Kásler Miklós, az emberi erőforrások minisztere a nemzeti ünnep alkalmából miniszteri művészeti és egészségügyi díjakat adott át szerdán a Pesti Vigadóban.

„A március 15-e alkalmából kitüntetettek életművükkel, alkotásaikkal a magyar nemzet kultúrkincseit gazdagították” – jelentette ki a miniszter a díjak átadásán. Kásler Miklós úgy fogalmazott, a művészet a lélek talán legfinomabb megnyilvánulása, a művész szeretne értéket adni az emberiségnek és lehetővé tenni az emberek közötti megértést. Kiemelkedő színvonalú irodalmi tevékenysége elismeréseként József Attila-díjat kapott többek között Király Zoltán kolozsvári költő, a Sétatér Kulturális Egyesület elnöke, valamint Sántha Attila Barna kézdivásárhelyi író.

A táncművészet terén kiemelkedő alkotói, előadói tevékenysége elismeréseként Harangozó Gyula-díjban részesült mások mellett Könczei Árpád koreográfus, a Kárpát-medencei Tehetséggondozó / Előretolt Helyőrség Íróakadémia oktatója. Krónika

A vak remény című verseskötetéért Takács Zsuzsa nyerte el idén az Artisjus Irodalmi Nagydíjat, mellette Markó Béla, Száz Pál, Thomka Beáta és Bán Zoltán András részesül elismerésben a február 18-i díjátadó ünnepségen.

Az Artisjus Egyesület 2006-ban hozta létre az Artisjus Irodalmi Díjakat. Az irodalmi nagydíj célja az előző év egy kiemelkedő, különösen értékes alkotásának jutalmazása, a továbbiak pedig ösztönzésül szolgálnak a tehetségüket már bizonyított művészek további munkájához – idézte fel közleményé­ben a szerzői jogvédő iroda. Az Artisjus Irodalmi Díj az egyik legjelentősebb magyar irodalmi elismerésnek számít, amelynek értéke abban rejlik, hogy maguk a pályatársak szavazzák meg, hogy kik legyenek a díjazottak. A korábbi években egyebek mellett olyan szerzők kapták meg, mint Berkovits György, Földényi F. László, Kukorelly Endre, Pintér Béla, Spiró György, Tandori Dezső, Háy János, Zalán Tibor, Cserna-Szabó András vagy Závada Pál.

Az Artisjus Irodalmi Nagydíjat Takács Zsuzsa költő, műfordító, prózaíró A vak remény című kötetéért kapja. Versei a hatvanas évektől jelentek meg az Élet és Irodalomban, majd az Új Írásban, a Kortársban, a Jelenkorban és az Alföldben. 1964-től csaknem négy évtizeden keresztül tanított diplomáciatörténetet és társadalmi ismereteket a közgazdasági egyetemen. 1995-ben szerezte tudományos fokozatát spanyol filológiából. Fordítói tevékenysége olasz, spanyol, katalán, francia és angol költők munkásságára terjed ki. Számtalan elismerés mellett 2007-ben Kossuth-díjjal tüntették ki, 2014-ben pedig Artisjus Irodalmi Díjat kapott Tiltott nyelv című kötetéért.

Markó Béla Bocsáss meg, Ginsberg című verseskötetéért részesül Artisjus Irodalmi Díjban, Száz Pál Fűje sarjad mezőknek című regényéért kap elismerést. Thomka Beátát, aki tanulmányait az Újvidéki Egyetemen végezte, Regénytapasztalat című írásáért díjazzák, Bán Zoltán András Betűtészta című kötetéért veheti át az Artisjus Irodalmi Díjat.

Az elismeréseket az Artisjus díjátadó ünnepségén adják át február 18-án Budapesten.

Láng Gusztáv irodalomtörténész jelenlétében mutatták be a Kántor Lajossal közösen jegyzett Száz év kaland – Erdély magyar irodalmáról című kötetet Nagyváradon, a Szigligeti Stúdió fehér termében. Az irodalom mellett erdélyiségről, a fogalom átértelmeződéséről, erdélyi magyar és magyar irodalomról is beszélt a Bookart kiadó gondozásában, 2017-ben megjelent kötet kapcsán Láng Gusztáv irodalomtörténész, valamint a művet méltató Boka László irodalomtörténész és Markó Béla költő. Az est házigazdája, Szűcs László, a Várad kulturális folyóirat főszerkesztője a beszélgetés végén Kőrössi P. Józsefnek, a Törzsasztal estek állandó házigazdájának is szót adott, így az érintettek arról is beszéltek, mi lehet az oka annak, hogy az erdélyi szerzők – akár Magyarországon kiadott könyveikkel is – nehezen kerülhetnek be az ottani irodalmi körforgásba.

Arra már nem emlékszik, hogy Kántor Lajos vagy ő mondta ki, hogy szükségük lenne a ma már legendás Romániai magyar irodalom 1944–1970 című irodalomtörténeti kötet folytatására, egy biztos: egy margitszigeti kávézás során döntöttek a folytatásról, idézte fel Láng Gusztáv, aki azt is elmondta: nem akarták újraírni az irodalomtörténetet, de meg akarták mutatni, hogy 1972 után is komolyan vették, amit leírtak, kritikusként is ugyanazt az értékrendváltozást szolgálták munkájukkal, mint azelőtt.

Ami az első kötetet illeti, arra Láng Gusztávot kérte fel a Budapesti Irodalomtörténeti Intézet, de látva a munka volumenét, ő akkor vállalta, ha Kántor Lajost is felkérik szerzőnek. Kántor Lajossal kivételesen jó barátok voltak, annak ellenére, hogy őt konzervatívnak, míg Kántor Lajost avantgárdnak tartották, és annak ellenére, hogy nem értettek egyet jó néhány kérdésben, kölcsönösen tisztelték egymás véleményét. Láng Gusztáv méltatta a mintegy 800 oldalas, tanulmányokat, esszéket, kritikákat tartalmazó kötet szerkesztőjének, Dávid Gyulának a munkáját is, és azt is elárulta: a kötet eredeti címében 1945, Magyarország felszabadulásának éve szerepelt volna, de azt politikai okokból változtatták 1944-re, Románia felszabadulásának évére.  Erdélyiség: van min gondolkodni Láng Gusztáv és Markó Béla az általuk használt „expanzív erdélyiség”, illetve az „Erdély egy metafora” kifejezésekről is beszélgettek Boka László kérdése nyomán. Markó Béla felidézte, hogy az első Kántor–Láng könyv „szenvedő alanya” volt, miután 1970-ben elkezdte a bölcsészkart, és Láng Gusztáv tanítványa is. A Kántor–Láng egész irodalomfelfogását befolyásolta, abban valóban sikerült kanonizálni az erdélyi irodalmi értékeket. A második könyv nem „szabályos irodalomtörténet”, nem követ szoros kronológiát, hanem lenyűgöző kísérlet arra, hogy mi a helyzet az erdélyiséggel, van-e erdélyi magyar irodalom, és ha van, mik a jellemzői, tette hozzá. Ami a metaforát illeti, úgy véli, 1989 után sokan szabadulni próbáltak a skatulyától, a címkétől, mondta Markó Béla.  Az erdélyiség változó fogalom, tette hozzá Boka László, hiszen az impériumváltás után létrejött egy olyan szellemi érték Erdélyben, aminek az ideológiája a transzilvanizmus volt, ám ez 1945 után csapdahelyzetet is jelentett, hiszen mind Magyarországon, mind Romániában politikai okokból tudatosan próbálták leválasztani az erdélyi irodalmat az összmagyar irodalomról. A helyzet 1989 után megint változott, és ma a legjobb erdélyi irodalmi művek esetleg Skandináviában vagy Budapesten születnek meg, tette hozzá, Dragomán Györgyöt, Szabó T. Annát és Papp Sándor Zsigmondot hozva példaként.

Az erdélyiség az indentitásválságra adott válaszként jelent meg 1920 után, másfél millió, addig nemzetalkotó ember került identitásválságba, erre találta meg Kós Károly a választ, miszerint a mi erdélyi identitásunk régebbi, azt kell megőriznünk, mondta Láng Gusztáv, aki a regionális sajátosságok fontosságára is kitért. Éppen ezeket a regionális értékeket jeleníti meg az összmagyar irodalomban például Tamási Áron, aki Farkaslakáról, vagy Ady Endre, aki Érmindszentről indulva tudott maradandót alkotni. Ilyen értéke Erdélynek a historizálás, nem véletlen az, hogy báró Jósika Miklós vagy Kemény Zsigmond műveli a Walter Scott-i történelmi regényt. Markó Béla idézte Kántor Lajost is, aki szerint Erdély konglomerátum, ötvözet, és arra is kitért, hogy Erdély mint közigazgatási-politikai valóság, nincs, azonban kulturális-irodalmi valóságként létezik. Erdély mint földrajzi fogalom változatlanul létezik, fűzte hozzá Láng Gusztáv, aki ismét kiemelte: egy identitásválságra adott válasz volt a transzszilvanizmus, de azt is jelenti, amit Karl Kurt Klein író, filozófus mondott, miszerint Erdély történelmét három nép, a magyar, a román és a szász alkotta meg, és hozzátette: a magyarság és románság közös bűne, hogy a zsidó társadalom eltűnt Erdélyből. „Az erdélyiség legnagyobb haszna, hogy van min gondolkodni” – fogalmazta meg Láng Gusztáv. Az identitás kérdésköre is többször felmerült a beszélgetésen. Láng Gusztáv például arra hívta fel a figyelmet, hogy Tamási Ábelje is az identitással küzd, de Áprily Lajos (Tavasz a Házsongárdi temetőben), Szilágyi Domokos (Bartók Amerikában) vagy éppen Kányádi Sándor (Halottak napja Bécsben) című verseiben is feltűnik a kérdés. Boka László arra is kitért, hogy a már említett kortárs írók mellett például Vida Gábor vagy Tompa Andrea, vagy a korábbiak közül a Forrás-nemzedék szerzői, a drámaírók közül Sütő András vagy Székely János egyfajta „szerzett mássággal” rendelkezett, amelyek azonban az összmagyar irodalom értékét emelik, sőt, a fordítások révén külföldi elismertséget is hoznak. Könyvterjesztési gondok is vannak Az est végén mintegy átkötésként, Markó Béla felolvasta a Várad Ady-különszámában megjelent versét, majd Szűcs László átadta a mikrofont Kőrössi P. Józsefnek, a Noran Libro kiadó vezetőjének, aki az általa vezetett Törzsasztal-beszélgetések során többször is elhangzott kérdését tette fel a jelenlévőknek is, miszerint mi lehet annak az oka, hogy a magyarországi olvasókban, vagy akár a szakmában is erős a tartózkodás az erdélyi szerzők könyvei iránt. Mint mondta, szerkesztőségektől kapott olyan válaszokat is, hogy nem találnak magyarországi kritikust, aki írna a könyvekről.

Markó Béla elmondta, ilyen szempontból „csudabogárnak” számít, lévén, hogy van magyarországi ismertsége, de az nehezen választható el a politikától. A jelenség fordítottja is létezik, tette hozzá, például magyarországi alkotóktól arról kapott visszajelzést, hogy tőlük nem kérnek például kéziratokat erdélyi folyóiratokba. A marketing és a terjesztés is fontos szempontj, mondta. Boka László szintén kitért a terjesztésre, mint mondta, például egy Kassán megjelent magyar könyvet nem lehet megkapni Brassóban, vagy fordítva, de ennek része szerinte az, hogy a két ország vezetői az előző rendszerben tudatosan próbálták leválasztani egymásról az erdélyi és a magyarországi irodalmat. Láng Gusztáv szerint vannak olyan irodalmi fórumok, például vidéki lapoknál, ahol van átjárás, míg a Bookart vezetője, Hajdú Áron keserűen jegyezte meg: nem kell forgatni a sebben a kést.

maszol.ro

Hetvenedik születésnap­ja al­kalmából ünne­pi versdélutánnal köszöntötte Bal­la Zsófia költőt a Kós Károly Akadémia és a Látó szépiro­dal­mi folyóirat január 30-án, szerdán, a ma­rosvásárhe­lyi Bernády Házban.

A teltházas, közel kétórás rendezvény alatt az esemény házigazdái, Markó Béla és Kovács András Ferenc nemcsak irodalmi munkásságáról, hanem egész életútjáról, gyermekkoráról, a költői szárnybontogatásának időszakáról, életének fontosabb helyszíneiről is kérdezték Balla Zsófiát.

Markó Béla méltatásában elárulta, hogy számára az az igazi költõ, akit alkotásaiért irigyelni lehet, Balla Zsófia pedig e sajátos mérce szerint is a legkiválóbb alkotók sorába tartozik, aki a pátoszos, közösségi költészetnek elkötelezett, markáns alkotónemzedékbõl kiríva egy késõbbi generáció hírnöke volt. Sikerült együtt tartania a fennköltet és a groteszket, de oly módon, hogy közben megõrizte a jövõ és az otthon pátoszát – mondta Markó Béla.

Kovács András Ferenc a vers mai helyzetét taglaló kérdéseire válaszolva, a költőnő úgy vélte, a magas költészetet mindig is kevesen olvasták, a mai irodalomfogyasztás méginkább a könnyû mûfajok felé fordul, emiatt egyre több hajdani költőóriás felejtõdik el.

Az ünnepi rendezvényen a költő verseiből Bíró József színművész szavalt. Meglepetésként Balla Zsófia férje, Báthori Csaba költõ hitveséhez írt Amíg idõ van címû, új versét osztotta meg a jelenlevõkkel.

Balla Zsófia a jelenkori erdélyi magyar költészet egyik meghatározó alakja. 1965 óta jelennek meg versei. 1972-1985 között a Kolozsvári Rádió magyar nyelvű adásánál dolgozott zenei szerkesztőként. 1978-1982 között a kolozsvári Gaál Gábor Irodalmi Kör vezetője volt. 1994-ig különböző romániai magyar lapoknál dolgozott, mint például az Előre (1985-1989), Családi Tükör (1989-1992), A Hét (1992-1994). 1990 óta a Román Írószövetség választmányi tagja, valamint a Magyar Írószövetség tagja. 1992-től a pécsi Jelenkor szerkesztőbizottsági tagja. 2013-tól a Széchenyi Irodalmi és Művészeti Akadémia tagja.

AdyLátó – ugyan nem ez a hivatalos címe, de ekképpen is nevezhetnénk a Látó szépirodalmi folyóirat legutóbbi számát. A marosvásárhelyi lap ezúttal az egy évszázaddal ezelőtt elhunyt Ady Endrére emlékezik, az Ady100 alcímmel ellátott lapszámot pedig január 22-én, a magyar kultúra napján, a 96. Látó Irodalmi Játékok keretében mutatták be a G. Caféban. Az esemény teljes telt házat vonzott, az Ady Endre-számot Demény Péter, Kovács András Ferenc, Markó Béla, Varga László Edgár költők és Vida Gábor író mutatta be egy jó hangulatú, felolvasós, beszélgetős est keretében.

Demény Péter Aki mindig van címmel írt lapajánlót, amelyben a következőképpen fogalmaz: „Az eltévedt lovas – ez a verscím akár Ady szimbóluma is lehetne, Láng Gusztáv nem véletlenül áldoz neki egy kis tanulmányt ebben a számunkban. Ami Adyval kapcsolatos, az mind olyan, mintha egy idegen bolygóról idetévedt ember próbálna elboldogulni az itteni körülmények között.

Katolikus szellemben nevelt kálvinista voltam – idézi Péter I. Zoltán a vallomást (Ady Endre zilahi költői szárnybontogatásai), mely az iskolákról szól, de máris bevilágít ennek az életnek a bugyraiba. Mint ahogy megidézi őket Boka László szép írása is (Csókokban élő csóktalanok. A Mindenség-keresés és a Léda-szerelem fordulópontjai 1908-1909-ben), amely a Léda-szerelem utolsó időszakának háborúzásai és kibékülései között kalauzol a végső szakításig. Vagy Havas Judit elemzése Latinovits Ady-szavalásairól (Ady – Latinovits).

Ennek a dúlt életnek az emlékeivel foglalkozik Hegyi Katalin pontos és személyes szövege (Ady Endréről szeretnék mondani valamit), vagy Benedek Szabolcsnak egy soha meg nem élt, mégis elképzelhető jövőben játszódó novellája (Most meg itt elvtársoznak megint), és erről a sebzett vadról szólnak a versek is, többek között Egyed Emese, Láng Orsolya, Aczél Géza, Márton László, Nádasdy Ádám vagy Térey János tollából. Szeretem Ady Endrét./ A legjózanabbat közülünk – írja Markó Béla, és sokan vagyunk így ezzel, miközben, mint Kántor Péter, azon töprengünk, mit mondana, ha feltámadna. Ezzel a józan szenvedéllyel dobjuk be a januári Látót az olvasó postaládájába.”

Az est kezdetén a lap főszerkesztője, Kovács András Ferenc mutatta be a részt vevő szerzőket, szerkesztőket, valamint a lapszám tartalmát, majd kérte fel egy rövid felolvasásra az est meglepetésvendégét, Láng Orsolyát, aki Ady Endre utolsó utáni fényképe című versciklusát osztotta meg a közönséggel.

Ezt követően a meghívott szerzők, szerkesztők olvasták föl Adyval kapcsolatos verseiket, írásaikat. A rövidebb-hosszabb alkotásokból ismét kiderült, Ady Endre megítélése máig sem egységes, elhangzottak dicséretek, bírálatok, szóltak művek az elismerés és az enyhe irónia hangján egyaránt. Megannyi kései kísérlet Ady megértésére, mai elhelyezésére mind az egyetemes és a kortárs irodalomban, mind a történelemben, az akkori viszonyok közötti térben és létben, hiszen, ahogy Demény Péter is fogalmazott, ,,meg kell annak halni, aki egyedül lát”.

A felolvasások után került sor a szabad és érdekes beszélgetésre, amelynek során KAF kérdéseire válaszoltak a jelenlévők. – A költő Adyt, az Ady-jelenséget nagyon szeretik megkérdőjelezni. Első körben a főszerkesztő arra kérte a jelenlévőket, hogy beszéljenek a saját Ady Endréjükről.

– Elég nehezen választottam verset, mert az újraolvasgatáskor jöttem rá, hogy Ady Endrével mennyire eltávolodtunk egymástól. Gimnazistaként nagyon szerettem, mert lázadó volt, vagány és csajozós, de most már túl nagyok a pózok, harsány a hang, amelyen megszólal. Ugyanakkor mindmáig vannak sorai, amelyek ugyanúgy meg tudnak szólítani – válaszolta sorrendben elsőként Varga László Edgár.

– A lapszám és a felkérés inkább arra volt jó lehetőség, hogy ismét végiglapozzam Ady verseit, és sokadszorra is rájöjjek, hogy valószínűleg a legfélreértettebb költőnkről van szó – tette hozzá Markó Béla. – Érdekes, hogy Arany Jánosra mennyire problémátlanul reagálnak a mai költők, írók. Még Petőfi sem probléma, holott ő már lehetne, de Adyt teljes egészében félreértjük, amikor csak a váteszi, pátoszos tartásra, a gőgre figyelünk. Olyan versét akartam választani, amiben ott az irónia, a játékosság, az árnyaltság. Jelentőségére utal, hogy gyakran fölfedezem sorainak hatását József Attilánál, Kosztolányi Dezsőnél. Jó alkalom lenne fölfedezni, hogy hogyan lehet végre lebontani róla a klisét.

– A szocialista korszak Ady-képébe Nietzsche nem nagyon illik bele, én mégis kettejükről írtam. Amikor Nietzschét lapozgatjuk, önkéntelenül befut egy-egy Ady-sor és fordítva. Én ezeket szedegettem össze és fűztem rá néhány Nietzchéről szóló akármire – és egy kicsit elkezdtem megijedni, hogy mi lenne, ha tudnék németül. Kettejük rokonsága a látszat ellenére nagyon mély, az az életfilozófia, amit Nietzsche a maga módján megírt és megélt, Adyval is rokon – vallotta Vida Gábor.

– Sok egyéb minden mellett nagy képalkotó volt – mondta róla Demény Péter. – Tévelyegtem az olvasó-felolvasó folyamatban, mert mindegyik verse tetszik. Az ábrándozás, a csalódottság benne is megvan.

– Szerintem is mindenki benne van Adyban – zárta az első kérdéskört KAF. – Van humora, szarkasztikus iróniája. Szépsége a nyelvében van, amely nélkül nem lendült volna tovább semerre ez a dolog, az Ady-jelenség. 1906-ban jelent meg a mérföldkőként is jellemezhető harmadik kötete, amelynek kapcsán az irodalmárok ma sem értik, hogy Ady eléggé hosszú hallgatás után hogyan tudott ennyire erőset hozni. Ekkor már beszélt a csókról, a szerelemről, a testiségről. Faltörő kos volt, különféle mámorokkal, szorongásokkal, szerelemvággyal, szeretetéhséggel – és ehhez minden kellett, élete vége felé a napi négy-hat üveg bor, az üveg pálinka és a rengeteg cigaretta is.

– Mennyire érzitek aktuálisnak Ady Endrét? – KAF második kérdésére sorrendben elsőként Varga László Edgár válaszolt.

– Adynak számomra az a legnagyobb erénye – ami miatt mindmáig kihagyhatatlan –, hogy az újítás kényszere volt jellemző rá, amit csinált, az teljesen idegen volt az akkori magyar füleknek. Szikár, közérthető, nagy gesztusokkal beszélt önmagáról, a nemzetről és az országról pedig szinte mindig negatív szövegkörnyezetben szólt. Ostorozó és önostorozó alkat volt, én ezt szeretem benne a legjobban.

A harmadik Ady-kötet újdonságerejének voltak azért előzményei, két első kötete szervesen kapcsolódik Reviczky Gyulához, visszaköt Vajda Jánoshoz. De aztán hirtelen van egy váltás, amit máig nem tudtak megfejteni – mondta Markó Béla. – Mai időszerűsége abban áll, hogy rájön: szét kell verni a konvenciókat. Attól kezdve például nem írt szonettet és nem írt hagyományos formában, szimultán ritmust használt. Ugyanez a helyzet a képalkotásával is. Tudatosan, módszeresen bontja le őket, és újakat épít. Ezekre a versekre épült rá a költészet következő generációja. Ma mindennek közéleti érdekessége is van, mert nem tudom, mi történne ma azzal, aki olyan publicisztikát írna, mint például a Séta a Kanonok-soron. Ma egy ilyen antiklerikális szöveg miatt biztosan kiutálnák azt, aki megírná. Nem mintha őt szerették volna. Nemzethez való viszonyulására jellemző, hogy nem Tisza Istvánnak lett igaza, hanem neki. Nem volt politikus, mégis őt igazolta az idő. Féltette Erdélyt, és igaza volt. Ha most, 100 év múlva beleolvasunk a verseibe, rájövünk, hogy minden egzaltáltsága, pátosza, túlhajtottsága ellenére rendkívül tisztán látó ember volt. Költői érdekesség, hogy a konvenciókat ismét újra le kell bontani, szét kell szedni. Első két kötete is jó, szép, ha azokat folytatja, egyike lenne a 20. század eleji jó költőknek, de kellett még mellé valami. És az a valami tette őt azzá, akivé.

– Olyan nyelvi ereje van, amely meghatározza a huszadik századot, még akkor is, ha sokan nem szeretik. Mindenki, ahogy tudta, feldolgozta. Több regiszteren játszott, és számomra inkább ez érdekes: a szorongó Ady a maga haláltudatával, mámorával. Érzem az aktualitását, szeretném, ha több volna a ráérzés annyinál, hogy nagyon rég volt és nagyon újat jelentett. Lezárt egy korszakot, és egy teljesen mást megnyitott. A magyar nyelv élő organizmus, ami minket használ – ő tudta ezt, ráadásul az első celebek egyike volt – hallottuk KAF-tól.

Vida Gábor az Ady-kutatása egy részletét idézte, illetve azt a momentumot, amikor a Zsilvölgyi Napló egyik 1926-27-es számában egy helybéli cikkíró megvédte Adyt Kosztolányival szemben. Mint mondta, a kutatásban számára ez volt a csemege.

– Többször elhangzott a póz, a gőg. Engem az nyűgöz le, hogy mennyire saját maga volt. Akkora magaslatokba képzelte magát, amelyekben nem volt, de a versei erejében ott az a dobogó, amelyen ő meglátta saját magát – minden versében ott van, hogy ő nem hiába annyira gőgös. És belehal ebbe, nem ússza meg. Végigcsinálja, csakúgy mint Petry. Nem viselkedik, nem ő a józan alkoholista, a lázadó, aki megtér. Életművében vannak hullámvölgyek, elkomoruló versek, de ez az élet és ez a költészet egységes, ahogyan az egész Ady-jelenség egységes. Ez a jelenség az igazán érdekes. Mindezzel együtt nekem nagyon rokonszenves – zárta Demény Péter a beszélgetést, amelyet ismét Ady-versek, felolvasások követtek az est végezetéig. Népújság

Január 30-án, szerdán délután 5 órától a marosvásárhelyi Bernády Házban (Horea utca 6 szám) kerül sor Balla Zsófia “Hazatalálás” című versdélutánjára. A Kós Károly Akadémia Alapítvány és a Látó szépirodalmi folyóirat által közösen szervezett eseményen a költővel Kovács András Ferenc és Markó Béla beszélget. Verset mond Bíró József színművész.

Súlyos betegség után kedden este elhunyt Grendel Lajos Kossuth-díjas író, a szlovákiai magyar irodalom egyik legjelentősebb képviselője, írja az Új Szó. Grendel idén áprilisban ünnepelte 70. születésnapját, ennek kapcsán a lap szlovákiai magyar irodalmárokat kérdezett az író munkásságáról.

Grendel Lajos 1948-ban született Léván, a pozsonyi Comenius Egyetem bölcsészkarán szerzett angol–magyar szakos tanári oklevelet. 1973–1990 között a Madách Könyv- és Lapkiadó szerkesztője, 1990–1994-ben az Irodalmi Szemle, majd a Kalligram főszerkesztője, 1994–1997-ben a Kalligram Könyv- és Lapkiadó kiadóvezetője, 1997-től a pozsonyi Comenius Egyetem BTK Magyar Nyelvi és Irodalmi Tanszékének adjunktusa, és a prágai Károly Egyetem oktatója. Első elbeszélése 1970-ben jelent meg. Műveit szlovák, francia, német, lengyel és olasz fordításban is megjelentették, írja a Szlovákiai Magyar Adatbank.

A Paraméter szerint 1989 novemberében a Független Magyar Kezdeményezés egyik megalapítója és szóvivője, 1990 februárjától júniusig a Szlovák Nemzeti Tanács kooptált képviselője. 1990 és 1992 között a Csehszlovákiai Magyar Írók Társaságának volt az elnöke, 1997-től 2000-ig pedig a szlovák PEN-központnak. Ezzel párhuzamosan a Szlovákiai Írószervezetek Társulásának elnöke és a Csemadok alelnöke is volt. 2003 márciusában a Szlovák Helsinki Bizottság elnökévé választották. maszol.ro

Új tagok felvételét hagyta jóvá 2018. december 7-i ülésén a Romániai Írószövetség Vezető Tanácsa.

Az Írószövetség Marosvásárhelyi Fiókjának tagjává vált Bálint Tamás költő.