További nyolc taggal bővült a Romániai Írószövetség Marosvásárhelyi Fiókja

November 27-én, Bukarestben tartotta ülését a Romániai Írók Szövetségének vezető bizottsága. A testület nyolc író felvételét hagyta jóvá az Írószövetség Marosvásárhelyi Fiókjának tagjai közé. A Fiók új tagjai:

  1. Borcsa Imola – magyar tagozat
  2. Viorel Bucur – román tagozat
  3. Ion Oltean – román tagozat
  4. Hellmut Seiler – román tagozat
  5. Cseh Katalin – magyar tagozat
  6. Tamás Dénes – magyar tagozat
  7. Tamás Kincső – magyar tagozat
  8. Gheorghe Vințan – román tagozat

“A műfordítói díj a román-magyar kapcsolatépítés díja is”

Átadták a Romániai Írószövetség Marosvásárhelyi Fiókjának műfordítói különdíjait

“Nem hiszem, hogy a román és a magyar kultúra kölcsönös megismertetésével a két nemzet közötti együttélésben felmerülő minden gond máris megoldódik, de ha sikerül ezáltal lebontani bizonyos előítéleteket, félelmeket, és sikerül megismerni azokat az értékeket, amelyeket a velünk élő másik közösség alkot, azáltal mégis közelebb kerülünk a lehetséges konfliktusok feloldásához. Nagy és fontos munka ez” – így értékelte a román és magyar műfordítás jelentőségét Markó Béla, a Romániai Írószövetség Marosvásárhelyi Fiókjának elnöke, hangsúlyozva, hogy az utóbbi években több fontos művet is lefordítottak a másik nyelvre. A Communitas Alapítvány támogatásával pénteken délután immár harmadik alkalommal adták át a műfordítás és a kapcsolatépítés terén kiemelkedő teljesítményt nyújtó alkotóknak a Írószövetségi Fiók különdíjait.

Az idén Koszta Gabriella a románról magyar nyelvre, E. Ferencz Judit pedig a magyarról román nyelvre való fordításaiért részesült elismerésben.

A járványhelyzetre való tekintettel, a díjátadásra ezúttal online-esemény keretében került sor, amely az Erdélyi Magyar Televízió Facebook-oldalán volt megtekinthető. Az esemény házigazdája, Markó Béla, úgy vélte, a műfordítói különdíj egyben a román-magyar kapcsolatépítés díjának is tekinthető, ugyanis kölcsönös érdek, hogy a két kultúra, a két irodalom intézményes kapcsolatát erősítsék. Erre a Marosvásárhelyi Fiók, amelynek többségükben Maros, Kovászna, Hargita és Beszterce megyei írók a tagjai, azért is alkalmas, mert Romániában egyedüliként van külön magyar és román tagozata is. Itt Erdélyben lehetőségünk van megismerni egy másik nyelvet, kultúrát, egy másik irodalmat, és magunkévá tenni ezeket az értékeket. A magyar írónak érdeke, hogy műveit románra lefordítsák, hiszen ezáltal megnő az olvasótábora, és ugyanúgy, a román írónak is érdeke ez.

A díjazottak közül elsőként Koszta Gabriella fordítói munkásságát méltatták, akiről elhangzott, sokan ünnepelt színészőként ismerik Erdélyben és Magyarországon is, de ezúttal hasonlóan ünnepelt műfordítóként van jelen, aki számos jelentős román író, többek között Gabriela Adameșteanu, Mircea Cărtărescu, Norman Manea és mások műveit tette a magyar kultúra részévé. Laudációjában Demény Péter úgy fogalmazott: “Fordítás és közvetítés, tolmácsolás és empátia – ez áll a fordítói mesterség címerében. Törődés az érzékenység és a fáradtság értelmében egyaránt, vívódó műhely, meggyőző végeredmény. (…) Az ember olykor nem is érti, miért kell ennyit fáradnia valaki másért. A legjobb válasz természetesen az, hogy azért, mert erre született. Mindannyiunknak meg kell köszönnünk, hogy Koszta Gabriella azt teszi, amire született, és arra született, amit tesz.”

“Ez a két hivatás, a színészet és a műfordítás tulajdonképpen nagyon közel áll egymáshoz: a műfordítás is egyfajta színpad, ahol egy idegen szöveget a magamévá teszek, átszűröm magamon és interpretálom. Nagyon hálás vagyok a román irodalomnak, hogy egy újabb, szintén szenvedélyes hivatással ajándékozott meg, amely már amiatt is nagyon fontos, hogy hidat teremt két kultúra, esetünkben a román és a magyar kultúra között – mondta Koszta Gabriella.

Ferencz Judit fordítói munkásságát Kocsis Francisko méltatta, laudációját Demény Péter tolmácsolta: “Gyors listát készítettem azokról, akik magyarból románra fordítanak, és megdöbbentett a rövidsége. De mert ez egy olyan pillanat, amikor optimistáknak kell lennünk, hangsúlyozzuk hát, hogy még mindig vannak szenvedélyes kulturális fuvarosok. (…) Az E. Ferencz Judit által összeállított és fordított antológia (Felfújható magány. Erdélyi magyar prózaírók – a szerk.) a megismerés hídjait építi fel a román olvasó számára, és néhány apró kísértést dob feléje. A könyvet lapozgatván szükségét érzed, hogy többet megismerj mindabból, amit ez vagy az írt, az egyiket jobban megszeresd, mint a másikat. (…) Legnagyobb érdeme természetesen az, hogy létezik és új ösvényt tör, de az is erényei közé sorolandó, hogy egy kiemelkedő képességekkel megáldott fordítót ajánl a figyelmünkbe, akinek csodálatos érzéke van azokhoz a nyelvekhez, amelyeket használ.”

Ferencz Judit maga is hatalmas kihívásnak nevezte a “híd” szerepet a magyar és a román kultúra között, különösen azért, mert igen kevés példa van arra, hogy főként kortárs erdélyi magyar szerzők munkáit fordítsák le román nyelvre. “Sok tervem van, folytatom ezt a munkát” – zárta szavait.

Az eseményen köszönetet mondtak az RMDSZ által létrehozott Communitas Alapítványnak, amely ezévben is biztosította a fordítói különdíjak anyagi hátterét: ily módon tulajdonképpen az Írószövetségi Fiók és a Communitas Alapítvány közös díja ez – hangzott el az online-rendezvényen.

E. FERENCZ JUDIT FORDÍTÓI DÍJÁHOZ

Kocsis Francisko laudációja

A fordító egy fuvaros

 

Gyors listát készítettem azokról, akik magyarból románra fordítanak, és megdöbbentett a rövidsége. De mert ez egy olyan pillanat, amikor optimistáknak kell lennünk, hangsúlyozzuk hát, hogy még mindig vannak szenvedélyes kulturális fuvarosok. Ami igazán boldogító, az az, hogy egy sor fiatal ember megkóstolta az eszményi kábítószert, és boldog függővé vált.

Azok közül, akik máris bizonyítottak ezen a kényes, hatalmas, kísértésekkel teli területen, E. Ferencz Judit neve feltétlenül kiemelkedik. Néhány évvel ezelőtt jelentette meg Felfújható magány. Erdélyi magyar prózaírók című antológiáját, mely a bukaresti ICR kiadásában látott napvilágot – ezt a munkáját ismerem a legjobban. Csodálom érte, hogy ilyen hatalmas területről válogatott, és a választás merészségéért is, hiszen minden ilyen gesztus azzal jár, hogy egy másik lehetőséget elutasítunk, és hiúságokat sértünk meg esetleg. Minden fordító tudja, mivel áll szemben, és nem fél a jerikói trombitától. Nem is beszélve arról, hogy közötte és aközött, amit fordít, kapcsolatnak kell lennie, kommunikációs hullámnak, empátiának, annak a felfedezésnek, hogy saját magam egyik arcát látom meg a másikban. Egy idegen szöveget akkor sem tudsz lefordítani, ha számodra ismert nyelven íródott.

Az E. Ferencz Judit összeállította és fordította antológia a megismerés hídjait építi fel a román olvasó számára, és néhány apró kísértést dob feléje. A könyvet lapozgatván szükségét érzed, hogy többet megismerj mindabból, amit ez vagy az írt, az egyiket jobban megszeresd, mint a másikat, vagy, ami még relevánsabb, kifejezd az érdeklődésedet, aminek visszhangja támadhat egy kiadó szerkesztőségében. Legnagyobb érdeme természetesen az, hogy létezik és új ösvényt tör, de az is erényei közé sorolandó, hogy egy kiemelkedő képességekkel megáldott fordítót ajánl a figyelmünkbe, akinek csodálatos érzéke van azokhoz a nyelvekhez, amelyeket használ.

Ez a jól megérdemelt díj fordítói munkájáért jutalmazza meg E. Ferencz Juditot. Ébren tartja lendületét, és biztosítja arról, hogy számon tartják és dicsérik mindazért, amit két kultúra közötti fuvarosként végez.

Demény Péter fordítása

 

KOSZTA GABRIELLA FORDÍTÓI DÍJÁHOZ

Demény Péter laudációja

A metaforikus kakukk

A jó műfordító belefészkeli magát a másik kultúrába, minden iránt érdeklődik, mindent szeret, és ez soha nem ér véget, hiszen soha nem lehet „mindent” tudni, mindig van új szöveg, új író, új jelenség. Szóval fordító lesz még az előtt, hogy konkrétan fordítana, a konkrét fordítás pedig újabb újdonságokat hoz magával, ismét utána kell nézni dolgoknak, kínlódni ritmussal, választani szinonimák közül, gyötrődni, hogy jól választottunk-e, elhűlni, hogy egy-egy szó milyen messzire viszi a fordítást az eredetitől, kételkedni annak értelmében, amivel foglalkozunk, aztán reggelre kelve megint foglalkozni vele.

Fordítás és közvetítés, tolmácsolás és empátia – ez áll a mesterség címerében. Törődés az érzékenység és a fáradtság értelmében egyaránt, vívódó műhely, meggyőző végeredmény. A fordító tulajdonképpen kakukktojás: nem annak a kultúrának a része, amelyben van éppen, az identitását egy másik kultúra alakította ki, de ha nem tudja azt a mindent, mely csak metaforikus lehet, akkor nem az, aminek mondja magát.

Gabriela Adameșteanu, Florina Ilis, Mircea Cărtărescu, Dan Lungu, Norman Manea, Cristian Teodorescu – ez csak néhány író azok közül, akiknek műveit Koszta Gabriella lefordította, s ezáltal a magyar kultúra részévé tette. Mint Kocsis Francisko, Koszta Gabi is egy egész ipar, fáradhatatlanul dolgozik, és ez a mai viszonyok között bizonyos értelemben nehezebb feladat, mint 1989 előtt volt: nemcsak a szöveg, hanem a piac viszonyaival is tisztában kell lenni, pályázatokat figyelni, űrlapokat kitölteni, kiadóknál kilincselni. Az ember olykor nem is érti, miért kell ennyit fáradnia valaki másért. A legjobb válasz természetesen az, hogy azért, mert erre született.

Mindannyiunknak meg kell köszönnünk, hogy Koszta Gabriella azt teszi, amire született, és arra született, amit tesz. Szívből gratulálok a díjához, és remélem, újabb fordításra ösztönzi!

 

 

Átadták a Székelyföld folyóirat idei díjait

20201002_111318

Október 2-án, pénteken köszöntötték a Székelyföld kulturális folyóirat idei díjazottjait Csíkszeredában. Székelyföld-díjat vehetett át Halász Péter néprajzkutató, valamint Szonda Szabolcs költő, műfordító, Szabó Gyula Emlékdíjat kapott Ádám Szilamér író, kritikus, az idei Székely Bicskarend Díjban pedig Száraz Miklós György író részesült. A 23. alkalommal átadott díjakat a lap azon állandó szerzői között osztják ki, akik az elmúlt évben is publikáltak a Székelyföldben – emelte ki a folyóirat szerkesztőségében megtartott díjátadó ünnepségen Zsidó Ferenc augusztusban kinevezett főszerkesztő. „Ez is jelzi azt a kezdetektől felvállalt koncepciót, hogy gesztus-értékkel jutalmazzuk azokat a szerzőket, akik közelebb állnak a laphoz, akik idén is hozzájárultak írásaikkal a lap színvonalának emeléséhez” – mondta el a főszerkesztő.

Elsőként Halász Péter, budapesti születésű, Gyimesközéplokon élő néprajzkutató vehette át a Székelyföld-díjat. Mint a kitüntetett laudációjában Mirk Szidónia-Kata szerkesztő elmondta: Halász Péter a kezdetektől rendszeres szerzője a folyóiratnak. „Olvashattunk tőle a székelyek migrációjáról Moldvában, a székelyek szerepéről a moldvai magyarok külső és belső népmozgásában, a csíki karácsony emlékéről azokban a falvakban, amelyekben a lakosság a madéfalvi veszedelmet követően menekült Moldvába, Mátyás király moldvai kalandjairól, a lakodalomról, mint gazdasági vállalkozásról” – emelte ki a szerkesztő. Hozzátette: a szerző tudományos igénnyel, de közérthető megfogalmazásban tárja olvasói elé az évtizedek alatt végzett kutatásainak eredményeit.

Szintén Székelyföld-díjban részesült Szonda Szabolcs költő, műfordító. Méltatásában Fekete Vince felidézte a szerzővel való harminc éves ismeretségét, majd saját, ez alkalomra írt versével kedveskedett a díjazottnak, aki a lap szerzőjeként eltöltött 21 évre tekintett vissza hozzászólásában. A saját kötettel még nem rendelkező fiatal szerzők részére létrehozott Szabó Gyula-díjat ebben az évben Ádám Szilamér kritikus, írónak ítélték oda. A díjazottat Zsidó Ferenc „öntudatos, egyéni hangon megszólaló” szerzőként jelölte meg laudációjában. „Színre lépése óta sokat publikál, legtöbbet a Székelyföldben, de ott van a manapság egyre inkább teret nyerő online irodalmi térben is” – emelte ki a főszerkesztő a székelyudvarhelyi születésű Ádám Szilamérrel kapcsolatban. A szerző egyúttal Homoródalmás község képviselőjétől megkapta a Szabó Gyula emlékplakettet és az azzal járó pénzjutalmat is. A nap utolsóként átadott Székely Bicskarend Díjat olyan szerzők érdemlik ki, akik nem székelyföldiek, nem erdélyiek, mégis „ezer szállal kötődnek Székelyföldhöz és a Székelyföld folyóirathoz” – emelte ki Zsidó Ferenc. A jutalmazott Száraz Miklós György író munkásságát Fekete Vince méltatta, a díjjal járó „kutyabőrt” György Attila író adta át a szerzőnek. A díjátadón közreműködött Tímár Karina néprajzkutató, énekes.

maszol.ro

Demény Péter: VarázsLátó

1579

Az elvarázsolt este – ez a címe annak a versciklusnak, amelyben a nemrég elhunyt Bogdán László intenzív fiatalságára emlékezik, A börtön szagából ismert Migdállal, Visky és Zsoldos Árpáddal, Baász Imrével és a többiekkel. Egy nagy legenda-őrző, legenda-teremtő távozott közülünk a nyáron, és azt, hogy hogyan kezdődött az ő költészete, a szám végén közölt Talált vers, a (mondhatsz akármit papolhatsz) jelképezi szépen.

Különben az egész Látó a varázs jegyében szerkesztődött: Imre Eszter regényrészletének címe A csillagközi patikus felesége, Kiss-Pál Klára sprőd versei egyikének meglepetések kora…, Vermesser Levente Szavak egy júliusról címmel közöl szintén verset, Korpa Tamás egyik verse A kertész titka címet viseli. De aki nem ilyen szó szerint varázsos, az is beilleszthető ebbe a hangulatba: Abafáy-Deák Csillag Fókuszváltás-novellája az átmenetet írja meg egyik szerelemből a másikba, Borsodi L. László iskolai emlékeket sűrít mesélve, Pomázi Adél Weöres Psychojából ihletődik a mese és a valóság határán élő cigányokról szóló regényrészletben, Ménes Attila elbeszélője a Gólyakalifa teraszán ül, Csősz Gergő a kozmosz legpusztítóbb csillagáról beszél.

Ayhan Gökhan Lászlóffy Csaba válogatott verseiről kérdezi Korpa Tamást, aki megérzékíti „második apja” nyugtalan, mohó, izgatott, érdeklődő személyiségét, és ráirányítja a figyelmet az életműre.

A két Klikkrec egyike (Amik Annamária és György Andrea beszélgetése) Darvasi László Magyar sellő című regényéről szól, a másik pedig (Codău Annamária és Demény Péter irodalmi chatje) Kemenes Henriette, illetve Ozsváth Zsuzsa verseskötetéről.

Novák Éva a jóságról szóló szövegek egy részét rendezi egyetlen esszébe. Lőcsei Péter Jékely Zoltánnak a Nyugatban közölt verseiről jegyez tanulmányt, a Névjegyben pedig Imre Eszter mondatai olvashatók.

latoblog.blog.hu/

Hajdú Farkas-Zoltán és Borcsa Imola a Romániai Írószövetség díjazottjai

Szeptember 11-én pénteken, Bukarestben ünnepélyes keretek között adták át a Romániai Írók Szövetségének 2019-es évre szóló díjait.

A magyar nyelvű könyvek közül Hajdú Farkas-Zoltán kapott prózadíjat a “Csonkamagyar 1919” című könyvéért (Bookart Kiadó, Csíkszereda, 2019).

Debüt-díjat kapott Borcsa Imola “Magnebéhat” (Erdélyi Híradó, Kolozsvár, 2019 / Napkút Kiadó, Budapest, 2019) című novelláskötetéért.

Cseke Péter erdélyi irodalomtörténészt, egyetemi tanárt díjazta a Magyar Művészeti Akadémia

kép

A köztestületi díjak átadásával megkezdődött a Magyar Művészeti Akadémia (MMA) közgyűlése hétfőn a Pesti Vigadóban. A Művészeti Írói Díj 2020-as kitüntetettje Cseke Péter Kolozsváron élő irodalomtörténész, egyetemi tanár. A 2020. évben a testület a Magyar Művészeti Akadémia Nagydíját Dubrovay László zeneszerzőnek, a Magyar Művészeti Akadémia Aranyérmét Spányi Antalnak, a Székesfehérvári Egyházmegye megyés püspökének, a Katolikus Rádió vezérigazgatójának, a Magyar Művészeti Akadémia Művészeti Írói Díját Cseke Péter irodalomtörténésznek, a Magyar Művészeti Akadémia Kováts Flórián Emlékérmet pedig Duray Miklós felvidéki írónak ítélte, írja az MTI. 

Ebben az évben nem adták ki a Magyar Művészeti Akadémia Életműdíját, amelyet az idén nyáron elhunyt Reigl Judit festőművésznek adományoztak volna.

Cseke Péter irodalomtörténész kimagasló publikációs tevékenységéért érdemelte ki az MMA Művészeti Írói Díját. A kitüntetésben az a művészeti író részesíthető, aki kiemelkedő és tartósan magas színvonalú tevékenységével, ismeretterjesztő, művészetelméleti vagy műkritikusi munkájával hozzájárult a magyar művészet közkinccsé tételéhez, egyszersmind emelve és megőrizve ezzel a magyar kultúra értékeit. A díj pénzbeli elismeréssel jár, amelynek összege bruttó hárommillió forint. „A múltfaggatás: jövőépítés – vallja Cseke Péter. Visszatekintő s egyben jövőfürkésző mikrofilológusi igényessége és írói lelkülete folyamatosan azokat a szellemi erővonalakat emeli magasba, amelyek Németh László hivatásérzetének kisugárzásából táplálkoznak. Kivételes szorgalma és munkabírása, morális tartása, magyarsága és az igaz értékek iránti odaadó elköteleződése mintát ad a jövő írónemzedékének” – hangzott el a 75 esztendős irodalomtörténész laudációjában. Dubrovay László zeneszerzőt, a Nemzet Művészét, akadémikust kiemelkedő jelentőségű művészeti munkájáért részesítették Nagydíjban, amellyel a magyar szellemi élet azon személyisége részesíthető, aki a korábbi két évben kiemelkedő jelentőségű művészeti alkotást, művészetelméleti munkát hozott létre. Spányi Antalnak, a Székesfehérvári Egyházmegye megyés püspökének, a Katolikus Rádió vezérigazgatójának adományozták a Magyar Művészeti Akadémia Aranyérmét a magyar építészet értékeinek gyűjtése, publikálása során kifejtett tevékenységéért. A díjban az a személy vagy szervezet részesíthető, aki/amely munkájával, anyagi támogatásával, egyéb adományával vagy tevékenységével hozzájárult a magyar kultúra és művészet társadalmi elismertségének emeléséhez. Duray Miklós felvidéki magyar politikusnak, írónak adományozták a Kováts Flórián Emlékérmet több évtizedes rendezői, színházteremtő és közösségformáló, közösségszervező munkájáért. A díjban az a személy részesíthető, aki hivatásbeli vagy civil tevékenységével jelentős művészeti és kulturális szervező munkát végez vagy a művészetszervezés, a művészeti igazgatás területén kiemelkedő tevékenységet folytat. A díj pénzbeli elismeréssel jár, amelynek összege bruttó hárommillió forint. maszol.ro

A marosvásárhelyi Látó folyóirat bemutatkozása Nagybányán

l-ff2020-lato

Vers, próza, esszé, könyvkritika, tanulmány, emlékezés – mi szem-szájnak ingere, azt mind meglátják és közlik. A magyar és a világirodalom minden területéről válogatnak, nemcsak földrajzi értelemben. A folyóirat szerkesztői utaznak és látnak, látnak és utaznak folyamatosan, most Nagybányára, a Főtér Fesztiválra.

Bemutatkoznak:

Codău Annamária, Demény Péter, Szabó Róbert Csaba, Vida Gábor és Imre Eszter 

2020. szeptember 12., szombat, 18.00 óra

Zsidó Ferenc a Székelyföld folyóirat új főszerkesztője

b_zsido_ferenc

Zsidó Ferenc székelykeresztúri író, kritikus lett 2020. augusztusától 24-étől a Székelyföld folyóirat főszerkesztője, olvasható a Csíkszeredában megjelenő kulturális lap honlapján. A Hargita Megye Tanácsa által finanszírozott lap közleménye szerint Zsidó Ferenc a szerkesztői munka koordinálása mellett az új honlap bejáratására és irodalmi rendezvények lebonyolítására koncentrál.

Zsidó Ferenc 1976-ban született Székelyudvarhelyen, 1999-ben a Bukaresti Egyetemen szerzett magyar-német szakos diplomát, 2008-ban a kolozsvári Babeș-Bolyai Tudományegyetemen a bölcsésztudományok doktorává avatták. 1999-2003 között a székelyudvarhelyi Palló Imre Művészeti Szakközépiskolában tanított, 2003-2004-ben a Krónika napilapnál volt szerkesztő, 2005-től a székelykeresztúri Zeyk Domokos Technológiai Líceum magyartanára, 2013-2019 között a www.eirodalom.ro című irodalmi portált szerkesztette. Tagja a Romániai Írók Szövetségének, a Magyar Írószövetségnek, az Erdélyi Magyar Írók Ligájának, a Fiatal Írók Szövetségének, kuratóriumi tagja az Erdély Magyar Irodalmáért Alapítványnak. Fontosabb kötetei: Szalmatánc (regény). Mentor Kiadó, Marosvásárhely, 2002.; Csigaterpesz (novellák). Erdélyi Híradó Kiadó, Kolozsvár – FISZ, Budapest, 2005.; Autóstoppal Európában (regényes útirajz). Pallas Akadémia Kiadó, Csíkszereda, 2007. Laska Lajos (rövidprózák), Pro-Print Kiadó, Csíkszereda, 2012., Csak egyenesen! (irodalomkritikák), Erdélyi Híradó Kiadó, Kolozsvár – FISZ, Budapest, 2016., Huszonnégy (regény), Gutenberg Kiadó, Csíkszereda, 2017, 2018. Zsidó Ferenc a Székelyföld folyóirat főszerkesztői tisztségében Borsodi L. Lászlót váltja, aki személyes és szakmai okokra hivatkozva 2020 júliusában mondott fel. Borsodi L. László 2019 májusától vezette a szerkesztőséget, az azt megelőző kilenc évben pedig Lövétei Lázár László költő volt a kulturális lap főszerkesztője. maszol.ro

1 2 3 4 22