz­tal-beszélgetése ma­radt el: Va­ruj­an Vos­ga­ni­an és Szentmárto­ni János távollétében érde­kes is lett vol­na, ha csupán Markó Béla és Karácso­nyi Zsolt cserél eszmét a nevükben (a Román és a Ma­gyar Írószövetség ve­zetői he­lyett).
A vasárnap reg­gel már a búcsúzkodásé és táborzárásé volt. A tábor­ban, a szer­vezőkben, a han­gu­lat­ban és a prog­ra­mok­ban idén sem csalódtunk, a szer­vezőbi­zottság fo­gad­ko­zott, hogy tovább fi­a­talítja a résztvevői átlagélet­kort, a jövő őszi újra­találkozás (ha a támo­gatók és a pályáztató intézmények is úgy akarják) raj­tunk biz­to­san nem fog múlni.

eirodalom.ro

MarkoBela

Markó Béla könyvbemutatója a G Caféban

MarkoBela

A Látó szeptemberi meghívottja Markó Béla, akivel Rekviem egy macskáért című esszékötete kapcsán Láng Zsolt fog beszélgetni. A könyvbemutató helyszíne a marosvásárhelyi G. Café, időpontja 2015. szeptember 16., szerda, 18 óra.
Támogató: Nemzeti Kulturális Alap.

“Nem szabadna elhinnünk, hogy olyan törésvonalak választanak el minket, amelyek lehetetlenné teszik az egymással folytatott párbeszédet. Még elkeserítőbb, ha ugyanazon a kultúrán belül mélyülnek egyre ezek a törésvonalak. Nem tudom, lehet-e még gyógyítani közéletünk súlyosbodó skizofréniáját, hogy külön keresi boldogulását baloldal és jobboldal, mi több, saját bőrömön tapasztalom, hogy íróként már-már le kellene tagadnom politikusi mivoltomat, politikusként pedig pironkodva kellene félretolnom asztalomról, mondjuk, verskezdeményeimet. Most is, ebben az esszé- és publicisztikakötetben, amely a napi politikától való fokozatos visszavonulásom négy esztendejének az írásait tartalmazza, a múlandó publicisztika talán szégyelli a mellette páváskodó szépirodalmi esszét, és fordítva. Én viszont nemhogy nem szégyellem, de a magam számára kötelezőnek is tartom ezt a műfaji eklektikát, amelyet reményeim szerint a körülöttünk viharzó szenvedély és szenvedés megértésének szándéka mégis egységbe kovácsol. Mert minden ellenkező híresztelés dacára egy a világ, Európa is egy, a Kárpát-medence is.” (Markó Béla)

Mindenkit szeretettel várunk!

Kemeny Istvan  plakat ok copy

Kemény István az E-MIL estek következő meghívottja

Kemeny Istvan  plakat ok copy

Június harmincadikán, kedden este újabb E-MIL est lesz a kolozsvári Bulgakovban: az Álljunk meg egy szóra című beszélgetősorozat vendége ezúttal Kemény István lesz. Házigazda: László Noémi.

Kemény István 1961-ben született Budapesten. József Attila-díjas író, költő, számos kritikusa nemzedéke legjelentékenyebb költői között tartja számon. Parti Nagy Lajos szerint „költészetén immár több nemzedék nőtt fel, a sajátja is bizonyos fokig és az utána jövők is. Alapember, nem nagyon kerülhető meg, noha nem mondhatnám, hogy bárkinek útjában állna.”

Első prózakötetét, Az ellenség művészete című kisregényt 1989-ben adták ki. Az Élet és Irodalomban 1992-től 1996-ig közzétett tárcáiból készült összeállítás 1997-ben jelent meg. Első nagyregénye Kedves Ismeretlen címmel 2009-ben látott napvilágot.

A 2006. februári Holmiban nagy visszhangot kiváltott esszét publikált a Domokos Mátyás által szerkesztett Ady-szemelvénygyűjtemény kapcsán. Írt drámát, rádiójegyzetet, fülszövegeket, ponyvaregényt (álnéven), dialógusokat a Barátok közt című sorozat számára, és több fordítása is megjelent.

hir_5410

Átadták a Communitas Alapítvány Alkotói Ösztöndíjait

hir_5410

Köszöntő beszédében Markó Béla, az Ösztöndíjbizottság elnöke kifejtette, az elbíráló testületben ez évben is vita volt arról, hogy melyek azok a szempontok, kritériumok, amelyek alapján elbírálják a beérkezett pályázatokat, és amelyek révén valamiféleképpen meghatározható az, amit ma erdélyiségnek tekintünk. Mint mondta, ma már sok szempont, mint például az állampolgárság vagy az állandó lakhely viszonylagos, és kérdésként merül fel az is, hogy miért fontos az erdélyiség, amikor egységes magyar kultúráról beszélünk. Úgy vélte, minden dilemma ellenére kell erdélyiségről beszélni, ez ugyanis nem elválasztó, hanem gazdagító tényező: meggyőződése szerint van olyan erdélyiség – elég csak Kós Károlyra vagy Bánffy Miklósra gondolni –, amely hozzáad az egységes magyar kultúrához. „Nekünk ezzel az erdélyiséggel, az ezt képviselő alkotókkal szemben van felelősségünk” – hangsúlyozta az ösztöndíjbizottság elnöke. Mint mondta, a közéletben vita van az értelmiség felelősségéről is, pontosabban, hogy van-e felelőssége a művészeknek, köztük a fiatal alkotóknak is a társadalommal szemben. Meglátása szerint minden értelmiséginek felelőssége van mindazzal szemben, ami a körülötte lévő társadalomban történik, ám ezt a felelősséget az alkotók csak akkor gyakorolhatják, ha maga a társadalom is felelősséget visel velük szemben. „Hogyan lehet művészektől, alkotóktól, értelmiségiektől felelősséget elvárni, ha kiszolgáltatjuk őket a politikának, ha kiszolgáltatjuk őket olyan támogatási rendszereknek, amelyek politikafüggőek, kormányfüggőek, és attól függően kap valaki támogatást vagy ösztöndíjat, hogy éppen közel áll vagy nem egy létező politikai hatalomhoz. Nos, a Communitas Alapítvány és az RMDSZ próbálta úgy intézni ezeknek az ösztöndíjaknak a sorsát, hogy ezt a felelősséget is belevigye ezekbe az ösztöndíjakba. Nekünk úgy van felelősségünk ezekkel az alkotókkal szemben, hogy függetlenként, szabad emberekként, szabad alkotókként vannak leginkább a hasznunkra, a társadalom hasznára. Alárendelt művészekre, kiszolgáltatott alkotó emberekre nincsen szükségünk” – hangsúlyozta Markó Béla.

A Communitas Alapítvány idei ösztöndíjasai:

 Film és televízió: Bartincki Tamara, Besenyei Katalin, Borsos Tünde Krisztina, László Barna, Pálfi Kinga, Varró-Bodoczi Zoltán

Irodalom: Adorjáni Panna, Bálint Tamás, Horváth Előd Benjámin, Márkus András, Muszka Sándor, Serestély Zalán, Szabó R. Ádám, Székely Örs, Visky Zsolt

Vizuális művészetek: Barabás Szabolcs, Căbuz Andrea, Fazakas Noémi, Ferencz Zoltán, Gagyi Botond, Gáspár Szilárd Miklós, Hotykai Evelin, Madaras Péter, Tivadar Andrea

Színházművészet: Barabás Réka, Bende Sándor, Czikó Juliánna, Fekete Lovas Zsolt Sándor, Marosán Csaba-László, Ruszuly Ervin, Sándor Annamária, Szűcs Ervin, Váróterem Projekt

Zene: Ábrám Endre-Veress Gáspár, Gergely Zoltán, Munkácsi Dóra Krisztina, Potyó Béla István, Pozsár Róbert, Sándor Csaba, Tasi Nóra, Toró Árpád, Török-Gyurkó Áron. rmdsz.ro

 

Mély, játékos, tanulságos

x

A székely­ud­var­he­lyi G. Caféban ezúttal a szom­ba­ti este is az iro­da­lomé volt, ápri­lis 25-én ugyan­is a Kos­suth-díjas Kovács András Fe­renc­cel foly­ta­tott emléke­ze­tes beszélgetést a Her­der-díjas prof. Fried István iro­da­lomtörténész, Tanár Úr.

Nem ha­gyományos iro­dal­mi estként zaj­lott a Murányi Sándor Olivér szer­vez­te-mo­derálta esemény, sok­kal kötet­le­nebb, csa­pongóbb, mégis érde­ke­sebb, ke­re­kebb volt így, mint aho­gyan meg­szok­hat­tuk, és ezt a játékosságot, másfaj­ta eredményt igye­ke­zett elője­lez­ni már a meghívó címe is: a Passziózni-Pes­soázni szójátékból követ­ke­zett az irói álne­vek, he­te­ronímák témája, amely nagyrészt a beszélgetés ívét is adta (a cím a por­tugál Pes­soa nevéből szárma­zik, aki számta­lan személyiséget, al­te­regót kreált magának, többen közülük külön éle­tet is éltek, például Ri­car­do Reis, akit a No­bel-díjas Sa­ra­ma­go regényébe is áte­melt – szintén kap­csolódó meg­jegyzés volt, hogy nem is le­het megállapítani: KAF a ma­gyar Pes­soa, vagy Pes­soa a por­tugál KAF).
A fősze­replő ezúttal is zse­niális volt, újfent be­bi­zonyítot­ta, hogy miért tart­juk/​tartják so­kan az egyik leg­na­gyobb élő ma­gyar költőnek, Fried Tanár Úr – ha­sonló je­lentőségű iro­da­lomtörténészként – szintén meg­je­gyez­te, hogy biz­to­san he­lye van a top három­ban és ab­ban is biz­tos, hogy nem a har­ma­dik he­lyen. KAF ugyan sza­bad­ko­zott, hogy majd száz év múlva derül ki, kiből lesz költő, de esetében biz­to­san nem kell annyit várni.
Sajnála­to­san a késői meg­hir­detés mi­att nem volt teltház, vi­szont ez a családi­a­sabb légkör jobb ala­pot is adott a sza­vak­nak, a közönség job­ban fi­gyelt, az előadók szi­porkáztak. KAF ezúttal Lázáry René Sándor és Jack Cole bőrébe bújt, de ho­zott ver­set de­dikáltan a beszélgetőtárs­nak is, természe­te­sen Sze­gedről. A fel­ol­vasások bi­zonyították, hogy a költő akár színésznek is el­me­he­tett vol­na, nem csupán papíron, előadásmódjában is, sőt, érzésem sze­rint még több fe­ol­va­sott ver­set is megbírt vol­na az est, de az idő saj­nos ha­mar repült, a vendégek­nek pe­dig utaz­ni­uk kel­lett.
Szóba került, hogy talán a nagy iro­dal­mi ko­rok (Petőfi-Arany-Vörösmar­ty vagy a Nyu­ga­to­sok) közötti idősza­kok­ra vo­nat­kozóan mint­ha hiányérze­te támad­na a költőknek és utólag, egy ko­ra­be­li al­te­regó nevében pótol­ni próbálják az ak­kor meg nem szüle­tett ver­se­ket, me­lye­ket aztán több-ke­ve­sebb si­ker­rel próbálnak ere­de­ti­nek be­mu­tat­ni, míg ki nem derül a valódi szerző neve, vagy egy­szerűen játékosságból mondják el ilyen formában a mon­dandóju­kat. A másik nagy témakör a ma­gyar nyelv szépsége, a többféle ver­selésre való al­kal­massága, erős ki­fe­jező ere­je, ze­ne­isége, amely tu­laj­donképpen elvégzi a mun­ka ne­hezét a költő he­lyett, bár azért utóbbi­nak is ma­rad dol­ga bőven, ahogy a Kovács Andár Fe­renc által so­rolt jövőbeni ter­ve­iből is ki­derült.
A mély, játékos, ta­nulságos, rop­pan­tul érdek­feszítő beszélgetést nem is igazán le­het el­mesélni, ezt csak átélni le­he­tett vagy csak le­ma­rad­ni róla. Bálint Tamás, eirodalom.ro

Látogatói rekord a budapesti könyvfesztiválon

Könyvfesztivál - 22. Budapesti Nemzetközi Könyvfesztivál

Történetének leglátogatottabb rendezvénye lett az idei Budapesti Nemzetközi Könyvfesztivál, mondta az MTI-nek Zentai Péter László, a Magyar Könyvkiadók és Könyvterjesztők Egyesülésének (MKKE) igazgatója vasárnap. Zentai pontos számot még nem tudott mondani, de vasárnap délután annyit már tudott, hogy idén több ezerrel voltak többen, mint a régi, 61 ezres rekordot tartó rendezvényen.

 

Az igazgató szerint a siker egyik oka az lehet, hogy a magyar könyvszakma szereplői mostanra tanulták meg, hogyan tudják a lehető legjobban kihasználni a rendezvény adta lehetőségeket. „A siker döntően annak függvénye, hogy mennyire sikerül megszólítani az egyébként csodálatos magyar könyvszerető közönséget. Idén mindez kiemelkedően jól ment” – tette hozzá.

Zentai Péter László arról is beszélt, hogy a fesztivál tapasztalatai szerint a Millenáris park egyre kevésbé működik jól a rendezvény helyszíneként, mert állapota folyamatosan romlik. „Úgy látom, hogy jelenleg a Millenárisnál nincsen alkalmasabb helyszín a könyvfesztivál megrendezésére Budapesten. A nagy könyvvásárok általában megsínylik a helyszínváltozást, mi nem akarunk ebbe a helyzetbe kerülni. Számunkra a legjobb az lenne, ha a Millenáris megtudna újulni” – mondta. Maszol.ro

40986512f9144515d5360eda27937dfb_M

Cseke Péter 70 éves

40986512f9144515d5360eda27937dfb_M

A re­csenyédi születésű író, szo­ciográfus, iro­da­lomtörténész, egye­te­mi tanár január 30-án betöltötte a 70. életévét. A születése napján, il­let­ve az ah­hoz közeli na­pok­ban azon­ban nem tudták az ott­ho­ni­ak köszönte­ni, mert éppen Bu­da­pes­ten tartózko­dott, a Petőfi Iro­dal­mi Múze­um­ban vett részt azon az ünnepségen, ame­lyet an­nak az an­tológiának a meg­je­lenése al­kalmából szer­vez­tek, amellyel az idén 70. életévüket betöltő ma­gyar al­kotókat, köztük írókat és költőket kívánták meg­tisz­tel­ni. Az unitárius egyházközség ápri­lis 7-re tu­dott egyez­tet­ni Cseke Péter­rel egy he­lyi ünnepség időzítésére vo­nat­kozóan.

A gyüle­ke­ze­ti te­rem­ben egy­ko­ri is­ko­latársak, ro­ko­nok, barátok, is­merősök je­len­tek meg, s ott vol­tak néhányan a szom­szédos te­lepülése­ken szolgáló pe­dagógu­sok és unitárius lelkészek közül is. Nem volt túl népes a közönség, ám közülük mind­annyi­an évti­ze­dek óta fi­gye­lik, érdeklődéssel köve­tik a honi ma­gyar sajtó, a ko­lozsvári Bab­es-Bo­lyai Tu­dományegye­tem (BBTE) és az iro­da­lom ber­ke­i­ben ala­kuló pályaívet. “Olyan íróval, je­les értel­miségi­vel van dol­gunk– mon­dot­ta Geréd Gábor tanár úr, a ren­dezvény mo­derátora, az író beszélgetőtársa –, aki­nek nyers­anya­ga az a valóság, ame­lyet mi élünk meg itt, a két Ho­moród-mentén, il­let­ve a Székelyföld más vidékein.
A beszélgetés ke­retét a pálya állomásai szolgáltatták. Cseke költőként in­dult. Első pub­likációi lírai jel­legűek. A közeli, jó is­merős, a későbbi barát, Ho­moródalmás szülötte, Szabó Gyu­la azt ja­va­sol­ta, hogy ma­rad­jon a versírásnál, Kányádi pe­dig a prózát ajánlot­ta. A fi­a­tal­em­ber­ben meg­volt az af­fi­nitás a prózai műfa­jok iránt is, bár első an­tológiás sze­replése (Vi­tor­la-ének, 1967)még a líra jegyében történt. A BBTE Bölcsésztu­dományi Karának friss végzettjét (1968) azon­ban Bu­ka­rest­be, a Fal­vak Dol­gozó Népe című he­ti­lap szer­kesztőségébe he­lyezték. Ez a mun­ka, amit egy mezőgaz­dasággal, a vidékiek életével fog­lal­kozó idősza­ki ki­advány szer­kesztőjétől elvártak, feltéte­lez­te, hogy kellő rálátással kell bírnia arra a társa­dal­mi réteg­re, amelyből maga is szárma­zott. A népi iro­da­lom, a klasszi­kus fa­lu­mun­ka vi­ze­in evez­ve, meg­találta ek­kor azt a műfajt, amely aztán hosszú időn  hu­szonkét éven át –meg­határoz­ta pályája ala­kulását. Víznyu­gattól vízke­le­tig című Forrás-kötete(1976) már a szo­ciográfiai ri­port jegyében fo­gant, de nem előzménytől men­te­sen, hi­szen a két ugyan­csak je­les fa­lujáró íróval  Ma­ro­si Barnával és Beke Györggyel közösen  is írt köny­vet (Em­ber­ar­cok, 1976).
Geréd Gábor­nak nem kel­lett különöseb­ben fag­gat­nia az ünne­pel­tet, hi­szen a kiváló beszédkészséggel és nagy előadói gya­kor­lat­tal ren­del­kező író látszólag kötet­lenül beszélve, min­dig vissza­ka­nya­ro­dott a lényeg­hez, ab­ban a me­der­ben ma­radt, ami valóságo­san is az övé. Mint­egy hu­szonkét esz­ten­de­ig élt két színhely  Bu­ka­rest és Ko­lozsvár közt ingázva  úgy, hogy közben értő és látó szem­mel fi­gyel­te a társa­dal­mi je­lensége­ket, s bejárta Erdély és a Székelyföld vidékeit. Bár a látszóla­gos nyitást követően  amely 1968 és 1974 között mu­tat­ko­zott a szo­ci­a­lis­ta rend­szer Romániájában  újabb meg­szorítások követ­kez­tek, amely­nek utolsó négy évében egyáltalán nem pub­likálha­tott saját névvel, min­dig meg­találta a han­got.
Ami a je­lent il­le­ti, Cseke el­mond­ta: Egy­re többet fog­lal­ko­zik a szülőföldjével is. Az iro­da­lomtörténeti ku­tatáso­kat, a népi írók műveit elemző ta­nulmányköte­tek mel­lett lesz még olyan könyve, ame­lyet a két Ho­moród vidéke ih­let. Hogy ez a ter­ve si­kerüljön, s ide­ha­za szállja meg, s kény­szerítse írásra a he­lyi Múzsa, a fa­lustársak el­határozták, hogy fel­ajánla­nak számára egy házhe­lyet Re­csenyéden, ahová közös erővel és aka­rat­tal akár még egy hajlék is épülhet, hogy le­gyen hely, ahol igazán ott­hon érez­he­ti majd magát, s amely az emlékét is őriz­he­ti az utánunk elkövet­kezők körében, s a jövendő időkben.
Ez a vállalás ko­moly­nak ígérke­zik, többen meg­erősítették a hírt a nyilvános beszélgetés során, s ha a közösségi szel­lem kalákában len­ne képes építkez­ni, tetőt ácsol­na és zöld-ágas reménnyel és áldomással ko­ronázná a végül helyére kerülő utolsó kupás-cse­re­pet, ak­kor jóleső érzés fészkelné be magát lelkünkbe, hi­szen ezáltal láthatnánk, hogy meg­ma­radt va­la­mi a ha­gyományos székely falu igaz em­berségéből és egy­ko­ri erejéből. eirodalom.ro

754616_2

Kovács András Ferenc és Fried István Udvarhelyen

754616_2

Passziózni, pes­soázni: Kovács András Fe­renc szójátéka az esemény­nek, ame­lyen a Kos­suth-díjas költőFried  István  Her­der-díjas  iro­da­lomtörténésszel  beszélget  ápri­lis  25-én,szom­ba­ton 20 órától a székely­ud­var­he­lyi G. Caféban.

Kovács András Fe­renc, közked­velt  költői  jel­nevén  KAF  a  világiro­dal­mi  rangú  kortárs  ma­gyar  líraképvi­selője. Költészetét a ha­gyomány és történe­tiség mo­dern meg­je­lenítőjeként,az  európai költésze­ti  örökség  és  az  újító  szel­lem találkozásának  egyedülállóválto­za­taként értékeli a kri­ti­ka. Gyak­ran más személyiségek álar­ca mögé bújvaszólal meg – ezek le­het­nek haj­dan-létezők vagy kitaláltak; néhány al­te­regót őmaga te­rem­tett meg magának. Il­lik rá azon­ban a po­e­ta doc­tus ka­tegória is, de épp így ne­vez­hetjük nyelvbűvésznek, szen­vedélyes fi­lológus­na­kis. Ver­sei szer­teágazó kultúrtörténeti és művésze­ti utalásrend­szerük mi­att oly­kor­felkészült,  be­ava­tott  be­fo­gadót feltéte­lez­nek.  De alap­vető érzel­mi és  szel­le­miüze­netüket  min­den  ol­vasó  em­ber  be  tud­ja  fo­gad­ni,  aki  oly­kor  en­ge­di  magátbe­le­vesz­ni  a  végle­te­kig  ki­fi­no­mult  képrend­szer­be,  máskor  meg hagy­ja,  hogy­magával  ra­gad­ja  őt  a  sodró  erejű  lírai beszéd.  Házi­gaz­da: Murány Sándor-Olivér. eirodalom.ro

1 16 17 18 19