Itt az első júliusi Helikon

Megjelent a kolozsvári Helikon első júliusi lapszáma, benne László Noémi versei és Horváth Benji Kincses város 2042 című vezércikke. Interjút Lakatos-Fleisz Katalin közöl László Noémi költővel, műfordítóval, a Napsugár folyóirat főszerkesztőjével, aki júliusban a hónap kiemelt szerzője a Helikonban.

Verset közöl továbbá Dimény H. Árpád, prózát Süli István. Ana Pepelnik verseit Orcsik Roland fordításában közöljük, tanulmányt Bíró Béla ír Szaktudományos eposz, dekameron, kaleidoszkóp… címmel. Jelen lapszámban olvashatók továbbá az E-MIL Méhes György Irodalmi Díjának átadásán elhangzott laudációk: Molnár Vilmost Karácsonyi Zsolt, Fehér Imolát Balázs Imre József méltatta.

A Pavilon 420-ban Kócsó Alexandra, Szűcs Anna Emília és Szűcs Teri versei olvashatók, prózát Dénes Gergő közöl Signum címmel. A Ráolvasásban Zalán Tibor esszéje olvasható Kuprin Szulamit című művéről. A Kinematográfban Papp Attila Zsolt ír a 21. TIFF-ről, a Theátrumban Bartha Réka színikritikája olvasható.

Kritikát László Noémi két legújabb kötetéről közlünk: Szalló Tünde a Feketelevesről, Tankó Andrea pedig a Műrepülésről ír. Fülszöveget Nyeste Emőke jegyez Balázs Imre József A szürrealizmus története a magyar irodalmi mezőben című kötetéről.

Az Amplitúdóban Jakabffy Tamás Fehér druidák, fekete keresztények című rövid esszéje olvasható, az Artefaktumban Mărcuțiu-Rácz Dóra ír Zilahi Nono munkáiról, amelyekkel jelenlegi lapszámunkat illusztráltuk.

A lapszám teljes tartalomjegyzéke az alábbi hivatkozáson érhető el: https://bit.ly/3AHsY0C


Megjelent az Újvárad összevont júliusi-augusztusi lapszáma

Megjelent az Újvárad július-augusztusi összevont lapszáma! Tartalomajánlónkat a következő linken olvashatják:

https://www.ujvarad.ro/laps…/ujvarad-nyari-osszevont-szam/

A lapot fizikai formátumban keressék az újságárusoknál, de megrendelhetik a Holnap Kulturális Egyesület honlapjáról, a www.holnap.ro-ról; ha egyenesen a képernyőről olvasnák, online előfizetés útján teljes terjedelmében is böngészhetik a lapot!

Itt a júliusi Látó

Megjelent a 2022. júliusi Látó!

VERS, PRÓZA

Kürti László: nagymama a pulcsit; magára figyel (Versek)

Visky András: Freidorf, megállóhely (Regényrészlet)

Csősz Gergő: obscura; 70; terelés; pír; hőtágulás; memoriter; aligha (Versek)

Dimény H. Árpád: a borkóstolás művészete; csillagszerelő; nevezz el (Versek)

Csabai László: Vonzalom (Novella)

Harcos Bálint: felejtés (Vers)

Lőnhárt Melinda: ágrajz (Vers)

Huszthy Viola: Tanú 2 (Novella)

Borsodi L. László: A hegyi ember; Üres, kék; Mint a cserépedényt; Feledés földjén (Versek)

Kántor Zsolt: A szellem tipográfiája; Álomelbeszélés (Versek)

Györffy Gábor: Szeretem, nem szeretem; Az utolsó karácsony (Novellák)

Eszteró István: Van Gogh szelfijei (Vers)

Fellinger Károly: Borbála-ág; Szétkenődött; Apostolok lován (Versek)

Masri Mona Aicha: Asszertív (Regényrészlet)

Tófalvi Előd: betontakarás (Vers)

Lokodi Imre: Ó, Argentína! (Novella)

Babiczky Tibor: Vitorlásversenyen; Az alkimista; The Gibsons of Scilly (Versek)

VÁROSI SÉTATEREK

Szabó Ivett – Szekernyés Tünde: Három város két szólamra

Ozsváth Zsuzsa: Pece-parti hősök

Covaciu Norbert: Egy város szellemisége

Zsidó Ferenc: Székelykeresztúr – madártávlatból

FÓRUM

Antal Balázs: A fájdalom nyelve (Anne Sexton: Élj vagy halj meg)

TÉKA

Mátyus Melinda: Rendhagyó hitőrző (Dávid István: Isten szótagolva)

P. Buzogány Árpád: Kosz, bűz, éhezés, utálatban és megvetésben (K. Kovács István: Emlékek a katonaládából)

KLIKKREC

Láng Zsolt – Tamás Dénes: Feketére írt fekete (Fischer Botond: Buddha Jazz)

Amik Annamária – György Andrea: Az influenszer idiómái (Patricia Lockwood: Erről nem beszélünk)

TALÁLT VERSEK

Hervay Gizella: Tutajon; A nyomor nemzetközi nyelvén; Mi; Árva aszfalton

NÉVJEGY

Visky András

A nyomtatott folyóirat némi késéssel általában az alábbi könyvesboltokban kapható: Gutenberg könyvesboltok (Marosvásárhely, Csíkszereda, Udvarhely, Sepsiszentgyörgy), Gemma Book Café, Antikvárius (Marosvásárhely), Gaudeamus könyvesbolt, Idea könyvtér, Cărturești Cluj (Kolozsvár), Írók boltja (Budapest).A lapszám teljes tartalma a Szófa oldalán lesz olvasható, utólag a www.lato.ro honlapunkra is felkerül.

Megjelent a második júniusi Helikon

Megjelent a kolozsvári Helikon második júniusi lapszáma, benne Wirth Imre A név kátyú, vaddisznódagonya, omladék, szerelem című prózasorozatának legújabb része, illetve Karácsonyi Zsolt A második álom című vezércikke. Interjút Papp Attila Zsolt közöl a Kossuth-díjas Király Lászlóval.

Verset közöl továbbá Ferencz Imre, prózát Makó Ágnes és Mărcuțiu-Rácz Dóra, Vahe Arsen verseit László Noémi fordításában közöljük. A Pavilon 420-ban Juhász Róbert versei olvashatók, prózát Dénes Gergő közöl, Charles Bukowski verseit Gothár Tamás fordította magyar nyelvre.

A Képalá című rovatban Száraz Miklós György prózája olvasható Zátonyi Tibor fotója alapján. A Kinematográfban Gyenge Zsolt ír a Cannes-i fesztivál idei kiadásáról, a Theátrumban Bartha Réka Színházi terepTESZTelés és a másság arcai című esszéje olvasható. Kritikát Szalló Tünde ír Ozsváth Zsuzsa Előző részek című kötetéről, fülszöveget Nyeste Emőke jegyez Száraz Miklós György Csodás Magyarország című kötetéről. Az Amplitúdóban Jakabffy Tamás A francia szimfónia megújítója című rövid esszéje olvasható, az Artefaktumban Vida Krisztina ír a Barabás Miklós Céh Maros megyei csoportjának tárlatáról, amellyel jelenlegi lapszámunkat illusztráltuk.

A lapszám teljes tartalomjegyzéke az alábbi hivatkozáson érhető el: https://bit.ly/3QIb7wh

Itt a júniusi Újvárad

Megjelent az Újvárad júniusi lapszáma! 😀
Tartalomajánlónkat a következő linken találják:
https://www.ujvarad.ro/lapszamok/ujvarad-2022-6/

A lapot fizikai formátumban keressék az újságárusoknál, de megrendelhetik a Holnap Kulturális Egyesület honlapjáról, a www.holnap.ro-ról; ha egyenesen a képernyőről olvasnák, online előfizetés útján teljes terjedelmében is böngészhetik a lapot!


Markó Béla: Százból a negyven

Majdnem két esztendő telt el úgy, hogy a különböző nyilvános rendezvényeken maszkot kellett viselnünk, de többnyire még az utcán, sőt, a különböző munkahelyeken is, bár néhányszor felszusszanhattunk rövid időre, aztán jött az újabb hullám. Ma már egész verseskönyvek vagy esszégyűjtemények szólnak a világjárvány tapasztalatairól, hogy miképpen változtatta meg az életünket a maszk. Én is többször írtam erről, hiszen nemcsak az emberi kapcsolatok új dimenziója, a virtuális világ felerősödése, az úgynevezett online kommunikáció késztetett minket közösség és egyén viszonyának átértelmezésére, hanem a tényleges, fizikai együttlét is megváltozott a maszkviseléssel. Akit eddig arcvonásairól ismertünk fel, most a nézéséből, esetleg a járásából kellett azonosítanunk. Végül is a kezdeti tétovázás után, legalábbis nekem, meglepően könnyű volt a maszk mögötti embert felismerni, igaz, a mentegetőzés is egyszerűbb volt, ha mégsem sikerült.

908.jpg

Most utólag viszont azt is végig kellett gondolnom, hogy minket valójában nem ez a szűk két év, hanem az 1989 előtti évtizedek szoktattak hozzá az álorcás léthez. A diktatúrák ugyanis mindig mindenkire maszkot kényszerítenek. Még a nyelvet is csak egyféleképpen használhattuk nyilvánosan. Példának okáért kötelezően elvtársnak szólították egymást olyan emberek, akiknek nem sok közük volt egyébként a kommunista ideológiához. Előveszem Székely János nekem küldött leveleit még középiskolás vagy egyetemista koromból, és íme, a megszólítás: „Kedves Markó elvtárs”. Jaj! A válaszlevelek nincsenek meg, hiszen akkoriban még kézzel írtam, de meglehet, azok is így kezdődtek: „Kedves Székely elvtárs”. Bizony, nem két évet, hanem több mint negyvenet tartott az a maszkviseléses kor, és hát kinek-kinek úgy kellett elrejtőznie a maszk mögé, hogy közben megőrizze önmagát, egyenruhában se váljék katonává. Csak egy olyan kis szerkesztőségben is, mint az egykori Igaz Szó, másfél évtized alatt, 1976-tól 1989-ig hány meg hány túlélési stratégiát láthattam. Persze nem csupán túlélésről volt szó, hanem arról, hogy miképpen lehet értelmes értelmiségi létet élni egy értelem- és értelmiségellenes diktatúrában. Ahány alkotó, annyi stratégia. Volt, aki megpróbált állandóan mozgásban lenni, hogy ne érhesse el a hatalom golyója. Volt, aki visszautasított minden stallumot, hogy hátha így erkölcsös maradhat. Volt, aki éppen ellenkezőleg, stallumra áhítozott, nélkülözhetetlenné akarta tenni magát, kiszolgálta a hatalmat, és amire észrevette, már semmi sem volt a maszk mögött, csak újabb meg újabb maszkok.

0749000161884p.JPG

Volt aztán Jánosházy György, aki szerteágazó műveltségét, műfordítói tehetségét, színikritikusi igényességét, művészettörténeti jártasságát, kiváló zeneértését a megbízható, pontos lapszerkesztő maszkja mögé rejtette, de úgy, hogy néhány mondatából, akárcsak járványkor az eltakart arcot egy szempár villanásából, mindenki felismerhette műveltségét. Írók, színészek, festők, zenészek különös világában úgy mozgott, olyan otthonosan és idegenül, mint örökké lázongó, néha lázadó bohémek közt egy skatulyából előhúzott arbiter elegantiae. Tudásával sohasem hivalkodott, talán nem akarta ő sem kihívni maga ellen a sorsot. Álcázásul a hivatalnoki létet választotta. Nagy szerencséje volt vele annak idején az Igaz Szónak, hiszen főszerkesztő-helyettesként muszáj-időkben még a muszáj-szövegeket is próbálta nyelvileg elfogadhatóvá tenni. És hát nem csak ennyi: sokszor hajlandó volt a főszerkesztői vagy annál is felsőbb akaratot megkerülni, netán szembemenni vele, ha úgy látta, érdemes megmenteni egy szöveget, egy rendezvényt, egy embert. Nem volt a szó szoros értelmében ellenálló, mégis ellenállt a rossznak. Nála tapasztaltam, hogy a kultúra lehet menedék: megmenthet a romlástól. Shakespeare-hez menekült, katalánokat is fordított. Néha nevetek sok mai katalán-szakértőnkön, hogy Jánosházy már annak idején náluk jobban ismerte a katalánokat. Nem folytatom, végül is az életrajzi adatok kikereshetők a Wikipédián.

Amit viszont nem győzök ismételni: hogy az igazi kultúra a maszk mögött is érvényesül, rejtőzködésre késztető korokban is meg lehet találni a modus vivendit. És legalább ennyire igaz az is, sajnos, hogy vereséget talán nem szenvedünk, veszteség nélkül viszont mégsem lehet túlélni egy diktatúrát. Mert a tehetség a maszk mögött sem vész el valóban, a diktatúra mégis mindig elrabol tőlünk valamit. Jánosházy Györgytől például azt, amit ő talán a legfontosabbnak tartott sokszínű munkásságából: a költészetet. Gondolom, hatalmas kiábrándulás és a költészet hatalmas tisztelete kellett ahhoz, hogy több mint negyven évig ne írjon verset, vagy legalábbis ne közöljön. De azt hiszem, nem is írt. Szinte el is felejtettük, hogy költő. 1947-ben jelent meg verseskönyve: Az őrült nagyúr jármában. Amint a cím is mutatja, erős Ady-remineszcenciák voltak benne. Utána aztán semmi.

janoshazy-gyorgy-470x260.jpg

Egészen 1989-ig, a rendszerváltásig, amikor egymás után adja ki szonettkönyveit, mintha átszakadt volna egy gát. Gátlásnak is mondhatnám, de nem az persze. Minden bizonnyal a műfordításban is meglelte önmagát – de még mennyire, tessék elolvasni Shakespeare-fordításait, nemcsak a drámákat, hanem a szonetteket is -, viszont egyvalamiben nem akarhatott kompromisszumot kötni semmiképpen: saját költészetében. Annál pátoszosabban szerethette a verset, mintsem azt kockáztassa, hogy valaki is szolgálatra kényszerítse őt költőként. Inkább azt a látszatot keltette, hogy elhagyta az ihlet, nem tud már verset írni. Így képzelem. Sokat beszélgettünk, de erről sohasem. Negyven éven át képes volt hallgatni költőként. Ez csodálatos. És borzasztó. Ne kívánjunk magunknak semmilyen diktatúrát! Olvassunk bele időnként Jánosházy 1989 utáni szonettjeibe, amelyek mintha ott folytatnák a költészetét, ahol 1947-ben abbahagyta, sőt, akár Petrarca korába is visszavisznek minket ezek a már-már archaikus nyelvezetű, hol rezignáltan derűs, hol élesen kritikus, de mindig érzelemmel telt versek. Mennyi-mennyi tanulság! Szabadulóművészek voltunk mindannyian abban a szerkesztőségben. Kinek sikerült, kinek nem. Neki igen. 1989 decemberében, amikor az addigi főszerkesztők és főszerkesztő-helyettesek többsége eltűnt a süllyesztőben, Jánosházy György természetesen a Látó főszerkesztő-helyettese maradt nyugdíjazásáig. És végre ismét költő lehetett. Kilencvenhárom évet élt. Most lenne százéves.

(Fotók: Jánosházy György a Látó-nívódíj átadóján; Jánosházy György Biluska Annamária színművésznővel. Források: lato.ro, Játéktér)

Megjelent az első júniusi Helikon!

Megjelent a kolozsvári Helikon irodalmi folyóirat első júniusi lapszáma, benne Mircea Cărtărescu versei Visky András fordításában, Mărcuțiu-Rácz Dóra vezércikke, illetve Zsidó Ferenc interjúja Sántha Attila költővel, szerkesztővel, aki júniusban a hónap kitüntetett szerzője a folyóiratban.

Verset közöl továbbá Albert-Lőrincz Márton, Müller Dezső, Varga Borbála, prózát Gerber Erika és Visky András, esszét Guttmann Szabolcs Mesék meséje épített környezetünkről (V.) címmel. Továbbá jelen lapszámban olvasható Karácsonyi Zsolt ünnepi beszéde, amely május 4-én hangzott el, Magyarország bukaresti nagykövetségén, George Volceanovnak a Magyar Érdemrend Lovagkeresztjével való kitüntetése alkalmából.

A Pavilon 420-ban Szabó Dárió és Benkő Imola Orsolya versei, illetve Zeck Julianna prózája olvasható. W. H. Auden verseit Lövétei Lázár László fordításában közöljük. A Stelláriumban Vallasek Júlia ír Beata Umubyeyi Mairesse Toți copiii tăi risipiți című kötetéről.

A Kinematográfban Ritter György ír A besúgó című magyar filmsorozatról, a Theátrumban Karácsonyi Zsolt Idő, Antigoné című esszéje olvasható. Kritikát Borsodi L. László közöl Sántha Attila Ágtól ágig című verseskötetéről, fülszöveget Borcsa János közöl Földes László esztétikai előadásainak 2021-es gyűjteményéről.

Az Amplitúdóban Jakabffy Tamás rövid zeneesszéje olvasható Erik Satieról, az Artefaktumban Takáts Fábián ír a Haller György-emlékkiállításról, amellyel jelenlegi lapszámunkat illusztráltuk.

A lapszám teljes tartalomjegyzéke az alábbi hivatkozáson érhető el: https://bit.ly/3aU6XRy

Markó Béla: KÖNYVEK ÉS OROSZLÁNOK

      Az alábbiakban a Kolozsvári 11. könyvhét megnyitóján elhangzott köszöntő beszédét olvashatják:

Tisztelt olvasók, írók, könyvkiadók, könyvkereskedők! Kedves kolozsváriak!

       Egyre több a könyvünnep Erdélyben. Kezdetben volt a Marosvásárhelyi Könyvvásár, utána a Kolozsvári Könyvhét, és most már Nagyváradon, Csíkszeredában, az idéntől pedig Sepsiszentgyörgyön is van többnapos könyves rendezvény. Szinte a bőség zavara, egy pillanatig én is elgondolkoztam, hogy vajon nem sok-e ez, nem gyengítik-e egymást ezek a rendezvények. Pedig dehogy! Könyvből sohasem lehet elég, és ezek szerint könyvvásárból sem. Az utóbbi időben gyakran van olyan érzésem, hogy tűnőben van a hajdani önálló Erdély, mintha gondolkozni sem a saját fejükkel gondolkoznának, és mintha jövőjüket sem itt terveznék sokan. De aki könyvet vásárol, az vélhetőleg nem fogja holnap elkótyavetyélni azt a könyvet, nem fogja beadni egy antikváriumba, hanem abban bízik, hogy itthon teremthet magának élhető életet. Van-e szebb versengés, mint amikor az önkormányzatok kimondatlanul is abban vetélkednek, hogy kinek a könyvvására sikerül jobban? Erdély-szerte ünneplik a könyvet, és ez jó. Miközben körülöttünk annyi rossz történik, háború zajlik a szomszédunkban, és ki tudja, mikor ér véget.

       Különös hírt olvastam a minap: „Huszonöt órás utazás után (…) érkezett meg a marosvásárhelyi állatkertbe az a kilenc oroszlán, amelyet az odesszai állatkertből menekítettek a háború elől Marosvásárhelyre. A vadállatok jelenleg a számukra stresszel járó átszállítás fáradalmait pihenik, de egy szűk hét múlva látogatni is lehet majd őket az ideiglenes otthonukban.” A híradásokból kiderült, hogy kilencből hét felnőtt, kettő pedig kölyökoroszlán, és azt is megtudhattuk, hogy csak néhány hónapig lesznek nálunk az oroszlánok, majd viszik tovább Amerikába. Ők ezt nem tudják persze, de elképzeltem, hogy akár később Amerikában, akár már itt Erdélyben folyamatosan honvágyuk lesz. Más szagok, más hangok, más beszéd. Micsoda élet ez is: honvágy az egyik ketrecben a másik ketrec után. Aztán azon is el kellene gondolkodnunk, hogy amikor már nemcsak a nők és gyermekek menekülnek, hanem az oroszlánok is, vajon ki mit visz magával. Az oroszlánok nyilván csak szagokat és hangokat. Viszont a nők és gyermekek a televíziós hírműsorok szerint természetesen ruhaneműt, játékot, egy-egy háziállatot, kutyát és macskát is. Amit pedig nem lehet látni, de reménykedem mégis, hogy itt-ott a hátizsákok mélyén hátha menekítenek néhány könyvet is. Bár manapság az okostelefonra sok minden letölthető, könyvek is nyilván. Nem is a forma számít, a kérdés az, eszébe jut-e valakinek, hogy a könyvek, akár papíron, akár online, éppúgy ki vannak szolgáltatva nekünk, mint a gyermekek, a kutyák és a macskák vagy az oroszlánok. Háborúban is, békében is. Jó lenne elképzelni, amint az állig felfegyverzett katonák, miközben éppen arra készülnek, hogy válogatás nélkül halomra lőjenek mindenkit, mert ez a parancs, betévednek egy romba dőlt könyvtárba, és mindenről megfeledkezve elkezdenek válogatni a szanaszét heverő könyvek között. Ülnek egy kövön, egy ablakmélyedésben vagy egy épen maradt asztal sarkán, és úgy belemerülnek Puskin vagy Tarasz Sevcsenko olvasásába, hogy egyszerre csak abbamarad a háború. Különös álom ugye? Molotov-koktél helyett könyvet dobni be a felülről nyitott tankba, és egyszerre csak elhallgat a motor, lelassul, majd megáll a lánctalp, csend lesz körös-körül, hiszen mindenki olvas. Megszületik a válasz Vörösmarty réges-régi kérdésére, hogy ment-e a könyvek által a világ elébb. Ment, igen, válaszolhatnánk akkor, elvégre az az ember, aki éppen olvas, nem háborúzik, nem rabol, nem öl.

       Nos, tisztelt hölgyeim és uraim, sajnos, a könyvek nem fognak megmenteni minket. A gyermekek sem, az oroszlánok sem, bármennyire is erősnek tűnnek. A könyvek elmondják nekünk, hogy milyen a háború, milyen a béke, milyen a szeretet, milyen a gyűlölet, de nem fognak helyettünk választani. Nekünk kell eldönteni, hogy Pierre Bezuhovként vagy Fabrizio del Dongóként ide-oda sodródunk-e, vagy pedig próbálunk legalább beleszólni abba, ami körülöttünk történik. És hogy melyik könyvet próbáljuk elmenekíteni az enyészet elől. Szívem szerint azt mondanám, hogy mindegyiket. De erre nincs módunk külön-külön. Ám együtt talán mégis. Például úgy, hogy elolvasunk egy könyvet, és ezzel máris megmentettük. Vagy kettőt. Hármat. Százat. A könyvvásárnak nem a könyvírásról kellene szólnia, még csak nem is a könyvkiadásról, hanem a könyvolvasásról. Ugyanis ha van elég olvasó, és ha elegen vásárolnak könyvet, akkor lesz író is, könyvkiadó is. Ez ilyen egyszerű. Tudom, persze, hogy még nem tartunk ott, de erre kell törekednünk. Kiválasztani egy-egy könyvet, amelyet magunkkal vinnénk arra a bizonyos lakatlan szigetre, mert akkor ott sem leszünk egyedül. Vagy megvásárolni azt a könyvet, amelyet ha bedobnánk egy tank felnyitott csapóajtaján, hirtelen fülsiketítő csend lenne, és hamarosan közölnék a helyszíni tudósítók, hogy mégis ment a könyvek által a világ elébb. Réges-rég, vagyis valamikor gyerekkoromban, amikor az ócskavasgyűjtéstől a csemeteültetésig mindenféle kampány volt körülöttünk, és folyton lelkesednünk kellett valamiért, volt egy olyan mozgalom is, hogy „Szeresd a könyvet”. Aki kellő számú könyvet elolvasott a könyvtárból, kapott egy jelvényt, amelyet oda lehetett tűzni az ócskavasgyűjtésért, a csemeteültetésért és más jótéteményekért járó jelvények mellé. Természetesen nem csak a jelvény kedvéért olvastunk akkor sem. De ami a jelvényre volt írva, azóta is fontos felszólítás vagy inkább kívánság: szeresd a könyvet! Szeressétek a könyvet! És ha lehet, az oroszlánokat is!

Megnyitották Kolozsváron a 11. könyvhetet

Fotó: Kolozsvári Ünnepi Könyvhét Facebook-oldala

Közel 60 meghívott szerzővel és könyvbemutatóval várja az olvasókat a 11. Kolozsvári Ünnepi Könyvhét. A négynapos rendezvény megnyitóját a Művészeti Múzeum (Bánffy-palota) udvarán tartották.

A hivatalos megnyitót mérsékelt érdeklődés övezte, Mile Lajos, Magyarország kolozsvári főkonzulja meg is jegyezte, hogy „többen vagyunk, akik beszédet mondunk, mint azok, akik hallgatnak minket”. Valóban, a Művészeti Múzeum udvarán szemmel láthatóan a rendezvény szervezői, illetve az újságírók voltak többségben.

A felszólalók sorát Kolozsvár alpolgármestere, Oláh Emese nyitotta meg, aki bevallotta, hogy az extrém sportok és a finom kávé után az olvasás az, amely kikapcsolja és feltölti. Kiemelte a könyvhét gazdag kínálatát és tartalmas időtöltést kívánt mindenkinek.

Markó Béla költő, az RMDSZ volt elnöke követte őt a színpadon, és a felszólalók közül az ő beszéde volt az, amely leginkább reflektált a napi hírekre, a háborús aktualitásra, ugyanakkor azt is megjegyezte, hogy egyre inkább elszaporodnak Erdélyben a könyvvásárok: már nemcsak Marosvásárhelyen és Csíkszeredában van ilyen jellegű rendezvény, hanem Sepsiszentgyörgy is bekapcsolódott ebbe a kulturális körforgásba. Véleménye szerint azonban mindez nem gyengíti a felhozatalt, nem egymás ellen működnek ezek az események, hanem egymást erősítik, az olvasás fontosságát hangsúlyozzák.

Az ukrajnai háború kapcsán fölvetette, hogy ezekben a zivataros időkben, nemcsak az emberi életek, hanem a könyvek is ki vannak szolgáltatva a pusztító hatalmaknak.

„De jó volna, ha az elfoglalt városban a katonák benyomulnának a könyvtárba, és ott úgy belemerülnének Puskin olvasásba, hogy abbamaradna a háború”

– mondta Markó, hozzátéve, hogy a könyvek nem fogják megmenteni a világot. „Elmondják nekünk, hogy milyen a háború, a béke, a szeretet, de választani nekünk kell.”

Markó Béla szerint minden könyv elolvasásával megmentjük azt a pusztulástól, a feledéstől. Reméli, tette hozzá, hogy az ukrán menekültek hátizsákjában is ott lapul egy-egy könyv is a legfontosabb kimenekített értéktárgyak között.

Forrás: Vig Emese, transtelex.ro


Megjelent a júniusi Székelyföld!

Kedves Olvasóink!

Megjelent a júniusi Székelyföld!

A tartalomból:

Szépirodalom

Király László: Estétől reggelig 

Kötter Tamás: Ikarus a Yellow-ba 

Király Zoltán versei 

Zsidó Ferenc: Anti 

Dimény-Haszmann Árpád: Úgy akarom szeretni Dimény H. Árpádot 

Szabó-Biró Brigitta rövidprózái 

CZETZ JÁNOS KÉT ÉLETE

Magyarosi Sándor: Bevezető – a 200 éve született magyar tábornok és argentin ezredes emlékezete Csikány Tamás: Czetz János határőr öröksége 

Lázár Balázs: A rastatti követgyilkosság – avagy a székely huszárok és egy világbotrány története 

Süli Attila: Czetz János honvédtábornok tordai tevékenysége 

Balogh Ádám Tibor: Az argentínai Újvilág, ahol Czetz János második otthonra lelt 

Ingrid de Jong: A határ túlsó oldalán: a pampák és Patagónia bennszülöttjeinek viszonyulása területeik elfoglalásához (Fordította Magyarosi Sándor)

Siposné Kecskeméthy Klára: Czetz János hazatérési kísérletei 

Disputa

Gazda József: Kocsis István Trianon-könyve kapcsán 

A borítón Louis Le Breton Buenos Aires látképe című, 1860-ban készült litográfiája látható.

1 2 3 4 33